Meg tudjuk-e védeni magunkat?
- úgy általában, és most, hogy 'helyzet' van?
Reggel 7 óra. Épp felébredtél. Még félálomban ráébredsz, ma szombat van. De jó, nem kell sietni, nem kell menni dolgozni, még lehet szundikálni!
Jönnek aztán a tipikus ébredezős gondolatok, felváltva kellemesek-alattomosak, váratlanok- szokásosak, megszokottak-újak: muszáj bevásárolni; 8-kor kezdődik a torna/pilates/jóga – valaha te is jártál, de már jó ideje ’nem engedheted meg magadnak’, pedig de jó is lenne elmenni!; jé, süt a nap, milyen jó lenne egy futással, de minimum egy erdei sétával kezdeni a napot! A takarítás sem várhat tovább, már nagyon időszerű lenne egy alapos (most, hogy itt a járvány, lehet, hogy fertőtleníteni kellene mindent, vagy legalább a kilincseket? – ajjaj!); itt van ez a könyv az éjjeliszekrényen, nagyon jó, de lassan haladok vele, mert esténként már bealszom hamar, legfeljebb néhány oldalra futja csak – szóval, milyen jó is lenne órákig maradni az ágyban, két kávét is meginni és csak olvasni, ameddig jólesik! stb-stb.
De az is lehet, hogy simán visszaalszol, és még ráhúzol nagy nyugalommal néhány órát, jól kialszod végre magad. Mert megérdemled! Ha ezt simán meg tudod tenni, akkor gratulálok, ügyes vagy! Valószínűleg jól menedzseled az életedet.
Persze nem mindegy, milyen életkorúak vagyunk, milyen élethelyzetben, családi háttérrel rendelkezünk, mindez erősen meghatározza a lehetőségeinket.
Szóval, szombat reggel, a fenti gondolatok katyvaszában:
Te hogy döntesz ilyenkor?
Mi vezérel ilyenkor?
A lelkiismereted?
A beléd nevelt szabályok?: Rendes családban „a szombat a takarítás napja!”?
Győz a könyvszeretet, úgy értékeled, hogy eleget robotoltál hét közben, megérdemled a lustálkodást és olvasol?
Netán a családra bízod, mit dirigál az ő ritmusuk, igényük? Hamar elengeded a saját vágyaidat?
Vagy puffogsz magadban, el is kezdesz hangot adni az elégedetlenségednek, panaszkodsz, hogy de jó is lenne, de nem teheted meg…, felhívod a mamádat/barátnődet, neki is elpanaszolod, mennyi de mennyi dolgod van és még szombaton sem engedheted meg magadnak, hogy… /és már ezzel elmegy az az óra, amit a szabadban tölthettél volna mozgással…/? Vagy látod a párod hátát, amint távozott a hétvégi focira/edzésre, bízva benne, hogy te csinálod úgyis amire szükség van, a (nagyobb) gyerek bezzeg délig alszik, de hát ő tinédzser, neki ez még jár, kell a fejlődő szervezetnek, csak te vagy ilyen peches, ilyen szerencsétlen? És akkor nekilátsz a robotnak, elindítod a mosógépet, leszeded a száraz ruhát a szárítóról, felállítod a vasalódeszkát, előveszed a porszívót, befújod a szanitereket ecetes tisztítóval, a cserepes virágokat beállítod a kádba, rájuk fér egy zuhany, kiveszed a mélyhűtőből a húst, hogy felengedjen, mire kész vagy a takarítással stb… mint minden szombaton? Azzal már nem is fokozom, hogy lehetnek kisebb gyerekek, beteg nagyszülők, kutya-macska, stb.
Vagy fogod magad és kitalálsz egy saját stratégiát, egy kreatív megoldást?
Mi is lehetne ez? Netán elő a futócuccal, bevásárlótáska a kocsiba, irány a bolt, túlesel gyorsan a bevásárláson, nem esel túlzásba, tényleg csak ami kell, aztán irány a kedvenc erdei útvonalad, ha már kocsival vagy, most megbocsátható, hogy elmész annak az elejére és akkor máris kezdheted a kilométerek leküzdését. Utána hazamész, még benned a lendület és az elégedettség, egy könnyű reggeli, egy kávé az energia gyűjtéséhez, és azzal a lendülettel nekilátsz a takarításnak is. Ha már ilyen ügyes és praktikus vagy, akkor biztos azt is tudatosítod magadban, hogy nem muszáj mindent egyszerre, a végkimerülésig megcsinálni, csak tényleg, ami hiányzik a ’boldogságodhoz’. Aztán fürdés, jó, tudom, még valami kaját is kell rittyenteni (remélem, gondoltál rá, hogy ma csak valami nagyon egyszerűt, kevésbé időigényeset!) és délutánra így maradt bőven arra is idő, hogy a könyved társaságában tölthess akár órákat. Sőt, csak úgy halkan mondom, a kaja rendelés, vagy a közeli étterembe való kiruccanás sem olyan ördögtől való…
Ahogy valamit csinálsz, úgy csinálsz mindent!
Hasonló forgatókönyv leírható vasárnapra, a szokásos hétköznapi estékre, vagy úgy általában, az életre. Észrevettétek már, hogy ahogy valamit csinálunk (például egy szombat reggeli forgatókönyvet), úgy csinálunk általában mindent?
Ki mennyire képes jól szervezni, mennyire tudja érvényesíteni a saját igényeit, vágyait, mennyire van tisztában a lehetőségeivel, mennyire van bátor, talpraesett ahhoz, hogy merje felvállalni azt, ha nem jó neki az úgy, ahogy van. Ahogy megszokta. Ahogy szoktatta a környezetét! Sok mártírt ismerek. Sok olyat ismerek, aki nagy könnyűséggel, teljes elégedettséggel él egy olyan életet, amit sokan el nem tudnának képzelni. Dolgoznak, kiszolgálnak, viszik a tökéletes háztartást, csinálják mindazt, amit mások elvárnak tőlük. Szerencsére sokfélék vagyunk, ki mire van beállítva, beprogramozva, kit mi tesz boldoggá.
Az lenne a jó, ha tényleg annyit és úgy tehetnénk, ami elég, ami nagyjából komfortos, amiben nekünk is jut tér, lehetőség arra, amit szeretnénk. Ha ki tudnánk alakítani a magunk egyensúlyát, amiben minden fontos igényünk kielégül. Ha nem is minden nap, de a legtöbbször. Mert az is fontos, hogy tudjunk alkalmazkodni, hogy le tudjunk mondani dolgokról, ha épp arra van szükség! Mint most, a járvány fenyegetettsége idején. Jó kis lecke ez mindnyájunknak! És ez nagyban a rezilienciás képességünk függvénye!
De visszatérve a normál élethelyzetekre (reméljük, hamarosan elmondhatjuk ezt!), akkor van gond, ha nem jó, ha nem vagyunk boldogok azzal, amink van, ahogy éljük a saját életünket. És ennek nem merünk, nem tudunk hangot adni. Azt látom, hogy nagyon sokan hajlamosak arra, hogy megvárják, míg nagy a baj, amikor már kibírhatatlan az életük, amikorra belebetegszenek, kiégnek, besokallnak. És ilyenkor robbantanak, borítanak, túlreagálnak. Amikor kimaradt a dolgok tudatosítása, kommunikálása, annak átgondolása, meddig akarom én ezt így csinálni.
Mostanában sokat beszélünk a sikerről, könyveket írnak róla tudós emberek. Számomra az a siker egyik legnagyobb ismérve, amikor valaki képes felismerni, hogy valamit rosszul csinál, valami nem jó neki, és ezen aztán képes is változtatni. Lehet, hogy először piszok nehéz, hogy az első kapott reakciók inkább kisebb-nagyobb pofonok lesznek, de sose tudhatjuk, hogy egy nagy pofontól mit kapunk később. Mert ezektől legtöbbször nagyon sokat kapunk, ezekből nagyon sokat tanulunk. A pofonoknak (természetesen itt én csak és kizárólag átvitt értelemben értett pofonokról beszélek!) sokat köszönhetünk az életünkben!
Most itt lebeg felettünk egy óriási nagy pofon, ami megállította a normál üzletmenetünket, ami sokakat sokkol, megijeszt, bizonytalansággal tölt el. Kérdés, mit tanulunk majd belőle, kérdés, hogy tesszük túl magunkat a kisebb kellemetlenségeken, netán a nagyobbakon. Kérdés, mennyire tudunk alkalmazkodni, mennyire vagyunk rugalmasak. Muszáj, hogy azok legyünk! Ne pánikoljunk, hanem figyeljünk és használjuk ki azokat a lehetőségeket, amiket ez a nehéz helyzet ad nekünk. Mert meglátjátok, kapunk majd tőle sok jót is. Kínában például már kapnak levegőt!
Legyünk okosak, türelmesek, fegyelmezettek! Vigyázzunk magunkra és egymásra!
Koskovics Éva
