Indirekt kezdem. Azt is kérdezhetném, hogy vagy a bőrödben, megtaláltad-e már a helyed, mennyire van jelen az életedben a flow érzés, megtaláltad-e már azt a tevékenységet, ami átsegít a nehéz mindennapokon? Vagy ha még keresed, akkor jó úton haladsz-e?

Ha igen, akkor gratulálok, te már tudod, mi kell neked, valószínűleg úgy rendezted be az életedet, hogy megvannak az egyensúlyok, van időd a kötelezőre és a szabadon választottra egyaránt. Na jó, tudom, hogy soha nem annyi és akkor, ahogy szeretnénk, de minden nem lehet tökéletes. A fő az, hogy nagyvonalakban helyükön legyenek a dolgok. Princípium? Akár...

Kérdések

Ha kellene egy főcímet adnod a tavalyi évnek, akkor mi lenne az? (Esetleg írd is le magadnak, nem baj, ha megvan, ha elgondolkozol rajta!)

És ha el kellene képzelned előre ezt a 2021-est, akkor most hogy gondolod, december 31.-én majd mivel lennél elégedett? Milyen főcímet adnál akkor visszanézve az évre szíved szerint? (Ajánlom, ezt mindenképp írd le valahová - esetleg a naptáradba -, ahol majd megtalálod az év végén!)

A 2020-as év főcíme - gyanítom – sokaknál tartalmazza a covid vagy a járványhelyzet szavakat. Pedig ezekre január elején senki nem számított. Leszámítva persze egy-két kutatót, vagy más, nagyon okos embert.

Mi ebből a tanulság?

Elsősorban az, hogy hiába vannak nekünk szép terveink, mindig közbeszólhat valami, ami keresztbe tehet, ami felboríthat mindent. Akkor ne is csináljunk terveket? Isten ments, hogy ezt a következtetést vonjuk le!

Kell a terv és kell az is, hogy rugalmasak legyünk! Ha változik valami, akkor ne ijedjünk meg, hanem próbáljunk meg alkalmazkodni! Nézzük meg, mit hozhatunk ki ebből így? Lehet, hogy még jól is jövünk ki belőle! Lehet, hogy olyan dolgot eredményez, amire gondolni sem mertünk volna, amit mindig későbbre terveztünk magunknak.

Nálam ez az elmúlt év tipikusan ilyen volt. Mivel szívesen írogatok (úgy is mondhatnám, hogy van egy kis enyhe grafomániám), sokszor megfordult már a fejemben, meg kellene próbálkozni komolyabb dolgokkal is, talán be kellene iratkozni egy kurzusra, kirándulni kellene más irányba, nem csak a naplóban és a blogírásban kiélni ilyen irányú vágyaimat.

Ha nem jön a járvány, valószínűleg nem jutok el a Péterfy Akadémia nyári írás táborába, nem vágok bele a komolyabb próbálkozásokba és nem kapok kedvező visszajelzéseket sorstársaimtól, új és régebbi olvasóimtól, illetve magától Péterfy Gergelytől. Aztán ezen felbuzdulva ősszel folytattam az írás kurzusát on-line is. Egy hatfős, fantasztikus kiscsoportban (ezt is az év ajándékának tekintem). Ezek az esték kifejezetten feldobták az életemet, nem beszélve a rájuk való készülődésről. Mert persze írni és olvasni sokat kellett.

Aztán, ahogy az már menni szokott, az élet bizonyította, hogy az írással igenis, van nekem dolgom, több is. Már jóideje csinálok tréningeket, csoportos coaching programokat is, különféle témákban. Kezdés-újrakezdés, konfliktuskezelés, ilyesmi. Az egyik megbízóm megkérdezte, tudnék-e vállalni egy újabbat a következő témában: világos kommunikáció írásban. Először néztem nagyot, hiszen ez egészen más műfaj, de tisztázó kérdéseimre megnyugtató választ kapva elvállaltam a dolgot. És csak utána esett le a tantusz, hogy milyen érdekes, megint az ÍRÁS-sal lesz dolgom! Akkor pedig mi ez, ha nem égi jel?!

No, de nem magamról akartam itt mesélni, csupán a leírtak megerősítésére tártam elétek saját történetemet.

Viszont nem állom meg, hogy eláruljam azt is, milyen nagy álmom van még 2021-re.

Nem személyes, annál sokkal nagyratörőbb, tudjátok, a világbéke felé vezető…

Hajrá lányok!

Szóval, elnézve itt az idei folyamatokat is, az év vége felé több vitát is kiváltó témát, a női szerepek alakulását, azt hiszem, bizton állíthatom, ez a téma itt lesz velünk. A nők szerepe, súlya a munkában, közéletben, politikában, úgy általában az életben. Nagyon bízom benne, hogy jó alakulnak majd a dolgaink! Nem mintha haragudnék a férfiak zömére. De az a helyzet, hogy ők vannak túlsúlyban a döntéseknél, nagyrészt ők vezetik a világot, a vállalatokat, a pártokat, az országokat. Közben pedig látunk más példákat is, és határozottan kirajzolódik, hogy ahol nők kerültek az élre (pl. Új-Zéland, Norvégia), ott jó dolgok történnek.

Egészen máshogy működnek a nők alapból, ösztönösen.

Olyan jó lenne megtapasztalni, milyen lenne az, ha jelentősen változnának az arányok a nők javára! Ha több nő venne részt azokban a döntésekben, amelyek arról szólnak például, milyen egy család, mit tolerálunk társadalmilag és mit nem, hogy fejlesszük az oktatási rendszerünket, mit változtassunk az egészségügyi vagy a szociális rendszereken, mire költsük a köz pénzét, milyen brand-et építsünk az országunknak, a településünknek, milyen nevet adjunk az utcánknak, milyen filmek menjenek a tévében, mire van szükségünk inkább: kultúrára, tömegsportra, élsportra, atomra, vagy napra?

Elnézést, ha kicsit dogmatikusnak tűnik így leegyszerűsíteni a komoly kérdéseket, ezért rögtön alá is támasztom tudományos érvekkel az üzenetemet.

Most képzeljetek magatok elé férfiakat és nőket, képzeljétek el, ki milyen képet vágna, ha elolvasná a fenti soraimat. Mi lenne a tekintetében?

Azért kértem ezt, mert tudományosan is bebizonyosodott, hogy már itt is milyen nagy különbség van köztünk nők és férfiak között (miközben én általában azt igyekszem hangsúlyozni, hogy óvatosan kell bánni az általánosításokkal, mert nem minden nő tökéletes és nem minden férfi khm…. hibás (?), vagy hogy is fogalmazzak).

Szóval, Dick Swaab: Az agyunk mi vagyunk (alcíme: Hogyan gondolkodunk, küzdünk és szeretünk) című remek könyvét olvasva, és rengeteg tárgyalást, megbeszélést megélve közgazdászként, de már coachként is, egyet tudtam érteni vele. Azt írja a szemkontaktussal kapcsolatban:

„A szemkontaktus a hétköznapi életben egészen mást jelent a férfinak és a nőnek. A nyugati kultúrákban a nők arra használják a szemkontaktust, hogy jobban megértsék a többi nőt, és a "szemezés" semmi gondot nem okoz nekik. A nyugati férfiaknál viszont a szemkontaktus sokkal inkább a hierarchiában betöltött hely leosztásának része, épp ezért kifejezetten fenyegetőnek is hathat.” - Hát ez az! Belénk van kódolva! Mi nők leginkább az együttműködésre törekszünk és igyekszünk megérteni a másikat. A férfiaknál a fő kérdés, hogy sikerül-e átvinni az akaratomat, hogy sikerül-e nyernem, felülkerekednem? Van emögött evolúciós háttér is, kétségtelen, meg hangsúlyozom, nem is mindenkire igaz ez ilyen sarkosan, de a tapasztalatok ismeretében nyugodtan kiindulhatunk innen, ebből a tényből, kutatási eredményből.

Ha már itt tartok, még egy saját élmény: az ünnepek alatt mindig fő időtöltésem az olvasás. Most két tartalmas, izgalmas, csodálatos könyvet sikerült elolvasni. Nem ez volt a szempont a kiválasztásnál, de mindkettő keményen a háborúról szól. Persze nem csupán arról. Ajánlom őket, nagyon tanulságos történetek.

Mazzantini könyve szívbemarkoló. A dél-szláv háború annyira közel volt hozzánk, hogy szinte benne voltunk, sokszor úgy éltük meg. Aki járt valaha Szarajevóban, annak pedig egészen különleges élmény lehet. Aki pedig valaha vágyott gyerek után, de nem volt egyszerű a dolog, az a könyv másik szálát, vonulatát is át tudja érezni (de ki nem?). És a férfiak és nők szerepe, viselkedése, működésmódja is szépen átjön a két történetből. A másik könyv második világháborús, illetve közvetlenül az azt követő időszakról szól. Ausztrál hadifoglyok embertelen élete a sziámi dzsungelben, vasútépítés, japán, koreai fogvatartóikkal. Persze előzményekkel és – a kevés túlélő – későbbi életével. Keveset tudunk azokról az eseményekről, arról a világról, a háború ázsiai vonatkozásairól. Kegyetlen.

Kérdezhetitek, miért olvasok ilyen kemény, nehéz könyveket. Időnként olvasok szórakoztató, könnyedebb könyveket is, nem mondom, hogy azokra nincs szükség. De valójában azt szeretem, ha kimozdít a könyv, ha elgondolkoztat, ha érzem, alakítja a világlátásomat, tanít. Azt mondták az írás táborban is nyáron (már nem is tudom, hogy valamelyik könyvkiadós vendég, vagy maga a Mester), hogy az a jó könyv, ami megdolgoztat.

Ezeket a háborús történeteket olvasva is mindig elrévedezek azon, milyen kár, hogy a világot nem nők irányítják. Talán békésebb lenne. De azon is, hogy ezért kellene a férfiaknak is többet olvasniuk. Tudjuk, hogy a nők sokkal többet olvasnak, pedig nem mondhatni, hogy több lenne az idejük. Próbálkozzunk, adjunk a férfiak kezébe ilyen könyveket, hátha segítenek nekünk utána közelebb kerülni EGYÜTT a világbékéhez!

Szóval, jó munkákat (munkában is az a jó, ha nem csak alibi…), jó könyveket, jó felismeréseket, bátor kiállásokat, jó élményeket és jó egészséget kívánok nektek 2021-re!

Figyeljetek a testi és lelki állapototokra egyaránt (a lelki zónátokra!) és kövessétek tovább a Lelkizónát!

BÚÉK!

Koskovics Éva

http://kokart.hu/

Borítókép Pixabay, fotó saját