2020. jún 02.

A szenvedély árnyéka

írta: SzEGy
A szenvedély árnyéka

model-2408591_1920.jpg

Őzike barna szemei még nagyobbra kerekedtek a csodálkozástól.

Miket is beszélek én itt, hogy ő majdnem szerencsésen megúszta, hiszen innen is visznek el lányokat külföldre, szex-rabszolgának? Hogyan is mondhatok ilyesmit? Dobálóznék a számokkal, de éppen nem igazán jut eszembe, milyen konkrét statisztikát is olvastam nemrég erről, tegyük fel 3-400 eltűnő fiatalt (l) emlegettek évente?

Nem mellesleg az ő történetében, már amit egy - a gyermekvédelmi szakellátásba való bekerüléshez végzett, és az általános protokollhoz ragaszkodni igyekvő – vizsgálat keretében ki lehet bontani, bőven van mit teregetni .

Sok gyerek, szegényes körülmények, alkoholista, agresszív apa („ó, anyát nem bántotta, csak minket”).

Zavaros, hangos válás közben a gyerekek szétszórása, ide-oda rángatása, új párra találó és még több kicsit vállaló anya.

A lány túl korai beleszerelmesedése a cseppet sem különb háttérből érkező, alig idősebb legénybe, aki viszont, úgy látszik a családjával együtt jóval rafkósabb, pénzéhesebb és skrupulusoktól[i] egészen biztosan mentes.

Aztán az összeomlott, de legalábbis nagyon zilált képet mutató saját család maradékától való vad és durva leválással, szembefordulással elszabadult a pokol.

A lány hazudozik, csavarog, elszökik, eltűnik otthonról a szép ígéretekért, a szenvedélyes szavakért, a (belül törődésnek és fontosságnak fordított) heves érzelmekért, a fellángoló tűzért, amiből viszont nagyon gyorsan csak hamu maradt. És már ott is találja magát egy lehetetlen helyzet kellős közepén.

shoes-1246691_640.jpg

A legénye, aki magához csábította, és akinek a kedvéért nagyjából a hidakat is felégetve kiszakadt a családjából, elszeparálja a világtól (innen nincsen telefonálás, se facebook, önkényesen megváltoztatta a lány jelszavait, nincs más lehetséges külső kapcsolat a saját családtagjaival, ha nagyon kell válaszolni, hát az sms-ét is a fiú írja meg helyette, nem hagy nála pénzt, bár a lány feketén dolgozik, felszolgál esetenként).

A fiúja gyakran megveri, keményen megagyalja, ha szájalni merészel.

Nyíltan, sőt a csak férfiaknak járó szabad elveket hangoztatva, kedve szerint megcsalja.

Végül pedig a fiú pénzért átengedi őt valaki másnak.

Ráadásul a lány nem is emlékszik rá, hogy mi történt, és nem tud számot adni a testét több helyen borító furcsa vagdosás nyomokról, a ráerőszakolt légyott után.

fear-1142946_640.jpg

Na, innen érdekes az, ahogyan rám csodálkozik.

Röpke tizenhat éve alatt cirka minden megtörtént vele, amit egy szülő sem kívánna az édes gyermekének.

És eközben még mindig nem nagyon érti, hogy miért is nem szabadna továbbra is fenntartania a kapcsolatot, azzal a legénnyel.

„Mert tizenhat éves és félig gyerek még,

Félig felnőtt, s hiszi, hogy egészen az.

Hiszi, hogy szeretik és még sok idő múlik el,

Amíg rájön, hogy nem volt igaz,

Amíg rájön, hogy ez sem volt igaz.”[ii]

 

Nagy kár lenne azzal áltatni magunkat, hogy az ő esete minden vonatkozásában egyedi, vagy azzal, hogy őt csak a fiatalsága miatt tudta egy elsöprően „szenvedélyes szerelem” a rabságában, bűvöletében tartani.

Nők milliói élnek hosszú időn, vagy akár egy életen át olyan férfiakkal, akik józan, vagy éppen hogy nem józan pillanataikban könnyedén előrántják a kabátjuk ujjából a mindent felperzselő szenvedélyt. Miközben sem nem tisztelik, sem nem szeretik a nőt, akit a lángolás igézete, mint a lepkét a fény, csal csapdába.

Pedig: „Mi lesz az izzásból? Tűz. Méghozzá akkora, hogy porig égeti az életét. Úgy hogy, ha a tűzmanóra vágyik meg fogja égetni magát.”[iii]

A lányt megperzselte és valószínűleg megváltoztatta ez a kapcsolat, és a közben átélt szenvedés, de vajon mennyire? Most még nem lehet pontosan tudni mekkora, milyen mély és mennyire maradandó a belső változás, de félő, hogy nem ússza meg valódi sérülések nélkül ezt a lángolást.

underwater-2408569_640.jpg

Elmúlik-e valaha, és ha igen, mikorra múlik el, azoknak a testi- lelki sebeknek a nyoma, amiket az utóbbi hónapokban beszerzett? Van-e esélye, hogy meggyógyul belül?

Lehet-e még később, nagy vonalakban normális, legalább a felszínen egészségesnek, kiegyensúlyozottnak mondható párkapcsolata? Vagy újra és újra ismétli majd a következő viszonyaiban ezt a beteges, önmagát veszélyeztető, testét, lelkét (később tán a gyermekeit is) kiszolgáltatott és szenvedő helyzetekbe sodró mintát, lavinaként görgetve a vesztes helyzeteket?

Azután? Ki tudja, mi lesz azután. Megint sokkal több kérdésünk van, mint válaszunk.

Tényleg az volt a baj, hogy hamar megízlelte a tiltott gyümölcsöt? Vagy a szenvedélyes, fiatalkori szerelembe esés önmagában, még nem lett volna ennyire veszélyes és a lány mostani helyzetéért nem az ifjonti hév és nem az őt elvakító szerelem hibáztatható?

Akkor sem, ha a gyorsan fellobbant tűz szalmalángnak bizonyult.

Akkor sem, ha ez a tűz tényleg megégetheti azt, aki óvatlanul meg akarja ragadni.

„De mondjátok meg nekem, ki vétkezhet a lélek ellen? Vétkezhet-e a csalogány az éjszaka csöndje ellen, avagy a fénybogár a csillagok ellen? És tűzhelyetek lángja vagy füstje megterheli-e a szelet?

Azt gondoljátok talán, hogy a lélek csöndes tó, melyet egy bottal felkavarhattok?

Gyakorta, mikor megtagadjátok az örömöt magatoktól, csupán félreteszitek azt lényetek egy rejtett zugába. Ám ki tudja, hogy ami ma elhárítva lenni látszik, nem várja-e meg a holnapot?

Még testetek is ismeri örökségét és jogos szükségeit, és rá nem szedhető. És a ti testetek a lélek hárfája. És rajtatok áll, hogy édes dallamot csaltok-e ki belőle vagy lármát.

bee-839761_640.jpg

És most azt kérditek szívetekben: honnan tudnánk megkülönböztetni, ami jó az örömben, attól, ami nem jó?

Menjetek földjeitekre és kertjeitekbe, és meglátjátok majd, hogy a méh örömmel gyűjti a virágok mézét, ám a virág is örömmel engedi át mézét a méhnek.

A méh számára a virág az élet forrása, és a virág számára a méh a szeretet követe, és mindkettejük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és kapni egyszerre szükség és boldogság.”[iv]

 

Szabóné Erdős Gyöngyi

pszichológus 

 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről! 

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

 

 

(l) Ez olyan soknak tűnt, de utóbb látom, alaposan alábecsültem - http://gyereksorsok.hu/gyerekkereskedelem-gyerekprostitucio-sebhelyi-viktoria/  

[i] skrupulus (latin): (lelkiismereti) kétely, erkölcsi megfontolás, (erkölcsi) aggály, lelkiismeret-furdalás, lelkifurdalás, önvád, kifogás,

[ii] Új Bojtorján zenekar: 16 éves – dalszöveg

[iii] Vőlegényem vagy a férjem – The Accidental Husband, 2008. New York, romantikus vígjáték

[iv] Kahlil Gibran: A próféta, ford. Révbíró Tamás, 91-92. oldal, Édesvíz Kiadó, Budapest, 2003.

Szólj hozzá

erőszak szerelem párkapcsolat szenvedély serdülő személyes szabadság