Tudom, hogy a címben szereplő cél elérése nem egyformán lehetséges, nem egyformán fontos mindenki számára.

Nagyon nem mindegy, hol élünk, milyen körülmények között, és épp milyen élethelyzetben vagyunk. Az igénye sem biztos, hogy mindenkiben felmerül. Sokan szeretik a kihívásokat, és annak élik meg az adódó problémákat. Lehet, hogy furán hangzik, de az sem szokatlan, hogy valaki nem akar megszabadulni a problémájától. Pedig van ilyen, van, aki ragaszkodik hozzá: a rossz munkahelyhez, a rossz párkapcsolathoz, a megszokotthoz. Ha nem is ragaszkodik, de beletörődik.

Aztán van olyan is, aki egyfolytában a problémáján rugózik. És kipróbál sok dolgot, próbálkozik, de valójában mégsem teszi meg, amit kellene. Egyáltalán: eljutunk-e oda, hogy felismerjük, ha kezdünk rácsavarodni bizonyos témákra: testsúly, rossz párkapcsolat, karrier/munka, közélet, politika, home office, párkeresés és még folytathatnám. Csak egy példa: hány, de hány párkapcsolatot látunk, amiről mindenki úgy gondolja, régen ki kellene lépni belőle, de az érintett mégsem képes rá.

Sokszor épp az van, hogy valamin rugózunk, rögeszménkké válik, aztán közben ezzel egy időben elpalástolunk (vagy legalábbis úgy teszünk, mintha) egy nagyobb problémát. Akár tudatosan, akár ösztönösen, tudat alatt.

Azt gondolod, simán járhatod a magad útját, élheted az életedet, de közben nem veszed észre, hogy van benned egy jó kis program, amit a szüleid, nagyszüleid nyomtak beléd (Légy tökéletes! Csináld úgy, hogy másoknak jó legyen! Siess!...), hogy van egy olyan hitrendszered, amit magadnak kiépítettél, és ezzel jó masszív korlátokat is beépítesz magadnak arra nézve, milyen lehetőségeid adódnak az életben.

Most, a járványhelyzet idején ez fokozottan igaz, hisz sokkal kevesebb pótcselekvésre, elnézést, jóindulatú megfogalmazásban inkább: kikapcsolódásra, feltöltésre van módunk, mint máskülönben. Még tán elmélkedni is elkezdünk. Időnként mások is rávesznek erre minket. Szüleink, rokonaink, akikkel talán rendszeresebben tartjuk a nem személyes kapcsolatot, mesélnek dolgokat, rávilágíthatnak dolgokra. Különösen, hogy olyan nagy divat lett a családfa készítése, a családtörténetek megírása, feltárása. Aztán az is sokszor előfordul, hogy ettől, a múltba nézéstől van valami ösztönös borzongás a családban. Érzik, van valami a háttérben, amiről talán jobb is lenne nem tudni. Vagy van egy olyan nagy seb, fájdalom, amit ha feltépünk, talán még sokkal rosszabb lesz.

Sors?

Nagy sikert futott be Orvos-Tóth Noémi könyve, az Örökölt sors. Aki olvasta, sok dolgot megért belőle, és talán jobban elhiszi, hogy a bűnöket bizony továbbadjuk az unokáinknak. Hogy a bennünk meglévő frusztrációk, érthetetlen működésmódunk talán nem is csak tőlünk függnek, talán szüleink, nagyszüleink plántálták belénk. Talán azért vagyunk erőszakosak, mert velünk is azok voltak? Vagy azért vagyunk olyan gyávák, mert ezt oltották belénk?

Talán jó lenne megérteni, elfogadni ezt és, ha úgy kívánja meg a helyzet, továbblépni!

Legyen ez politikai, történelmi, gazdasági hátterű téma, vagy legyen ez egy, a bántalmazás, abuzálás témaköréhez tartozó történet. Az a nagyon jó, hogy mintha sokkal nagyobb intenzitással beszélnénk mostanában ezekről! Mintha kezdenénk valóban megérteni, ahhoz, hogy normális életet tudjunk élni, meg kell ismernünk a múltat, fel kell dolgozni és tanulni kell belőle. Egyáltalán nem könnyű, mert ebben is óriási megosztottságot élünk meg, a múlt sem egyértelmű. De az információkat ma már tényleg nehéz elhallgatni, nehéz dugót nyomni az óriási átmérővel rendelkező hírcsatornába.

És az, hogy mindez milyen erősen hat a lelkiállapotunkra, már talán senki számára nem kérdés.

Én is hajlamos vagyok belemerítkezni a közéleti, politikai, gazdaságpolitikai hírekbe, sokáig azzal nyugtatva magamat, hogy egy alapos tájékozottság kell a munkámhoz is (és igen, kell!). De aztán időnként besokallok, és jönnek a jól bevált kikapcsolódós módszerek: olvasás, hegyre/erdőbe menés, sport, házimunka, csacsogás barátokkal, családdal, kutyadögönyözés stb. De vigyázat, ez is veszélyes terep! Mármint az olvasás.

Most ezzel jártam úgy, óvatlanul, hogy csöbörből vödörbe estem.

Háy János új könyvét, A cégvezetőt olvasom. Nem egyszerű könyv, nagyon sűrű, de zseniális! Nyelvileg különösen, de tartalmilag is. Hihetetlen, fanyar humorát imádom, azt a fajta intuitív vonalvezetést meg, amit itt (is) művel, nagyon is közel érzem magamhoz. Vagy lehet, hogy ez nem is humor? Néha nehéz eldönteni, van-e kedvem nevetni rajta...

Szóval, ott tartok, hogy csak olvassunk! Olvasok. Kortárs irodalmat. Azt szeretem. Miközben elegem van a 444 cikkéből, a szégyenteljes történetből, a nyilasokból, a holokausztból, a Gulágból, az ötvenes évekből....(mondanám, ha tudnám). Meg ha tényleg így lenne, talán nem is olvasnék annyi kortárs irodalmat?

És akkor ide jutok a könyvben:

„Nézd meg azt a turult a Böszörményi-Németvölgyi sarkon, kire vadászik mit gondolsz, kire? Az egy szobor Editke. Az a szerencsénk. Ha felszállhatna, rögvest lecsapna egy öreg zsidó nénire, például rám, mikor boltba megyek.” - helyben vagyunk...

Aztán. Elegem van a korrupciós témából, ez is buborék. Sokunkat bosszant, de sokan immunisak már rá, meg sem hallják. Sokan ebből élnek jól, mások fel sem fogják, amikor művelik. Az üléspont mindig meghatározta az álláspontot, ugye. Aztán nincs szerencsém, nem szabadulhatok tőle, hisz itt is jön:

„Az ingyen szerzett állami vagyon, a vissza nem fizetett hitelek, a meg nem fizetett adó és persze a felülszámlázott állami megbízások végülis megteremtették azt az életet, amelyet immáron a gazdasági irányítók életének lehet nevezni, látványos magánvagyonok, külsőségek, politikai befolyás és a teljes elszakadtál attól, aki valamikor voltál.”

Na jól van, tényleg, mostmár vágyom valami emberi témára! Kis pihenőre van szükség... Közben látom, írt a kolléganőm is, szervezzük a jövő heti nyílt napunkat. Írogatnak érdeklődők. Jönnek a történetek majd: elrontott házasság, kiégés, útkeresés, válás/nem-válás, munka-magánélet, családi problémák, stb. Vajon melyik lesz most túlsúlyban? Aztán, visszatérve az olvasáshoz, de még a figyelmem kicsit kalandozik, de egyszercsak felkapom a fejem. Hisz már megint ez a szinkronicitás, ugyanitt tartok:

„Te is egy vagy ezek közül a cégvezetők közül, úton a feleségcsere felé, bár fogalmad sincs, mifelé gyalogolsz, azt hiszed, logikus rendszer vesz körül, amely rendszerben a te döntéseid szabják meg  a következő lépést, pedig sodródó vagy, mint mindenki, s nem veszed észre, mennyi olyan esemény kíséri az életedet, amiben nem voltál benne az akaratoddal, vagy amiben nem vetted észre, hogy nem a te akaratod van benne.

…

A volt feleségeddel nálatok gazdagabb, ügyesebb és gátlástalanabb emberek társaságát kerestétek, helyesebben te kerested, ő csak elkísért, mert ez a szabály, együtt kell mutatkoznotok, s neked ekkor ez a feleség még támasz, hogy leplezni tudd, milyen mérhetetlenül szorongsz a náladnál nagyobbak társaságában.”

Igen, tud Háy János valamit! Persze mind tudjuk ezt, látunk rá ezer példát, ismerünk sok embert, aki beleesett ugyanabba a hibába, aki azt gondolta, neki több élet is megadatik, ő többet érdemel. Hányan rúgták fel az életüket, borítottak mindent, mert jött egy életközépi válság, amit nem ismertek fel, de minden szar volt, minden nehéz volt, boruljon akkor, azt legalább mi irányítjuk. Új párkapcsolat, új család, biztos egészen másképp lesz!

Aztán, hogy ne örülhess, mégis az irodalom az irodalom, igenis, most határozottan szabadidős tevékenység van, jön a végső gyomros, egy olyan téma, amire különösen érzékeny vagy:

„Észre se vetted, de lassan azokkal kezdesz egyetérteni, akiket korábban fajgyűlölőnek neveztél, akik például megünneplik a kitörés napját, és éjszakai emléktúrát szerveznek a téli Budapesten a valahai német hadsereg emlékére, vagy épp örökösen mennyiségi vitába keverednek, hogy pontosan hány zsidó is pusztult el a táborokban és az odavezető utakon vagy a Gulaggal jönnek elő, hogy ott is mennyien meghaltak, többen is, mint, mintha bűnökkel el lehetne törülni bűnöket. Ferenc pápát megveted, mert ő is egy bevándorló, és szemmel láthatóan avítt keresztény elvekre hivatkozva, hogy szeresd felebarátodat, meg dobd vissza kenyérrel, támogatja a bevándorlást, Európa szétzüllesztését. Együtt tüntetsz a bevándorlók jelenléte ellen olyan papokkal és püspökökkel, akik megfeledkeznek az evangéliumok alapüzenetéről, akikben a gonoszság megsokasodik és meghidegedik a szeretet…”

Na, azt hiszem, itt az ideje menni a hegyre. Még ha pocsék is az idő. Hisz rossz idő nincs, csak alkalmatlan felszerelés.

Azért, ha csak tehetitek, olvassatok! Háy-t mindenképpen! Még ha kellemetlen is, idővel – higgyétek el – gyógyító hatású! Még az is lehet, hogy a saját életünk egy kissé más fényben tündököl ettől. Átkeretezzük a dolgainkat. Örülhetünk annak, ami van. Mert sokféle élet van. És a problémákra sokféle megoldás...

Szépeket!

Koskovics Éva

http://kokart.hu/

Fotók: Pixabay