Komoly irodalma van annak, mennyiben működnek különbözőféleképpen a férfiak és a nők.

Mennyire más a kommunikációjuk, mennyire más motivációik vannak, mivel lehet hatni jobban egyikre, másikra. Persze ezek lehetnek merő spekulációk, lehetnek bizonyos tapasztalati megállapítások, akár rossz megtapasztalásokból kialakított előítéletek, de tudományos alapú mérések eredményei is.

Tudományosan...

Sok kutatás, például az agykutatás is kitért már sokszor erre a témára, melyből hihetetlenül érdekes konklúziókkal lehetünk gazdagabbak. Egyik kedvenc könyvemben, Dick Swaab: Az agyunk mi vagyunk (alcíme: Hogyan gondolkodunk, küzdünk és szeretünk) című remek összefoglaló tényfeltáró irodalomban például arról is olvashatunk, mit figyeltek meg a szemkontaktus tekintetében (tekintetében… haha!).

Szóval:

„A szemkontaktus a hétköznapi életben egészen mást jelent a férfinak és a nőnek. A nyugati kultúrákban a nők arra használják a szemkontaktust, hogy jobban megértsék a többi nőt, és a "szemezés" semmi gondot nem okoz nekik. A nyugati férfiaknál viszont a szemkontaktus sokkal inkább a hierarchiában betöltött hely leosztásának része, épp ezért kifejezetten fenyegetőnek is hathat.

…

Bizonyos kutatások arról számoltak be, hogy „a szemkontaktusban mutatkozó nemi különbségek az üzleti tranzakciókra is befolyást gyakorolnak. Amikor két nő között alakult ki szemkontaktus, kreatívabb tárgyalási eredmények születtek, míg a két férfi közti "szemezés" épp ellentétes hatással járt, mivel ilyenkor a hierarchiában betöltött helyért folyó harc vette át a főszerepet.”

Azért vettem kézbe megint a könyvet, mert készülünk a ’Kompromissziós’ csapatunkkal újfent egy témára (videóra, beszélgetésre), most a férfi-nő témában (az előző videónk címe az volt: Beszéljük meg, de hogyan? - vagyis, a kommunikációt jártuk körül).

Férfi - nő

És elkezdtem azon gondolkodni, hogy oké, ezt értem, de mi van akkor, ha egy férfi és egy nő kommunikálnak? Gondolom, azért sem írtak erről, mert ez aztán tényleg jó bonyolult téma, itt aztán nehéz lenne tudományos következtetéseket levonni.

Ahogy aztán ezen agyaltam, eszembe jutott néhány régi emlékem: munkahelyi, magánéleti szituációk, sőt, valahonnan a mélyből előjöttek még egészen fiatalkori, kellemetlen helyzetek is. Egy nagy kavalkádba keveredtem ezzel, jöttek a jó és rossz, a gyakori és az egyszeri, kellemetlen történetek, emlékek. Hiába, aki már ennyiedik X-ben jár, annak bőven lehetnek emlékei…

Az mindenesetre határozott meglátásom, hogy sokat változott a világ az elmúlt fél évszázad alatt.

A legutóbbi nagy port kavart ’metoo’ mozgalom hatására pedig az elmúlt években a mélyvizet is jól felkavartuk, végre! Vannak helyzetek, amelyek még 10-20 éve mindennaposak lehettek, de ma már necces lenne, ha megtörténnének. Vagy tévedek?

Saját és közeli ismerősöktől származó (semmiképp sem ügyfelektől ismert!!), nem olyan nagyon régi és több évtizede történt esetek (igen, mind megtörtént!!), amelyekhez hasonlót - remélem legalábbis - ma már nem mernének megengedni maguknak férfiak:

• amikor a sportorvos megjegyzést tesz a kamasz lány idomaira és még egy halvány simogatást is megenged magának;
• amikor az üzleti tárgyaláson a megbízó cég vezetője mindenkit hazaküld és ajánlatot tesz a tanácsadó cég kolléganőjének;
• amikor arról beszélnek a cégnél, hogy a főnök már tucatnyi nővel létesített hát hogy is mondjam, khm... a lehető legszorosabb kapcsolatot, de csak úgy barátilag, semmi komoly alapon… és még egymásról is tudnak a nők többnyire;
• amikor a vizsgáztatónál legalább egy jegyet ért a szoknya hossza és a jó láb;
• amikor a jónevű nőgyógyászhoz ingyen mehettek az egyetemista lányok, cserében el kellett tűrniük egyet s mást;
• amikor a szomszéd bácsi igyekezett minden alkalmat megragadni egy kis tapizásra és …;
• amikor a mostoha apuka bizonyos játékokat játszott a kiskamasz lánnyal, aki aztán mindezt eljátszotta a szomszéd gyerekekkel;
• amikor a pap bácsi a gyónásnál részleteket kért a papás-mamás játékról és a dolog átment valami nagyon-nagyon kínosba;
• amikor a férj gyakran a feleségén bosszulta meg az élet rá mért csapásait és a nő csak azért nem mert látleletet vetetni, meg elmenekülni, mert tudta, kiszolgáltatott, senki nem fog segíteni rajta.

Azért is fontos, hogy ezekről elkezdtünk beszélni, mert amikor esetleg velünk történt valami hasonló fiatal korunkban, vagy még gyerekként, akkor - sokan arról számolnak be, hogy - annyira sokkolta őket az ’élmény’, hogy nemhogy beszélni nem mertek róla, de még maguk előtt is letagadták. Szerencsére ma már tudjuk többnyire, hogy ezek nem megengedhető dolgok! Azért is jó, hogy beszélünk róluk, mert talán a szülők közül is egyre többen gondolnak rá, fontos, hogy figyelmeztessék a gyerekeiket, odafigyeljenek rájuk, ha bármi furcsát észlelnek. Hogy a gyerekek mehessenek bizalommal a szüleikhez! Vagy, ha ne adj isten, a szülő tesz valami elfogadhatatlant (sajnos ilyen is van, a pszichológusok a megmondhatói!), akkor legyen olyan felnőtt, rokon, tanár, akihez fordulhatnak bizalommal a gyerekek. Egyáltalán: a legfontosabb tanács az ilyen és hasonló esetekben (ha mégis lennének), hogy keressünk valakit, akinek elmondhatjuk, akivel tudunk róla beszélni!!

Ez most arról jutott eszembe, hogy ezért, ezekért a magunkban hordozott, szorongást okozó emlékek miatt is nehéz dolog a két nem közötti szemkontaktus! Azért, mert még mindig nem vagyunk elég bátrak, még mindig hiányoznak az eszközeink. Még ha (remélhetőleg!) kevesebb is az esélye hasonló abúzusoknak, bántalmazásoknak. Tudjuk, hogy messze nem nulla!

Kommunikációs szabályok

Mert miközben a kommunikációnak alapelve, hogy egymáshoz fordulva, egymás szemébe nézve beszélgetünk, vannak helyzetek, amikor ez kínossá tud válni. Ha egy férfi és egy nő beszélgetnek egymással és nincs köztük érzelmi kapcsolat, hanem ez egy üzleti, vagy technikai megbeszélés, akkor nagyon kínos tud lenni, ha azt érezzük, hogy a másik például:

• kihívóan néz ránk, méreget, legelteti a szemét rajtunk;
• ha lenézően tekint ránk, mondjuk egy fölényes mosoly kíséretében;
• vagy ha ellenkezőleg, annyira zavarban van, hogy mindenhova próbál nézni, csak épp a szemünkbe nem (mer).

Na, ilyenkor nagyon fontos, hogy mennyire tudunk beleállni, mennyire vagyunk határozottak, erősek, mennyire van önbizalmunk, önérvényesítő képességünk. Tudjuk-e vele éreztetni, ki tudjuk-e fejezni magunkat, le tudjuk-e állítani, meg tudjuk-e vele értetni, hogy rossz vágányon van.

Nem zárom ki ugyanakkor, hogy akár lehet ez valaminek a kezdete is. Hisz vannak történetek az első látásra szerelemről is, arról, hogy kialakulhat egy komoly szimpátia első találkozáskor, egészen váratlan szituációkban is. De ez nagyon ritka, lássuk be. És az ilyen tekintet, egymás szemébe kapaszkodás, lelkébe látás, az nagyon más, mint a fenti esetek! Ezt jó, ha meg tudjuk különböztetni!

A jó kommunikáció ezért is őszinte és nyílt. És a különböző szinteken egyensúlyban, összhangban van: a beszéd, a testbeszéd, a viselkedés nagyjából ugyanazt közvetíti. Jó, ha erre figyelünk! Magunkra is befelé, és másokra, arra, mennyire érezzük hitelesnek, adekvátnak a másik fél kommunikációját. A bizalom fontos, a bizalmaskodással viszont jobb óvatosan bánni!

Koskovics Éva

http://kokart.hu/