Nyugi, nem a nyáron szerzett ráncokat akarom számbavenni, sőt nem is a leadott/felszedett kilókkal foglalkoznék. Bár még az is lehet… Mit szólnátok egy kis coachinghoz?

Ugye nem baj, ha egy kicsit coach-ingolunk?! Lassan úgyis itt a szeptember, indul a suli/ovi/bölcsi, visszatérünk a kerékvágásokba, kipihenve látunk neki új dolgoknak, munkát keresünk, ilyesmi. Ugyan még benne vagyunk a nyárban, talán nem kellene nagyon komolyra és melósra venni a stílust, de fogjuk rá a mai esős időre, hogy valamiért előjöttek bennem bizonyos szakmai kérdések, témák. Elkezdtem morfondírozni gyakori, mondhatni, tipikus eseteken, illetve a közelmúltban is volt pár olyan érdekes élményem, ami mindezt előhozta belőlem.

Mi, coachok, pszichológusok, mindig hangoztatjuk, hogy akkor tudunk sikeresen élni, kiegyensúlyozottan létezni, dolgozni, tenni bármit, ha összhangban van az agyi, az érzelmi és a testi, zsigeri működésünk. Hiába tudjuk sokszor az agyunkkal, hogy mit kellene tennünk (pontosabban: mit várna el tőlünk a világ, a család, a szűkebb környezet, a cég stb., hogy tegyünk), de ehhez semmi érzelmi, szívből jövő motiváció nem társul részünkről, akkor nehéz lesz. Vagy amint nekilátnánk csinálni azt a bizonyos feladatot, kinyitjuk a megfelelő file-t a számítógépen, bemegyünk az irodába, aztán görcsbe rándul a gyomrunk, megfájdul a fejünk, vagy bizonyos idő múlva észleljük, a vállunk és a nyakunk egy merő feszültség, görcs. Sajnos a legtöbbször nem figyelünk ezekre a jelekre. Jellemzően már csak akkor mondjuk, hogy ennek lelki okai vannak, túl sok a stressz, nagy rajtunk a nyomás, amikor már komoly fizikai tünetek, krónikus betegségek formáját öltötték és járjuk velük a hadak útját.

Ha ez a téma (stresszbetegségek, megküzdés) különösképpen érdekel valakit, Máté Gábortól is érdemes olvasni róla például itt!

Ha nincs aki segítsen, nincs pénzünk/időnk szakemberre, nem érnek rá a barátaink, akikkel meg lehetne beszélni a dolgainkat, akkor is érdemes időt szánni arra, hogy keressük a válaszokat saját kérdéseinkre, keressünk megoldást a problémáinkra.

Egyébként biztos tapasztaltátok már, az úgy van, hogy vannak kérdések, amelyek betalálnak. Vannak mondatok, amelyek megmaradnak (számomra például a 'less is more' - a kevesebb több - egy jó, fontos alapmondat, amit sokakkal megtanítanék szívesen és sokszor ébredek rá, hogy még én sem tanultam meg rendesen). Végülis rajtunk, magunkon múlik, mit hallunk meg igazán és mivel mit kezdünk aztán. Hányszor halljuk vissza olyanoktól, akikkel coachként dolgoztunk, hogy emlékszel, amikor ezt mondtad, ezt kérdezted? Legtöbbször – bevallom - én nem emlékszem szó szerint. Persze emlékszem a témára, a hangulatra, az érzéseimre, arra, hogy éltem meg azt az ülést, de a szó szerinti mondataimat nem tudom felidézni. Valószínűleg ők sem tudnak sokkal többet, de az a legfontosabb 1-2 mondat bevésődik, valahogy megmarad.

Amikor egy élethelyzetről, elakadásról beszélünk és például eljutunk ide:

„Tudom, ezt kellene tennem; ezt kellene elkezdenem; ebben kellene lépnem, fejlődnöm, változtatnom” – és hasonlók. De rögtön jön a magyarázat, az önfelmentés: „de nincs egy szabad percem sem, mások osztják be az időmet, nincsenek meg hozzá a feltételek, nincs rá pénzem” stb.

Na, itt kell az a bizonyos, jól megfogalmazott, célzott mondat:

Ha például nincs rá idő:

Van-e olyan dolog, amivel esetleg fölöslegesen töltesz időt, amiről érzed, időpocsékolás?

vagy:

Ha mások osztják be az idődet, akkor:

Mi lenne, ha megkérdeznéd tőlük (főnöktől, partnertől, szülőtől, gyerektől stb.), adnának-e neked x percet/órát arra, hogy el tudd kezdeni azt a bizonyos dolgot megtanulni, gyakorolni, stb. Megkérdezted már őket erről?

vagy:

Ha nincsenek meg a feltételek:

Biztos, hogy valóban csak a külső körülmények, vagy azok hiánya a fő akadály, a szűk keresztmetszet? Nézzük már végig sorban azokat a feltételeket, hátha találunk olyat, ami nem is annyira fontos, nem is jelent olyan komoly korlátot, stb.

A minap, amikor az időtényezőnél elakadtunk valakivel és rákérdeztem, van-e olyan dolog, amivel esetleg fölöslegesen tölt több időt a kelleténél, azonnal rávágta, hogy a tévénézés. Komolyan mondom, meg sem kellett szólalnom, indulatba jött a saját szavaitól és kijelentette, megszabadul a tévéjétől - „nem is értem, miért nem tettem már meg korábban” – mondta. Én már fogalmaztam magamban a kérdést, mi lenne, ha elhatározná, hogy csak bizonyos műsorokat, csak meghatározott ideig, ilyesmi, de ő azonnal drasztikus döntést hozott. Ha pedig neki ez megy és ennyire elkötelezett, akkor – gondoltam – én biztos nem fogom ebben megakadályozni. Több ismerősöm van, akinek azért nincs tévéje, mert tudja, hogy ha lenne, nem tudna neki ellenállni.

Annyi más szép, érdekes dolog van az életben!

Szóval, izgalmas dolog ez a coaching!

Rengeteg eszköztár, stílus, iskola létezik, én magam sem követem soha ugyanazt a módszert senkinél, valahogy mindig jön egy ötlet, egy sugallat, kinél milyen módon próbáljam „kiugrasztani a nyulat a bokorból”. Van, akinek kellenek a strukturált kérdések, van, aki szeret rajzolni, van, aki örül, hogy végre elengedheti a fantáziáját és rám bízza, mit bogozok ki belőle, de mindig az a lényeg, hogy elinduljon az a bizonyos folyamat, ami cselekvésre bír, aminek hatására meglépünk dolgokat, elindulunk valamilyen fejlődési pályán és végső soron az életünk jobb lesz tőle.

Ha van kedvetek egy kis ön-coachingra, több ötletem is van hozzá:

1./ Ha van például egy jelenleg fontos, megfogalmazott célotok, amin megy a rugózás, sokat foglalkoztat, sok kérdés felmerül bennetek vele kapcsolatban, akkor érdemes készíteni hozzá egy saját mátrixot hozzá témától függően (pl. előny-hátrány-kérdések), vagy érdemes minden este leírni azt az egy-két gondolatot, ami aznap felmerült bennetek hozzá kapcsolódóan. Ha csináljátok ezt 1-2 héten át, akkor sok dolog letisztul, kikristályosodik, meglátjátok!

2./ Érdemes az elérendő célt vizionálni, elképzelni, mi lesz, ha megvalósul, ki fogja rajtatok először észrevenni, mennyiben fog tőle megváltozni az életetek. Minél jobban beleélitek magatokat, annál jobban fog motiválni a megvalósítás, annál jobban akarjátok majd valóban megtenni azokat a lépéseket, amelyek kellenek hozzá. Ha kitűztök egy határidőt a magatok számára, akkor eldönthetitek, ekkor vagy meglépem az első lépést, vagy elengedem a dolgot és nem görcsölök rajta többet.

3./ Érdemes hasonló témájú könyveket olvasni, filmeket nézni és úgy állni a dologhoz, hogy figyelni magatokat, melyek azok a jelenetek, módszerek, mondások, amelyek legjobban hatnak rátok ezekből.

A tudatalattink mindig dolgozik, érdemes figyelni rá!!

Ha csak úgy általában van kedved gondolkodni a dolgaidon, akkor ilyen és hasonló kérdéseket tehetsz fel magadnak:

1. Mennyire vagyok elégedett az életemmel, a jelenlegi helyzetemmel? (mondjuk 1-től 10-ig terjedő skálán)

2. Mennyiben múlik rajtam, hogy jobb legyen? (itt is lehet ’skálázni’, 1-es ha egyáltalán nem, 10-es, ha csakis rajtam múlik – de ez utóbbira jó, ha többször rákérdezel magadnál…)

3. Mi lenne az, ami jelentősen javíthatna az életminőségemen, ami boldogabbá, elégedettebbé tenne?

4. Mi az, amit már holnap, saját elhatározásból megtehetnék annak érdekében, hogy jobbá tegyem az életemet?

A fentiekkel kapcsolatban (és/vagy ha nem akarjátok kitenni a köznek) örömmel veszek, ha kell, megválaszolok bármilyen véleményt, élményt, kérdést:

email: koskovics.eva@kokart.hu