Kórházban lenni nem jó dolog, pláne nem kisgyermekkel.

Mindenki másképp reagál a kórházra: van, aki még csak látogatóba is alig bír bemenni, mert igen nehezen tudja ellenérzését leküzdeni az egész kórházi légkör iránt – például rossz személyes tapasztalatok miatt. Van, aki nem is érti, hogy miért kellene bent maradni a gyerekkel, hiszen ott nem lehet semmit se csinálni, és unalmas a bentlét... És van, aki – kicsit átesve a ló túloldalára – annyira együttérzet a beteggel, hogy a nagykönyv szerint produkálja a tüneteket, mert annyira félti a kicsit, és annyira mellette akar lenni testi és lelki értelemben is, hogy teljesen azonosul az állapotával.  

A jó megoldás – mint mindig, most is – valahol a kettő között van. Nem könnyű helyzet ez a szülőnek (sem): egy kis szobába „bezárva”, köntösben vagy „otthonkában” kell varázsolnia egy másik világot...

A kórházi környezet eleve igen szűk határokat szab, így nem kell nagy dolgokra gondolni. De némi kreativitással ezekből a szegényes lehetőségekből is ki lehet hozni a legtöbbet.

Tudjuk, hogy a gyerekeket nem lehet becsapni, értenek, látnak, tisztában vannak a dolgokkal. A cél nem a hárítás, a valóság eltorzítása és nem is a hazugság. Pusztán kihozni a helyzetből a legjobbat.

Olyan tippek is vannak, melyek nyilván az otthoni, megszokott környezetben is ugyanúgy megállják a helyüket, csak valahogy egy ilyen nehezített élethelyzetben bizony néha elfelejtkezünk róluk...

Ahogy egy jó receptnél mondani szokás: ez egy kipróbált technika.

Nyilván minden eset egyedi. Az, hogy mit lehet ezekből az ötletekből megvalósítani, legnagyobb mértékben attól függ, hogy milyen az állapota a gyermeknek, hány éves, van- e másik beteg a szobában, esetleg több is, teljesen ágyhoz van-e kötve a gyermek vagy kikelhet az ágyból... Akármennyire is nehéz a helyzet a legtöbb esetben, kedves szavakkal és normális hangvétellel lehet beszélni a kórterem többi lakójának hozzátartozóival. Lehet, hogy neki nem is jutott eszébe az ötlet, de utólag hálás lesz érte! Mindenki állítsa össze magának a saját „receptjét”  a gyógyító jelenlétre! Minden tipp elé általánosan érvényes: amennyire lehet, ahogy az adott körülmények között megoldható.

Miket tehet a szülő? 

Kezdem a legfontosabbal: a lehetőségekhez képest ne a jelenlétében beszélj a helyzetről! Ne kelljen újra meg újra végighallgatnia, hogy például milyen hirtelen és váratlanul került kórházba, hogy újra meg kellett műteni stb. Számára minden egyes újabb meghallgatása a történteknek az eset újbóli átélése. Pont elég feldolgoznivalót ad számára a puszta ottlét. Ha naponta ötször meghallgatja, hogy mi történt, közvetetten újra átéli az egészet. Hogyan gondoljon másra ha folyton ezt hallja? Ha esetleg végre elterelné a figyelmét a kezébe tett branülről egy kismadár az ágon az ablak előtt, akkor meghallja ezeket a számára riasztó és félelmetes szavakat, mint műtét, vértétel, varrat – és lőttek a kizökkenésnek! Hallja ezeket eleget az orvosoktól és a nővérektől.

Nyilván nem kell titkolózni, sőt! Nem  kell a háta mögött hümmögve és sugdolózva pusmogunk az orvossal – ez nagyon tiszteletlen lenne a gyermek felé. Te, mint egészséges felnőtt beszorultál egy kórházi szobába, holott semmi bajod nincs. A kapcsolattartás a külvilággal számodra most nagyrészben a telefonálást jelenti. Számodra az események feldolgozásának a része, hogy újra kiventillálod magadból a történteket. Számodra. De a gyermeket traumatizálja.

Legyen az ő érzelmi támogatása fontosabb, mint a rokonok és barátnők részletes tájékoztatása arról, hogy miért csak harmadszorra találták el a vénát... Vagy mindezt akkor tedd, amikor bejön egy látogató és néhány percre meglóghatsz – de erre az esetre is sokkal hasznosabb tippeket találsz még a cikkben!

Friss levegőt mindkettőtöknek:

Attól függően, hogy mennyire tudtok mozogni, több lehetőség is van. Én kb. naponta 6-8 x szellőztettem ki a szobát, november közepén. A kicsit be lehet bugyolálni, és a friss levegő csak jót tesz mindkettőtöknek. Ha felkelhet az ágyból, akkor el lehet sétálni a folyósón egy ablakhoz, ahol szippantotok együtt néhány nagyot a friss levegőből. Egy ilyen apró „kirándulás” remekül meg tudja törni az ágyban fekvés monotóniáját.

De még néhány vicces mondatot is lehet mondani. Például, mielőtt kinyitod az ablakot, úgy teszel, mintha valami be akarná lökni az ablakot, te meg próbálod visszatartani, és azt mondod: „kinyitom az ablakot, de csak akkor, ha fel vagy készülve, hogy azonnal rád fognak ugrálni az egészség-manók, ugyanis odakint ezernyi van belőlük, és csak arra várnak, hogy kinyissák a kórház ablakát, és beugráljanak a gyerekekre. Fel vagy készülve? Biztos? Akkor vigyááázz!” - kinyitod az ablakot, és megcsiklandozod, hogy itt vannak a „manók.”

Ha mégjobb a helyzet, és kisétálhattok az épület kapuján, akkor bizony tessék kihasználni ezt – a körülményekhez képest nagy – szabadságot! Ki lehet menni a büfébe – hogy valami célja is legyen a sétának – egy teljesen felesleges és jelentéktelen apróságért – ami a lassan és vontatottan múló délelőtt/délután fénypontja lehet... vagy a maradék reggelit kivinni a kórház területén portyázó cicáknak...

Friss levegő a szülőnek: ha bejön egy látogató – ami már önmagában felfrissülés a gyermeknek, hiszen történik valami – akkor ragadd meg az alkalmat, és menj ki Te a friss levegőre! Leugorhatsz egy kávéra a büfébe, de éppen megveheted a 3. csomag zsebkendőt vagy egy magazint. De ha nem akarsz „shopizni”, akkor kerüld meg az épületet háromszor, sétálj el a főbejáratig meg vissza – teljesen mindegy. Ha 5-10 percet a levegőn vagy – tényleg feltölt, és kicsit kifújja az agyadat a szellő. Gyermeked egy frissebb szülőt fog visszakapni. 

Egyél normális ételeket: tudom, a körülmények nehezítettek. De a látogatók úgyis szívesen kedveskednek ételekkel – kérj tőlük olyat, ami valóban jólesik! A csokik, agyonédesített joghurtok, kekszek persze néha átmeneti vígaszt nyújtanak, de hosszabb távon sokkal jobb lesz a közérzeted a valóban egészséges, tápanyagokat is tartalmazó ételektől. Zöldséget, gyümölcsöt ropogtatni a kórházban is lehet! A lányom inkább ette a natúr kefirt lenmaggal, mint a sokadik túrókrémet – előbb-utóbb én is követtem a példáját!

Tiszta ruházat, friss érzés: A kórház nem az a hely, ahol nagy wellness élményekben van részünk... de egy tiszta zokni adta érzés - csodákra képes! Te nem vagy beteg, nem kell napokig ugyanabban a ruhában lenned napközben, ami egyben a pizsamád is. Ez az apró szempont is segít a frissesség megőrzésében és fenntartásában. Ragadj meg mindent, ami felfrissít! Moss fogat egy nap többször, mosd meg arcod és krémezd be újra. Apró dolgok, de egy ilyen nehezített szituációban pont ezekbe kell kapaszkodni, és ezekből feltöltődni!

Zene: hallgassatok zenét! Ha többen vagytok a szobában, és nem tudjátok szabadon hallgatni a zenét, akkor kérjétek meg a látogatókat, hogy hozzanak be fülhallgatót. A hangok világa, a ritmus, egyszerűen életerőt ad, megváltozik az ember közérzete. Lányomnak a fülét műtötték, mégis becsempésztük a zenét ebben a pár napba, míg bent voltunk. Te is feltöltődsz, és jobban tudod támogatni a kicsit. Hátha a traumatizáló szavak helyett egy vidám dallam ül be a fülébe, és ezt fogja dúdolni!

Mesefilm helyett Te olvass neki mesét! Tudom, nagyon könnyű módja a gyermek elfoglalásának a mesecsatorna szabadlábra helyezése. Nálunk is megvan ennek a tere, nem tagadom. És azt is bevallom, hogy egyszerűbb – akárcsak otthon – a mobilt a kezébe adni, míg néhány dolgot elintézünk. Ez így van a kórházban is. Nem is kell ezt teljesen száműzni, hiszen valljuk be, hogy van olyan, mikor csak bambulni szeretnénk. De bizony gyógyítóbb tud lenni, ha odabújunk a gyerek mellé, és együtt lapozgatjuk át azt a könyvet, amit ő választ, vagy elolvasunk belőle egy mesét.

Nevetős videók: Ha már bambulni szeretne az ember, akkor is csempésszünk valami gyógyítót ebbe a passzív tevékenységbe. Rengeteg vicces videót lehet megnézni az interneten, vicces állatos kisfilmekből is tengernyi van. A nevetés pozitív élettani, és gyógyító hatása közismert. Használjuk ezt ki!

Mókázás: Én bizony gurultam a szobában az infúziós állványon, viccesen táncoltam, mókás fejeket vágtam, nevetséges frizurákat csináltam magamnak, és ha kérte akkor neki is, bolond rajzokat készítettünk, báboztam a zoknival, bohóckodtam... Egy volt a lényeg: hogy nevessen.

Merülj el vele egy tevékenységben: Ez is – mint már néhány korábbi tipp – a gyermeknevelés egyik alaptézise. De bizony nem mindig sikerül megvalósítani. A kórházban nem lehet házimunkát végezni és mindenféle indokokra hivatkozva mást csinálni, mint kizárni a külvilágot és a gyermekkel foglalkozni. Leültem mellé, és együtt színeztünk a kifestő könyvben – néma csöndben, belefeledkezve. Mindketten töltődtünk! Nem biztos, hogy annyira leköt téged már az a rajzfilm, vagy éppen ötvenszer láttad már - de jólesik neki, hogy mellette vagy... csöndben, csak úgy.

Hagyd egyedül néhány percre – ha nincs ellenére: összezárva egy kis szobában napokig - mindenkinek megterhelő. Senki nem bírja, ha folyamatosan nézik, és kérdezgetik tőle, hogy jól fekszik-e, kényelmes-e a párna, nem fáj-e semmi, kér-e valamit enni, inni, nincs-e melege vagy éppen fázik-e... Ki lehet menni a folyósóra sétálni, és huszadszorra is megnézni a falon a képeket vagy lemenni az alsó szintre a kávéautomatához egy italért. Ha kibír 10 percet is egyedül, akkor kiállni az épület elé friss levegőt venni – mindkettőtöknek jól fog tenni!

És végezetül: Szelíden szeretettel, kedves hangon: nyilván nem csak a kórházban kell így kommunikálni a gyermekünkkel. Amikor napok óta nem fürödtél (mert inkább nem mész be a zuhanyzóba), folyamatosan kisbaba-, és gyereksírás vesz körül, éjszakai is, mert éppen ügyeletes az osztály, és dőlnek a betegek (elismerés a nővéreknek!) és nem jutsz hozzá a számodra legalapvetőbb apróságokhoz, amiket megszoktál és amitől komfortosan érzed magad, és csak azt számolgatod, hogy melyik hatóanyagú fájdalomcsillapítóból mikor adhatsz a gyermekednek... akkor bizony nem könnyű derűvel az arcodon, szelíd hangon megszólalni.

Gondolj bele, hogy a gyermek, aki még nem is ért mindent, a tiédnél sokkal nehezebb helyzetbe van, és te vagy neki az egyetlen pont, amiben bízik, és melegséget vár tőle. Hát megpróbáljuk megadni neki, nem?

Mikor kijöttünk a kórházból, megállapítottam: bizonyos szempontból nagyon hasznos volt ez a pár nap. És igenis jó volt együtt színezni a kifestőben. Megjegyzem magamnak azt az érzést. Mert néha kell ilyen is. Néhány apróságot át lehet és át is kell vinni a normális hétköznapokra. De azt is megfogadtam, hogy a következő „anya-lánya napokat„ inkább egy jó wellnessben töltjük...

Szilvássy Rita