Igen, egészen komolyan kérdezem, hogyan kell?

Pontosan azért, mert szeretnék egy kicsit unatkozni, csak úgy néz ki, elfelejtettem, hogyan is kell azt csinálni. Nem, nem tegnap felejtettem el, valamikor sokkal régebben kopott ki belőlem ez a tudás.

Azt hiszem tizenhat lehettem, amikor, úgy emlékszem, még biztosan tudtam.

Az alföld perzselően forró, végtelennek tetsző, lustán, lassan hömpölygő nyári napjain sokszor alig vártam, hogy végre történjen már valami. Valami izgalmas, valami szokatlan, valami érdekfeszítő, bármi, amivel érdemes lehetne foglalkozni.

Később valahogy már soha nem rémlett fel ez az érzés ilyen tisztán.

Őz a pipacsosban - Molnár Péter Photography FB -  2020.05.21.

Most viszont pontosan ellenkező a helyzet. Talán, mert mindenről, ami körülvesz, úgy érzem, ez is, az is az én dolgom. Mert ezer apró félbehagyott ügy figyelmeztet itthon, akárhová is nézek. Ebbe is, abba is belefogtam korábban. Elterveztem, hogy majd valamikor folytatom, csak előbb még…

Azt gondoltam, hogy mindjárt rendbe rakom, hiszen csak egy picike munka lenne még vele, rögvest befejezem, elkészítem azonnal ez után, vagy ha nem, akkor egy cseppet később, nem sokára, vagy egyszer csak majd megcsinálom. Aztán eddig valahogy mégse. Itt állnak mind az apró félbehagyott ügyek halomban és várják a „fertályt”, amikor sorra kerülhetnek majd, mert végre nekilátok.

Közben pedig azon tűnődöm, mit is kellene tennem, hogy ne lássam a várakozó teendőket, hogyan kéne becsuknom rájuk a lelki szemeimet, legalább egy rövid időre. Mert most innen úgy látszik, ezt szabhattam belső feltételnek: az kell, hogy ne legyen semmi dolgom ahhoz, hogy a nyomasztó, munkára késztető sürgetés belül szüneteljen. Ha tényleg nem lenne semmi dolgom…

Csakhogy komolyan azt hiszem, felnőtt, felelősségteljes embereknél (vagy minden bántás nélkül, de esetleg csak az asszonyok között?) ez egy kifejezetten ritka állapot.

Keleti sün - Molnár Péter Photography FB -  2020.06.09.

Van, mikor úgy látom, és azt gondolom, hogy ezzel a szüntelen belső sürgetéssel megint egyedül maradok, mint a hamu és a mák szétválogatásával Hamupipőke.[i] Tudniillik, hogy csak neki volt mindig, végeérhetetlenül sok és titokban ráadásul gonoszul szaporodó dolga.

Persze az is egy jó kérdés, hogy jobb lenne-e, ha igazán semmi sem volna rám bízva?

Nem ezt az elképzelést már szinte ijesztően üresnek, tétlennek, majdnem tehetetlennek és megbízhatatlannak lefestőnek érzem. Alighanem ez már az ellenkező oldalon lehet. Hogy is mondta az autópálya szélén az öreg csiga?

- A másik oldalra születni kell, fiam!

Pedig talán, ha egyáltalán semmi teendőm nem lenne, akkor (de csakis akkor?) büntetlenül csinálhatnám a semmit. Ebben is lehet egy kulcs, a bűnösség érzete. A bűntudat, hogy van és lenne még dolgom, de mégsem azt teszem.

Igen, most, hogy megfogalmazódott ez is kívánatosan hangzik: bűntudat nélkül eldönteni, hogy ezt vagy azt, bár látom és meg is tehetném, de nem teszem meg. Nem dühből, nem dacból, hanem csak így döntve. Hiszen akármit mondjak is, mégis csak én döntöm el, hogy mire is van időm. Az időből meg nyilván sohasem lesz annyi, mint az elképzelésekből és tervekből. Következésképp még több aktuális fontosság alapú rostálás és rostán kihullás várható.

Ez is bánt vajon? Az, hogy tudom, vannak olyan dolgok itt, amik nagy valószínűséggel nem lesznek készen már soha, mert időközben túl sok más tolult eléjük a sorban, mert valahol túlságosan hátramaradtak a leállósávban.

Elegendő lenne talán csak a jelzést, a fejemben a fokozott hasznosságra felszólító figyelmeztetést kicsit elaltatni? Lehalkítani? Azt szeretném, ha nem súgna mindig a fülem?

Üregi nyúl - Molnár Péter Photography FB -  2020.05.02.

Azt szeretném, hogy az elfoglaltságom mértékétől függetlenül, belül lazább lehetne a világom. Nem ennyire józan, nem ilyen kiszámított és a hasznosság elve mentén beszabályozott. Ha a rendelkezésre álló időmből szorongástól és szégyenkezéstől mentesen, jóízűen tudnék kihasítani magamnak is egy-egy darabot. Nem vacillálni ezen, nem sajnálni magamra, hanem, ha úgy hozza a kedvem nyugodt szívvel elmerülni és ringatózni az édes semmittevésben. Vajon miért olyan idegen számomra ez a kép, mintha legalábbis ki kellene hozzá bújni a saját bőrömből?

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

A cikk nyitóképe: Rozsdás csuk - Molnár Péter Photography FB. - 2020.06.08.

A képek közzététele a művész engedélyével történt.

[i] Republic – Neked könnyű lehet (dalszöveg)

Látod, hogy milyen szép felettünk az ég,
Nem hittem volna akkor, hogy ennyit ért,
Kezemből virágot kezedbe képzelek,
De ne hidd el mégse, bárhogy mondom Neked.
Nem tudom, hogy van ez,
De Neked könnyű lehet,
Nem tudom, hogy van ez,
Hogy csak én veszíthetek!

Neked könnyű lehet,
De azért nekem se rossz
Arra gondolok
Amire akarok!

Neked könnyű lehet,
De azért nekem se rossz
Arra gondolok
Amire akarok!

Hamupipőke, a cipőt próbáld fel,
A bálban a legszebb -meglátod - Te leszel!
Tudom, hogy tudtad már a legelején,
A rossz elmúlik, a jó utolér!

Nem tudom, hogy van ez,
de Neked könnyű lehet,
Nem tudom, hogy van ez,
hogy csak én veszíthetek!

Neked könnyű lehet, de azért nekem se rossz -
Arra gondolok, amire akarok!
Neked könnyű lehet, de azért nekem se rossz -
Arra gondolok, amire akarok!

Neked könnyű lehet,
De azért nekem se rossz
Arra gondolok
Amire akarok!

Neked könnyű lehet,
De azért nekem se rossz
Arra gondolok
Amire akarok!

https://www.youtube.com/watch?time_continue=32&v=4RhKpXGK88s&feature=emb_title