Persze nyilván az erő sem árt, hogyha veled van, sőt, ha már itt járunk még az egészség is nagyon jól jönne... Maradjunk most mégis csak a csapatmunkánál. Miért akarnék egyáltalán a munkáról írni? Átlagos esetben a nagykorúságunk elérését követő hétköznapjaink igen jelentős részét töltjük…

 Nem a nyavalyát! Mondtam volna nagyon szívesen, az érintettség teljes súlyával, bár csak a lakótelepi, parányi fürdőszobánk teljes felújítása zajlott és fejeződött be néhány hete. Ami visszarántott ettől az elrugaszkodottságtól, hogy közben felrémlett hányszor mondtam…

Hétfőn, az előző részben némi gyakorlati segítséggel igyekeztünk megvilágítani a (sokkal inkább túlontúl) modernnek (mint igazán emberekkel való mindennapi foglalkozásra, a szó valódi értelmében szolgáltatásra és kereskedésre termettnek, klasszikus emberi vonásai alapján…

 Érdekes meglátás. Különösen egy kórházi ágyban fekvő ember szájából. Nem mondom, megedződünk a mai magyar egészségügyben dolgozva (is). Jön és megy a nép, hömpölyög, árad, özönlik folyvást, keresi a gyógyulást. Sokféle, és igazán izgalmas állításokat lehet…

Gondoltatok már rá, hogy a működésünk, az életünk legfőbb alapja (na jó, az oxigénen és hasonló létfeltételeken túl) az együttműködés? Hogy tartósan nem működhetünk, nem élhetünk elszigetelten? Ez így egyszerűnek hangzik, de vannak fokozatok, átmeneti állapotok. Azt meddig bírjuk? Ki meddig…