Majd te veszel magadnak és én is veszek magamnak…

A karácsonyi ajándékozás témájában különösen igaz, hogy ahány ház, annyi szokás. A vásárlási láz kevés embert hagy érintetlenül, főleg a nagyobb településeken mostanság tapasztalt kínálat bősége eléggé töményen sulykolja az üzenetet: vegyél még!

Néhol teljesen érthető, egyértelműen anyagi okokból a család az ajándékozást simán leszavazta. Van, ahol nincs pénz, nincs csokoládé, ám a család valahogyan mégis összedobja, előteremti az egy nagy vacsorára valót, együtt vannak, közösen készülnek, főznek. Egyszerűen és szépen örülnek az ünnepnek és egymásnak. 

Máshol a nagy családi összejövetel leginkább batyus bálra hajaz, az előre megbeszélt tervek szerint, mindenki főz valamit otthon, aztán együtt tarka kavalkádban megy a családi körbekóstolás, így is lehet csodás az ünnep.

Egyes családokban hasonló okokból csak és kizárólag a saját kézzel készített ajándék jöhet szóba és végül persze ez is lehet nagyon jó.

Másoknál ugyanilyen takarékos megfontolásból csak a gyerekek kapnak ajándékot, játék vagy használati tárgy formában, a felnőttek legfeljebb valami aprót, jelképeset, nőknek bonbon, édesség, férfiaknak ital, de a nagyok számára kifejezetten az együtt tölthető idő az igazi ajándék, és ez is hibátlan.

Még abból a szempontból is, hogy itt aztán nem kell különleges holmik, egyéni kívánságok után loholni, méreteket levadászni, bárki ugyanazt is adhatja, kaphatja és továbbadhatja, semmi ünnep utáni kényszerű tülekedés és gazsulálás az eladónak a boltban a csere miatt.

„Ha gazdag ajándékokra nem is telik, de csöngjenek a telefonok, nyíljanak az ajtók.

Kis törődés, figyelem, mosoly. Manapság ez a hiánycikk.”[i]

Akad, ahol nem is az anyagi lehetőségek hiánya miatt marad el az ajándékozás, a valódi ok a szándék mássága, vastagon dagad a mellényzseb, de ők úgy vélik felesleges pénzkidobás egymás külön megajándékozására költeni, befizetnek egy közös utazást és az egyénenkénti jól meglepődés helyett csapatosan elhúznak délre (vagy északra), az anyagi lehetőségük és vágyódásuk függvényében téve igényeikhez szabottan fényessé a közös élményt.

Olyanról is hallani, ahol megbeszélik, hogy „én egy húsz ezrest szántam rád, ha te is, akkor kvittek vagyunk, vagy kívánod, hogy kicseréljük a bankjegyeinket?” Milyen meghitt és mély érzelmektől, szeretettől átitatott, nem?

Persze a Gazdagisztánnal érintkező területeken egészen különleges felemás megoldások is akadnak, azon túl, hogy „neked sosem lesz annyi pénzed, hogy azt vedd meg, amit szívesen elfogadnék”, vagy „ne fáraszd magad, édesem, a múlt évi kötött pulóvert is az Üdvhadsereghez vitettem a bejárónővel, ott még talán hasznát vehetik”.

Ugyanebből a rétegből olyan is előfordul, aki végigjárja a piacokat, aztán minden „szegény szerette” kap valamit, amihez ő jó olcsón jutott hozzá, esetleg a tavaly tőlük kapottat az idén (ha sikerül, valaki másnak) továbbadja.

Sőt ugyanebből a sávból esetenként bliccelőkhöz is lehet szerencsénk: „Jaj, hát nem gondoltam volna, hogy most összefutunk, ha tudtam volna, hogy találkozunk, akkor én is biztos készülök valamivel!”

Néhol az egyenlőtlenségek és a sértődés kiküszöbölésére jó előre „meg nem támadási szerződést” kötnek minden érintettel és résztvevővel, megszavazzák az ajándékozási fejkvótához a limitet. Bár ezt a fajta egyenlőség védő korlátozást sokkal könnyebb hivatalos kapcsolatokban betartani, mint az informális viszonyokban.

A nagyságrendbeli legalább hallgatólagos egyetértés kulcsfontosságú. A financiális felemás korlát igazi gátja tud lenni a kölcsönös örömszerzést célzó ajándékozásnak.

Olyan persze szinte mindig van, aki kilóg a sorból. Természetesen akarhat jót az is, aki az idén sokkal szebb, elegánsabb, több ajándék megvásárlására gondolt, mint az eddig megszokott mennyiség és minőség, mert a pénz nem számít. Csak hát de, számít.

Biztos, hogy nem érdemes a csillagos égig feltornázni az ajándékozás költségeit.

A médiából ömlő ötletekre, miszerint, ugyan vegyél már fel kölcsönt ripsz-ropsz, aztán ajándékozz meg akár duplán mindenkit és majd mekkora lesz ott az öröm, nem nagyon találok szavakat.

Még mindig inkább azt javasolnám, hogy hitelre vásárlás helyett tűnődjünk el, ha sikerült is kilesni a másik vágyait, mégis kit akarunk becsapni a kölcsönbe kapott és utólag szinte megfizethetetlenül drága napsugaras kilátásokkal?

Aztán hónapokon át törlesztenek majd, „mert megérdemlik”.

Egyébként tényleg.

Az ünnep közeledtével gyakorta agyalunk és rágódunk azon, vajon ő minek örülne?

Szerencsére van, aki szinte bármilyen ajándéktól ragyogva boldog és igazából te érzed megtisztelve magad, hogy az ő gyermekien szép, tiszta örömét láthatod.

Míg másra a toronyórát is ráaggathatod láncostul, akkor sem tud kipréselni magából egyetlen szívből jövő mosolyt sem.

Akadnak olyanok is, akik közlik, hogy nincs szükségük semmire és ettől nyugodtan úgy is érezheted, hogy akár mindjárt bocsánatot kellene kérned, amiért az ajándékoddal zaklatod és befurakszol, betolakszol az ő intim terébe, az otthonába.

Némelyeknél az ajándék csak kifejezetten számára hasznos (az ünneptől függetlenül szükséges) dolog lehet, abból is csak ilyen, vagy olyan, majd ő jól megmondja, pontosan milyet is kér, és csak nehogy már amolyan legyen, hiszen ő tartja a gyeplőt a kezében keményen.

Ebben az ajándékozásban a meglepetés faktor nyilván nulla és az örömszerzés része is erősen kérdéses, ha csak nem tudsz annak örülni, hogy pontról-pontra megtetted, amit kért.

Az ajándékának a megszerzése közben is megtörténhet ahelyett, hogy jól átjárna az ünnep szelleme, nehezebb pillanataidat is átitatná az ajándékozni tudás és a másik örömével való megajándékozottság, úgy érzed hirtelen összetöpörödhettél, megint az a kisgyerek vagy, akit a nagyok elküldtek vásárolni, s mintha magától semmit sem tudna, mindent jó alaposan a szájába rágtak.

Pedig vannak pillanatok, amikor inkább hajlanál arra, hogy igaznak tartsd:

„Ha egyetlen dolog sincs a karácsonyi kívánságlistádon, amit meg lehetne vásárolni az üzletekben, akkor tudhatod, hogy felnőttél.”[ii]

Nyilván abban sincs semmi meglepetés, ha más megbízásából saját magadnak vásárolsz, vagy akár félig címkézett „irányított” ajándékra kapsz pénzt.

Mielőtt valami durva félreértés támadna, cseppet sem várom el, hogy szép korú, nehezen kimozduló hozzátartozóim a zimankóban és a tömegben az én kedvemért, vagy a számomra kedvesek kedvéért nyakukba vegyék a várost, végigküzdjék magukat a boltok lökdösődő, kelletlen, izzadó, izgága tömegén és órákat várakozzanak valahol zötykölődve közlekedés címén, csak azért, hogy az ünnep alkalmából tőlük is mindenképpen meglepő ajándékot kaphassunk.

Ezzel együtt ezt a verziót, hogy lepjem meg magam valamivel, szívem szerint, csak nekik tartanám fenn, privilégiumként, mint az idős korra tekintettel, tiszteletből kijáró könnyítést.

Egyesek viszont már annyira ráálltak erre a fajta, „nem kell a rizsa, csak ide zsetont” megoldásra, mintha kevernék a karácsonyi hagyományt a húsvéti népszokásokkal, szinte csak körbeszaladnak a rokonságon és begyűjtik a „nekik járó, szerintük őket mindenképpen megillető” pénzt.

Az ajándék kiválasztásánál egyik alapvető kérdésünk a mennyire személyeset?

Ennek a végiggondolásához komolyan mérlegelned kell, hogy mennyire ismered őt és azt, amit éppen neki adni szándékozol.

Tusfürdőt, krémet, kozmetikát? Meglehetősen sablonos, majdnem személytelen. Parfümöt? Aha, és aztán a megajándékozott majd alig várja, hogy elfogyjon, mert akkor végre olyat vehet, amilyet valóban kellemesnek és magához illőnek tart.

Könyvet? Persze, ha az utóbbi évtizedben láttad önszántából olvasni és arra is emlékszel, milyen típus, műfaj, szerző érdekli, miket kedvel, tán még azt is sejted, mit olvasott már és mi van már meg neki.

Sálat, kendőt, sapkát, kesztyűt? Ha van valami fogalmad arról, miket hord, milyen színekre bukik, vagy olyat veszel, amit te szívesen látnál rajta, mert tényleg közeli a kapcsolat.

Ruhadarabot? Pláne tudnod kell ezt-azt a méretről, színről, preferenciákról és itt speciel egy kicsit az illendőség határaihoz se árt konyítani, ha nem akarsz kényszeredett, zavart mosolyokat a csoportos ajándékbontogatáskor.

Újdonat kütyüt – ez manapság már majdnem beruházás számba megy, itt tényleg mélyebb ismeretekkel és információkkal kell, hogy rendelkezz az ő magánéletéről és a készülék használatával kapcsolatos elvárásairól, igényeiről és szokásairól.

Valamit a lakásába, használati cikket, hasznos tárgyat? Tényleg fel kell mérned előtte (akár titkos beépített ismerősön, rokonon keresztül) az igényeit és a már meglévő készletét.

Különleges hobbija van? Ez pompás lehetőségeket kínálhat, ha te elég tájékozottnak érzed magad ahhoz, hogy oda kapcsolódj.

Csecsebecsét, dísztárgyat? Ez aztán teljesen személytelen lehet, hogyha még haszontalan és porfogó is, akkor aligha értél vele célt.

Utalványt? Nagyon jó, ha tudod hová jár, hol vásárol gyakran és örömmel.

Megfizethető az élmény, amire tudod, hogy vágyik? Mire vársz még? Konkretizáld, egyeztess és szerezd meg neki!

Ezeknél sokkal jobb, eredetibb, egyedibb gondolatod van? El ne engedd a fonalat, kövesd az ihleted, a megérzésed és szerezz a szeretteidnek emlékezetesen szép, meglepő, kellemes, örömteli perceket!

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i] Janikovszky Éva: De szép ez az élet!

[ii] Ismeretlen szerző