A napokban azt olvastam, hogy minden modern pszichés gondunk, legfőbb lelki nyavalyáink gyökere a folytonos rivalizálás kényszere. A másokkal, a mindenkivel, a bár-akárkivel versengés, az állandó (és sokszor eleve, általunk manipulált) összehasonlítgatások keresgélése.

Majd rögtön ezután a szöveg nagyon biztatott, hogy azért ne veszítsük el a reményt, mert erre a rettenetesen súlyos és elterjedt emberi problémára már ismert a gyógymód, amivel menten meg kell, és meg is lehet szabadulni a folyamatos összehasonlítgatás terhétől.

Ha pedig végre nem összevissza tekingetünk a pályán, megosztva figyelmünket egyszerre minden létező versenyző között az összes rajtvonalnál, ha nem hátra meg oldalra pillantgatunk, amikor a tekintetünket stabilan a célvonalra kéne függeszteni, akkor tisztán és kétségek nélkül állunk majd pont ott.

Magabiztosan az első és egyetlen helyünkön, lecövekelve. 

  Medves-fennsík - Molnár Péter Photography - 2016.03.01.

Ráadásul úgy, hogy egyből tudni fogjuk, mi is fontos nekünk, valójában.

Nem a vágy, hogy magunk mögé utasítsuk, lehengereljük, földbe döngöljük a fél (vagy a nagyravágyóbbak mindjárt az egész) világot.

Nem a nyavalyás verseny, nem a mocskos anyagiak, nem a státuszszimbólumok.

Nem a megmutatom, hogy nekem is van, sőt még nagyobb is, be-be!

A kigyógyuláshoz az olvasmányomban felkínált megoldás pedig igen egyszerű, szinte semmi nem kell hozzá. Elég, ha naponta ismételten gyakorolva, élénken elképzeljük, hogy csakis mi vagyunk, és senki más nincs is ezen a nagy kerek világon.

Na, gondoltam, elég alacsony a léc.

Nem vagyok egy tipikus szöcske, de ez azért még nekem is biztos menni fog.

Nosza, behunyom a szemem, és már képzelem is.

Csatorna-részlet Dunatetétlen közelében - Molnár Péter Photography - 2019.01.16.

Biztos, ami biztos, a képzeleti munka megerősítéseként ismételgetek, csendesen mantrázok kicsit: nincs itt senki más. Tessék, üres a pálya! Vége a versenyzésnek.

Hú, de finom! Viszlát, csúf irigység!

Nem kell, hogy többé eszembe jusson, őneki vajon honnan futotta…

Hogy ő olyat, vagy amolyat miért is kaphatott. Hogyan lett annyi millió pénzzel tömött bankszámlája, akkora hatalmas vagyona, olyan autója, amolyan háza, nyaralója, vadászterülete, palotája, magán repülőgépe, hetedhét országban ünnepelt sztársága, világszép párja…

Magam vagyok.

Nincsenek gonosz szurkolók, se drukkolók, se cukkolók.

Se lenézők, se lekicsinylők, fitymálók, bezzegelők, se ellendrukkerek.

És nincsenek bírák sem, kivont zsinórmértékkel, szigorúan összeszorított szájjal, helytelenítő fejcsóválással.

Nincs itt senki, aki megítéljen.

Nem lehet megbukni a vizsgán[i].

Ez, de jó! Csak csettintettünk, és azonnal üres a pálya.

Micsoda könnyebbség, tisztára, mint a lebegés.

Kék óra - Molnár Péter Photography - 2016.02.20.

Én vagyok egyedül. Magam a világon.

„Találkoztam önmagammal...
Olyan voltam, mint az erdő...
Tavasszal virágos, ősszel színes...
Mások előtt mégis ismeretlen...”[ii]

Csak én vagyok.

Magam, magamért, magamnak.

Most aztán megnyugszik a beteg.

Semmi hasonlítgatás, hiszen nincsen is senki más rajtam kívül.

Minden információ és hír is belőlem fut ki, bentről származik, én vagyok egyedül a bennfentes.

Belső emberségemből, első kézből tudom, hogy mennyit érek valójában.

Hogy, milyen értékek vannak bennem.

Hogy mi motivál, mi mozgat meg igazán.

Ez az, ez szuper!

Nagy Hideg-hegy, Börzsöny - Molnár Péter Photography - 2019.12.13.

Na és akkor, ha már ilyen szépen megnyugodtam, ismét magamra találtam, ügyesen el is döntöttem, hogy újult erővel nekifutok a feladataimnak.

Majd én most jól megmutatom!

Kinek is?

Ezt hagyjuk, mert most nem ez a lényeg. Nem keresgélünk, nincs is itt senki.

Majd akkor inkább belül addig dajkálom, felhizlalom és kihordom az ötletemet, amíg szép, érett, lekerekített, formát öltött, megszületni és megvalósulni kész terv lesz.

Aztán, ha világra jött, majd megvitatom, megmutatom vagy csak továbbadom.

Egy valakinek?

Hagyjál! Akkor nem is adom. Miért is adnám? Megtartom.

„tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,

ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.”[iii]

Megvalósítom, amit megálmodtam, hogy utána még jobb, szebb, gazdagabb, könnyebb legyen az élet.

Azért, hogy gyönyörködjenek benne, ha látják! Nézzék meg! Olvassák el! Tapintsák meg, vegyék fel! Használják és élvezzék!

Na, jó, de mégis kicsoda?

Kilátás a Prédikálószékről - Molnár Péter Photography - 2016.12.16.

Teljesen üres a pálya. A szférák zenéjéig nyújtózkodom, most már energikusan, egyedül, hallgatózva.

Aztán valahonnan, az idők mélyéről felhangozva megközelít egy ősi, mégis ismerős szózat:

Nem jó az embernek egyedül lenni…[iv]

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

A cikk nyitóképe: Kilátás a Karancsról - 2020.01.16. - Molnár Péter Photography

A képek közzététele a művész engedélyével történt.

[i] Fekete István: Vizsga

Tudjuk: csak egy szó az egész...
Te is vizsgáztál és én is.
Egy kis szerencse, alig más
- Sorsunk csak egy villanás-
És reszketünk tőle - mégis, mégis.

Mert vége egynek, kezdete másnak,
Határkő - melyet elfelejtünk -,
Árok, melyen át kell esni,
Bukdácsolva is átvergődni...
Madárka - amit patakba ejtünk,

Ami vergődik erre, arra,
Kiköt valahol, s fészket rak.
Házat a szépnek, jónak, dalnak
S mégis - mindig csak pillanat

Akár a vizsga... Siker vagy bukás
Hidd el Jóskám: egyre megy...
Csak patakba hullt vágyak vagyunk,
Oklevelet itt nem hagyunk
S minden más sorsbéli kegy...

Csak ez, csak ez a Valóság,
Minden más káprázat csupán,
Minden örökös vizsga: Élet...
Hozzá erőt és sikert kívánok Néked
Vizsgák előtt - és vizsgák után!

(Kunszentmárton, 1953. február 13.) Megjelent az Aranymálinkó (1998) és az Összegyűjtött versek (2008) c. kötetekben.

[ii] Válóczy Szilvia: Találkoztam

Találkoztam a hittel,
Karon fogott, s ölelt szüntelen.
Bizalmat adott szívemnek,
Szeretetet, s jóságot.

Találkoztam az örömmel,
Oly arcát mutatta, mit még nem.
Jó kedvre derítette lelkem,
Mellettem állt, míg tehette.

Találkoztam a pillanattal,
Rövid volt és buján féktelen.
Kacér szemében fény ragyogott,
Majd nevetve elsiklott felettem.

Találkoztam a közönnyel,
Széles várként csak úgy magaslott.
Végig sem hallgatta mondandóm,
Könnyek közt hagyott el.

Találkoztam a hiánnyal,
Kezemből szórta az élet búzáját.
Miatta szem nem maradt szárazon,
Sóvárgás erejével hatott.

Találkoztam a csalódással,
Tépte, szaggatta, mit lehetett.
Reménytelenséggel hatott,
Erősen fogta láncaim.

Találkoztam a kitartással,
Mit akartam, azt bennem hagyta.
Vastag falat épített körém,
De csak üvegből, hogy lássanak

Találkoztam a szerelemmel,
Égő vággyá festette arcom.
Magas égre emelte álmaimat,
Csókokkal fonta minden éjjelem.

Találkoztam önmagammal...
Olyan voltam, mint az erdő...
Tavasszal virágos, ősszel színes...
Mások előtt mégis ismeretlen...

[iii] Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.

Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.

Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,

a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,

tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,

ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

[iv] És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt.” (1Móz 2:18)