2021. júl 17.

Hogyan gondoskodhatunk magunkról a pszichológus szerint?

írta: Éva28
Hogyan gondoskodhatunk magunkról a pszichológus szerint?

Megjelent korábbi szerzőnk, Mogyorósy-Révész Zsuzsa könyve!

watercolour-1766307_960_720.jpg

Zsuzsa hosszú ideig aktív tagja volt a Lelkizóna szerzőgárdájának is. Aztán épp sűrű szakmai elkötelezettségei miatt hagyott fel ezzel a tevékenységgel. De mi, a jelenlegi gárda tagjai azóta is követjük őt, tudjuk, hogy ő is minket, és nagy örömmel vettük, amikor megjelent végre a könyve, amelyen az elmúlt időszakban dolgozott.

Érzelemszabályozás a gyakorlatban – a címe.

Mivel többé-kevésbé én is szakmabeli vagyok, coach-ként dolgozom, ezért nagyon pontosan tudom, mennyire fontos témáról van szó. Zsuzsa egészen magas szinten gyakorolja hivatását, a pszichológiát, tanít is, elismert szakember.

Örültem nagyon könyve megjelenésének, és különösen a témának, amely hozzám is nagyon közel áll. Tudom, hogy az érzelmeink meghatározzák az életünket, az érzelmi tudatosságunk, az érzelmi intelligenciánk alapvetően befolyásolja a személyiségünket, az életben való érvényesülésünket, a túlélő képességünket, a boldogságra, való hajlamunkat, megküzdő képességünket. Amikor például konfliktuskezelési tréninget tartok, mindig hangsúlyozom, hogy az érzelmek energiák. Ha pozitív érzelmeket élünk meg, akkor segítenek, töltenek minket, ha viszont elhatalmasodnak bennünk a negatív érzelmek és nem tudunk velük mit kezdeni, nem tudjuk őket levezetni, kivezetni a testünkből (még ha furcsán hangzik is ez), akkor ezek le fognak húzni, elveszik az energiát a fontos dolgok elől.

Zsuzsa könyve remekül összegzi ezt az összetett, bonyolult témát. Amennyire szükséges, benne vannak az anatómiai, biológiai alapok, magyarázatok, érdekes kísérletekről ír, hivatkozik jónéhány nemzetközi tanulmányra, de főleg gyakorlati életből vett példákkal világít rá, milyen módon működnek ezek, hogy vehetjük észre a jelentkező problémákat és főleg: mit tehetünk magunkért, ha valami rendellenességet, ha rosszat, nehézségeket észlelünk. Sok szakirodalomból dolgozott, remek szakemberekre hivatkozik, és az egészből egy összetett, mégis logikus rendszert épít fel, amit a laikusok is tudnak követni, számukra is érthető, élvezhető és koherens az egész. Csak mellékesen mondom, hogy ez egy olyan könyv, amit kifejezetten jó kézbevenni. Nem riaszt el a terjedelme, szép, jól olvasható, követhető, logikus a felépítése, könnyű benne megtalálni valamit, ha később vissza szeretnénk keresni. 

Tudjuk, milyen fontos a gyerekkor, de jó, ha azt is tudjuk, melyik életszakasz mire ’való’, mit élünk meg, melyek azok a vágyak, automatizmusok, amelyek gyerekként, kamaszként, fiatalként, a felnőttkor különböző stádiumaiban dolgoznak bennünk. Azt is tudjuk, hogy a traumák nem úszhatók meg az életben, de ha dolgozunk rajtuk, sokat tanulhatunk belőlük. Sokat tudunk már, mégsem vagyunk mindig elég tudatosak, mégsem könnyű magunkra vonatkoztatva is megérteni dolgokat. Illetve azt is hangsúlyoznám, hogy azért talán a nagy többség mégsem tudatos. Azért is jó ilyen könyveket olvasni időnként, vagy elmenni szakemberekhez, részt venni programokon, mert ha megértünk dolgokat, akkor átkereteződhet a saját életünk is, másképp láthatjuk azt, ami van. Zsuzsa könyve ebben, a tudatosításban nagy segítség lehet. Ráadásul sok gyakorlati, egyszerű módszert megmutat a könyv végén, amelyeket alkalmazhatunk, kipróbálhatunk magunk is, szakember nélkül. Ha még nem olyan nagy a probléma.

218814925_132868705653320_7287059741360168345_n.jpg

Sok gondolatot idézhetnék a könyvből, de végül olyat választottam, ami részben a gyerekkori sérülésekre, részben a szülői magatartásra irányítja a figyelmet. Hisz gyerekek mindannyian voltunk, és többségünk szülőként is funkcionál. Egyik sem egyszerű időszak, különösen, ha közben sérüléseket kaptunk. Azért is ezt választottam, mert nagyon sokszor ez jön szembe a munkám során is, és nem-szakemberként is sok hasonlóval találkoztam. Olvassátok:

„Akkor is bizonytalanná és bátortalanná válhat egy gyerek, ha otthon alapvetően minden rendben van, szeretik, ellátják, fontosnak tartják, viszont hiányzik egy nagyon fontos dolog: a szülő saját biztonságérzete. A külvilágban szorongó szülő egy az egyben át tudja adni ezt az érzést a gyerekének. Mivel számára is nehézséget jelent a hatékony megküzdés, mozdulataival, gesztusaival, hanghordozásával (a metakommunikációjával) önkéntelenül is azt tanítja a gyereknek, hogy a világ veszélyes, az emberektől félni kell. Van, hogy ez az oka az óvodai közösségbe való, kínkeserves beszokásnak.

A szülő szorongása mögött gyakran fel nem oldott félelmek állnak, olyan korábbi traumatizáló történetek, amelyeket vagy ő maga, vagy a felmenői éltek át. Az utódoknak való továbbadás mindaddig folytatódik, amíg nem lesz valaki a generációs sorban, aki képessé válik az egykori traumák feldolgozására.”

Azokban a családokban, ahol nem kapják meg a gyerekek a kellő szeretetet és biztonságot, vagy csak feltételek árán, könnyen kifejlődnek a kisebbrendűségi érzések, vagy épp a teljesítmény centrikusság, a teljesítményhajsza.

„Ha például a korábbi szakaszokban az a meggyőződés fészkelte be magát a fejünkbe, hogy nem vagyok elég jó/fontos/szerethető, akkor valahányszor felsejlik ez a gondolat, szomorúságot vagy szorongást élünk meg. Ám ha elég ügyesek és szorgalmasak vagyunk az iskolai feladatok megoldásában, akkor a jó eredmény sikere átmenetileg megnyugtat, oldja a tehetetlenséget. Ezért aztán mindennél fontosabbá válik a teljesítmény….

A teljesítményt kompenzációként használó emberek csak akkor érzik jól magukat, ha átélhetik a sikerélményt. Ennek folyamatos hajszolása közben képesek megfeledkezni akár saját szükségleteikről is, például a pihenésről, a regenerációról, a társas kapcsolatok ápolásáról. A világot, embertársaikat hajlamosak pusztán a teljesítmény szemüvegén keresztül nézni, s könnyen meglehet, hogy elítélik azokat, akik nem így gondolkodnak.

Sokszor tapasztaltam kiégés közeli állapotot olyan klienseimnél, akik tehetségük révén fontos munkakört láttak el, ráadásul szerették is, amit csináltak, így akár napi 14-16 órát is képesek voltak egyhuzamban dolgozni. …”

Talán még azt emelném ki, mint fontos üzenetet a könyvből, hogy mire gondolhatunk, amikor azt mondjuk, öngondoskodás. Mit tehetünk mi magunkért, mit kell tennünk?

Azt írja Zsuzsa, hogy az öngondoskodás céljai a következők kellene, hogy legyenek:

  • A fizikai és pszichológiai egészségről való gondoskodás
  • Stresszkezelés
  • Az érzelmi és spirituális szükségletek elismerése
  • A társas kapcsolatok előmozdítása és fenntartása
  • Egyensúly létrehozása a magánélet (személyes szféra) és a munka/tanulás világa között.

 

Ha csak annyit teszünk most, hogy elgondolkodunk ezeken szépen sorban, melyikkel hogy vagyunk most, máris sokat tettünk... Van dolgunk? 

Végső soron Zsuzsa is arra jut, amit én is sokszor hangsúlyozok, hogy az önismeretnek milyen jelentős szerepe van, illetve milyen fontos a reziliencia (lelki ellenállóképesség) és az érzelmi intelligencia!

Mindezek pedig olyan dolgok, amelyekkel életünk végéig érdemes foglalkozni, amelyeken mindig lehet fejleszteni. Csak kell hozzá a tudatosítás, a motiváció. Hisz változunk, változnak az élethelyzeteink. Másokon valahogy mégis könnyebben észleljük ezt, mint magunkon. Mintha másokkal sokszor elfogadóbbak lennénk, mint saját magunkkal. Első lépésként akár ez a könyv is elolvasható hozzá.

Ajánljuk szeretettel, mondhatni, gondoskodással!

Egy régi írását is érdemes elolvasni Zsuzsának, innen, a Lelkizónáról, amelyben találtok néhány ötletet, mit tehettek nehéz helyzetekben.

Vigyázzatok magatokra és további szép, kellemes nyarat!

 

 

Koskovics Éva

 

http://kokart.hu/

 Fotó: Pixabay

Szólj hozzá

érzelem életmód pszichológia nevelés megküzdés önismeret coaching önfejlesztés coach co