2020. már 15.

Ez most komoly? Tényleg velünk történik?

írta: Éva28
Ez most komoly? Tényleg velünk történik?

man-2608550_960_720.jpg

Milyen szerencsések is vagyunk mi! Jókor, jó helyre születtünk, viszonylagos biztonságban élünk, tanulunk, van munkánk, utazhatunk, házat építünk, gyerekeket nevelhetünk (ha akarunk). Erősen elgondolkodtam rajta, hogy írjem-e mindezt múlt időben... De még optimista vagyok.

Most aztán kaptunk egy olyan feladatot, amiről nem tudjuk még, hogy fogjuk megoldani. Egyelőre nincs biztos válasz rá sok tekintetben (hogy működik a korona vírus, mikor lesz ellenszere stb.), még az interneten sem!...

Megnéztünk számtalan katasztrófa filmet, elolvastunk könyveket képtelen történetekről, de komolyan talán soha nem merült fel bennünk, hogy mi is mellék- vagy főszereplővé válhatunk egy hasonlóban. Vagy a legbelsőbb félelmeinkben élt valami ilyesmi? A sejtjeinkben létezik valamiféle örökölt kód, ami most bekapcsolt és beindított bennünk dolgokat?

Kicsit most olyanok vagyunk, mint a játékfüggő fiatalok, akiknél összeolvad a játék és a valóság, akik a virtuális életet nehezen választják el a valóságostól. Mi is mintha filmet néznénk, filmet egy világjárványról, és nem vennénk észre, nehezen jut el a tudatunkig, hogy mi is benne vagyunk. Nem gondoljuk, hogy nekünk is a fenekünkön kellene maradnunk, hogy jobban kellene vigyáznunk egymásra. Kevés, hogy megosztjuk a jó tanácsokat a fb-on, be is kellene tartanunk azokat!

Kérdések 

Itt vannak a sorjázó kérdések: meddig terjed, beleesünk-e mi is, meddig lesz munkánk/jövedelmünk, mi lesz a gyerekekkel, ha hónapokig itthon lesznek bezárva velünk, mi lesz a családokkal, akik a Föld távoli részeire szakadtak szét és nem tudnak majd utazni, lesz-e elegendő élelmünk, fognak-e működni végig a közszolgáltatások, meddig tart ki a pénzünk, mit csinálunk, ha ellehetetlenülünk bármi miatt? Lesz-e kihez fordulnunk? Meddig bírja az idegrendszerünk?

Együttműködés

Érdemes gondolkodni rajta, hogy általában kik azok körülöttünk, akikre ha valami nagyon foglalkoztat, vagy bajba kerülünk, akkor számíthatunk. Kik azok, akik számíthatnak ránk?

Tudjuk-e magunkról, mennyire vagyunk együttműködő, kooperatív alkatok? Mondjuk 1-10-es skálán?

Oké, mondjuk adtál magadnak egy hatost. Az jó szerinted? Elég lesz most?

Most itt jön egy éles teszt, valószínűleg hamar kiderülnek rólunk ezek a dolgok.

Talán az lesz a legnehezebb, hogy együtt kell működnünk, miközben erősen korlátozva leszünk abban, hogy találkozhassunk, hogy együtt lehessünk. 

adult-1853483_960_720.jpg 

 

Furcsán, sokszor ellentmondásosan tudunk mi emberek működni és olykor nehéz megérteni, mit miért teszünk!

Van, aki a saját gyerekével sem törődik, sőt, látszólag semmiségért kitagadja, megtagadja, miközben az életét kockáztatja egy bajba jutott állat megmentéséért, vagy éppenséggel aggódik a társadalom előtt álló problémákon. Még az is lehet, hogy magáról közben teljes meggyőződéssel azt vallja, hogy ő családcentrikus, lelkiismeretes ember.

Van, aki bezárkózik, nem vesz tudomást a közvetlen környezetében zajló életekről, sorsokról, de ha a tévében látja, hogy természeti katasztrófa sújtott egy távoli vidéket, vagy egy afrikai ország szerencsétlenül járt lakóinak gyűjtenek pénzt, akkor elsők között adakozik.

Mi lesz velünk?

Többször felmerült már bennem korábban is, hogy mi lenne, ha mi kerülnénk valamilyen nagy bajba, ha történne velünk valami katasztrófa, akkor hogy kezelnénk a helyzetet, kikre számíthatnánk és mennyire tudnánk összefogni? Ha nem jönne víz a csapból, elmenne az áram, kifogynának a boltokból az élelmiszer készletek, akkor meddig lennénk képesek kezelni a dolgot? Lennének-e még természetes ösztöneink, tudásunk, össze tudnánk-e fogni a környezetünkben élő többi emberrel a közös megoldásért, vagy egymás torkának esnénk?

Valószínűleg lenne példa jóra és rosszra egyaránt.

Szerencsére már most látszik, hogy most, ebben a szituációban sokan megmozdulnak egy-egy probléma megoldása érdekében. Akiket ismerek, azoknál azt tapasztalom, hogy figyelünk egymásra, segítjük egymást információval, amivel tudjuk. Persze ehhez az is kell, hogy merjünk kérni, hogy jelezzük, ha gondunk van, még akkor is, ha nem szoktunk ehhez hozzá korábban. Itt főleg az egyedülálló idős és a nem idős, magányos emberekre gondolok. Az utóbbiak közül főként azokra, akiknek baráti körük sincs, akiknek a közösségi élete jórészt a munkahelyi közösségből áll. Ha őket több heti, havi home office, vagy mégrosszabb esetben, a munkahely elvesztése sújtja majd, nekik különösen nehéz lesz ezt elviselniük.

man-1156543_960_720.jpg

 

Távolabbról ránézve

Reméljük, túl leszünk ezen a nehéz helyzeten, sikerül megállítani és sokat tanulunk belőle! Bízzunk a szakemberekben, abban, hogy tudunk alkalmazkodni a nehézségekhez és bízzunk a szerencsénkben is!

Megint eszembe jutott a történész, Yuval Noah Harari Sapiens című könyve. Ebben foglalkozik ezekkel a kooperációs kérdésekkel is, az emberiség történetén végigvezetve az olvasót. Jó példaként a hozzánk legközelebb álló állatokhoz viszonyítva mutatja meg, mi tesz minket a Föld vezető élőlényeivé.

Elmereng azon a példán, hogy gondoljunk bele, ha egy embert és egy csimpánzt kiteszünk egy lakatlan szigetre, akkor a csimpánznak nagyobb esélye van az életben maradásra. Ugyanakkor, ha mondjuk ezer embert és ezer csimpánzt teszünk ki egy szigetre, az emberek szinte biztosan jobb eséllyel indulnak, mint a majmok. Egyszerűen azért, mert a csimpánzok közössége képtelen hatékonyan kommunikálni és kooperálni egymással. És pontosan ez a homo sapiens evolúciós előnye minden más állattal szemben, hogy képes nagy számban is hatékonyan kooperálni. Persze nem mindig és nem mindenkivel.

Vannak más állatok is a természetben - a méhek es a hangyák -, amelyek képesek nagy számban kooperálni, sőt, nálunk sokkal fegyelmezettebben, kiszámíthatóbb módon. Náluk az a gond, hogy ők viszont nem képesek a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásra. Nem tudják megváltoztatni az együttműködésük mikéntjét, ha nem várt problémák, vagy új lehetőségek merülnek fel. Más állatok - pl. az elefántok vagy a delfinek - képesek a rugalmas alkalmazkodásra, de ezt csak kis csapatokban tudjak megtenni, ahol mindenki ismer mindenkit.

Csak az ember képes mindkettőre: nagy számban és rugalmasan kooperálni egymással, akár idegenekkel is.

Mi teszi lehetővé, hogy képesek vagyunk erre a fajta kooperációra?

 A válasz – Harari szerint - a képzeletünk (ezt "cognitive revolution"-nak nevezi a könyvben).

Az emberek képesek a valós érzékeléseiken túl, elvontan, történetekben gondolkodni. Például arról, hogy mi az élet értelme. Ha ezt a kérdést felvetjük, erre a legtöbb ember válaszként egy történetet lát maga előtt, illetve azt vár a másiktól is. Ami túlmutat rajta, de amiben neki is jut egy szerep, amit eljátszhat.

Vagy a másik ilyen kérdés lehet, hogy mi történik éppen a világban? A válasz lehet pl. hogy a gazdaság globalizációja és a politika liberalizálása folyik, aminek eredményeképpen létrejön egy jobb (vagy egy rosszabb) világ. Ha visszatérünk a csimpánzunkhoz, egyértelmű, hogy őt sose tudnánk rávenni arra, hogy adja oda a banánját nekünk, mert majd a halála után temérdek banánt fog kapni cserébe a jó cselekedetéért. Ilyen történeteket egyetlen állat se hisz el, ezt csak az emberek hiszik el.

A vallás mellett sok olyan történet van, amiben az emberek hisznek. Ilyen az egész jogrendszer (eleve az emberi jogok témája), vagy a legnagyobb és legsikeresebb fikció, a PÉNZ. Nem minden ember hisz a vallásban, vagy az emberi jogokban, de a pénzben mindenki (legalábbis a többség) hisz. Ugye egy csimpánz se adná oda a banánját egy darab értéktelen papirosért cserébe. Mi viszont ha bemegyünk a szupermarketbe, akkor egy egész banánfürtöt kaphatunk cserébe egy papírért és ezt mindenki teljesen rendjen valónak tekinti. Míg az állatok csak a fizikai valóságban élnek, addig az emberek ezen kívül még egy második, maguk által kreált virtuálisban is. Ebben a másodikban léteznek csak a jogok, ez Európai Unió, az ENSZ, az Isten, a forint és az amerikai dollár.

 

Bízzunk a homo sapiens életképességében! Nem mindenható, nem tud a vízen járni, de együtt sok mindenre képes. Több ezer év történelme bizonyítja. Igaz, jól el is tudja szúrni...

Bízzunk benne, hogy sok jó ember él köztünk és akik nem annyira jók, azok is jobbá válnak, ha úgy kívánja meg a helyzet!

Reméljük, jobb világ köszönt ránk, mert felfogjuk, hogy így, ahogy eddig éltünk, nem lehet tovább.

Figyeljünk egymásra és segítsünk azoknak, akiknek tudunk!

Figyeljünk azokra, akik egyedül kell, hogy megküzdjenek a mindennapokkal!

Ha tudok valakinek segíteni, szóljon, írjon bátran!

 

 

 

Koskovics Éva

 

 

Szólj hozzá

megküzdés coaching coach co