2016. feb 01.

Generációk párbeszéde, szolidaritás, nyitottság – és az iskola

írta: Éva28
Generációk párbeszéde, szolidaritás, nyitottság – és az iskola

education-919895_960_720.jpg

 

A minap mondta egy hetven körüli ismerősöm, hogy nyolcéves unokája megkérdezte: mama Te nem szeretnél újra fiatal lenni? Mire ő: Isten ments!! Nem szívesen kezdenék mindent újra. Viszont ezt a mai állapotomat (boldog, egészséges, többunokás nagymama) szívesen fenntartanám sokáig, ha lehetne. Ebből kiderült, hogy ő nagyon elégedett a saját életével, bejár még a régi munkahelyére is nyugdíjasként és besegít a volt kollégáknak. Az unokák mellett pedig sosem unatkozhat egyébként sem az ember (kivéve, ha megnőnek majd… ).

Számára nem ’villog’ vészjóslóan, választ követelve a kérdés:

Mi az élet értelme? Mi a feladatom az életben?

– számára ez nyilvánvaló, sosem volt kérdés, mindig aktív volt (30 éve ismerem őt, az első munkahelyemről), mindig tanult, hol nyelveket, hol új programnyelvet (merthogy matematikus). De ő festette be mindig a lányok haját is, akik nem szerettek fodrászhoz menni és szívesen vett részt hétvégi céges programokon is, pedig három lánya volt.

Ha nem is tesszük fel magunknak gyakran ezt a kérdést, azért minden gondolkodó, pláne felelősen gondolkodó emberben benne van, munkálkodik. Sokan élnek azonban úgy is, hogy ez fel sem merül, fel sem merülhet bennük, olyan kilátástalanság veszi őket körül, nincsenek döntési helyzetben, nem törhetnek ki abból a valóságból, amibe beleszülettek. Itt nem a mélydepressziós, kiégett társainkra gondolok, hanem azokra a hátrányos helyzetű honfitársainkra, akikről szívesen elfeledkeznénk, ha tehetnénk.

Engem ez sokat foglalkoztat és elszomorít mindig, amikor azt látom, azok, akiknek ez lenne a feladatuk, akiknek az esélytelen embertársaink felzárkóztatásáért, számukra valamiféle esély biztosításáért kellene dolgozniuk, inkább eltagadják, vagy elalibizik ezt (mondjuk mutatóba felhajtanak némi Eu-s forrást, amiből aztán nem sok minden sül ki), ráadásul gyakran őket hibáztatják sorsukért és nemhogy esélyt nem adnak nekik, de kirekesztik őket minden lehetőségből.

Ezért örültem meg nagyon annak a kezdeményezésnek, amit kortárs íróink találtak ki, köztük Bódis Kriszta, akiről régen köztudott, hogy sokat dolgozik a cigányságért és a szegényekért. Nyolc író választott magához nyolc régebben élt irodalmi hírességet és az általuk kiválasztott írásokkal próbálja feléleszteni a szolidaritást, a társadalmi felelősséget, sőt, felnyitni a szemeket, megértetni azt, hogy nekünk, akik jó helyre születtünk, milyen nagy szerencsénk volt.

Szolidaritás, kirekesztés-ellenesség.

Itt lehet olvasni bővebben róla:   http://szepiroktarsasaga.hu/index.php?pageid=986

Ezek a zseniális kortárs írók és költők visszanyúlva Kosztolányihoz, Móriczhoz, Tersánszky-hoz, Szép Ernőhöz, Hajnóczy-hoz és Nagy Lajoshoz, felhívják a figyelmet olyan örök igazságokra, hogy például:

  • Vegyük észre, különböző életmodellek élnek egymás mellett (akár a cigányságra, akár más vallásúakra, nemzetiségekre gondolva) és nem jó, ha a magunkét akarjuk ráerőltetni másokéra. Azzal teszünk jót magunknak is, ha megpróbálunk kilépni a saját zárt világunkból, a kliséinkből és megpróbálunk belelátni, belelépni másokéba, de minimum elfogadni azt, hogy ők nem olyanok, mint mi.
  • A nyelv is csak akkor tud életben maradni, ha kap utánpótlást a perifériákból (a zsargonból, a viccekből, a szélére szorultaktól), attól lesz színesebb, élőbb.
  • Vannak témák, amelyek több száz évre visszavezethetőek, a mai viszonyok nem érthetők meg a tegnapi és tegnapelőtti történések ismerete nélkül.

Ezért is tetszik a kezdeményezés, mert az egész mögött az van, hogy az oktatást segítsék, azoknak a diákoknak is eljuttassák ezeket az üzeneteket, akik nem találkoznak ezekkel a problémákkal, vagy soha nem hívja fel a figyelmüket senki arra, hogy ezek nem könnyen megoldható problémák és nem szabad ítélkezni könnyen senkiről. Egyáltalán, arra biztat, hogy gondolkozzunk és ne fogadjuk el a szájbarágást, a leegyszerűsítést.

Mostanában egyébként is forrong az oktatás körüli téma, frusztráltak a tanárok, a szülők, a diákok. Amikor a mi gyerekeink picik voltak (most 13 és 17 évesek), a férjemmel többször megállítottuk, milyen jó, hogy még kicsik, mire oda jutunk, addigra letisztulnak majd a viszonyok (mentek a viták, hogy 4, 6, 8 osztályos gimnázium, alternatív-nem alternatív, emelt szintű érettségi, felsőoktatás fizetőssé tétele stb.). Sose gondoltam volna, hogy így el lehet rontani a rendszert pillanatok alatt és hogy fű alatt, vagy erőből annyi mindent meg lehet csinálni, amiről tudjuk, hogy nem visz előre.

school-1063558_180.jpg

A saját gyerekeim és iskoláik témájában is tudnék egy külön elemzést írni arról, hogy egyik tanár és másik tanár… de nem teszem, mert ott tartok, hogy nem is csodálom, ha valaki meg van zavarodva. Ilyen viszonyok között inkább azt csodálom, hogy van még, aki tud normálisan tanítani és normálisan viszonyulni a gyerekekhez.

A téma mindenkori aktualitásának szemléltetésére egy örökzöld:

https://www.youtube.com/watch?v=YR5ApYxkU-U

De az irodalom tanároknak azért felhívom a figyelmét a fentiekre!

Azt mondják, nem szeretnek olvasni a gyerekek. Mi sem úgy születtünk, hogy szerettünk. De a tanító néni – ha jók voltunk – óra végén felolvasott valami jó könyvből és észre sem vettük, úgy rászoktatott minket az olvasásra. Az ének, a rajz és a tesi élvezetet jelentettek, nem szenvedést és olyanra nem emlékszem, hogy egy jó tanuló gyerek ötösei, négyesei mellé bevéstek volna valamelyik készségtárgyból valami ennél rosszabbat (mert mondjuk beszélt, vagy viccelődött az órán…).

Azoktól a tanároktól, akik nem tudnak fegyelmet tartani, akik érzik, nem szeretik őket a gyerekek, megkérdezném, mi a bajuk önmagukkal, hogy érzik, a helyükön vannak-e, mi hiányzik az életükből. Nem akarom őket bántani, nem lenne igazságos, hiszen ahány ember, annyi történet és annyi élet. Én inkább segíteni szeretnék. Már ha legalább maguknak bevallanák néha, hogy honnan eredeztethető egy-egy kirohanásuk, már azzal előrébb lennénk. De alapból sok van rajtuk, ahogy a gyerekeken is és itt kezdődnek a problémák.

Itt most – annyit tehetek a magam eszközeivel, hogy – felajánlok 15 pedagógusnak egy-egy coaching ülést Budapesten (vagy Nagykovácsiban) díjmentesen, egyeztetett időpontban és helyszínen (ahogy a kapacitásom engedi), az iskolai év végéig.

Ki miben tud, segítsen!

Koskovics Éva

coach

bejelentkezés: koskovics.eva@kokart.hu email címen

Szólj hozzá

gyereknevelés iskola coaching coach co