Szép, komoly, okos, kreatív. Ezeket a benyomásokat szereztem Gyöngyvérről, amióta a Lelkizóna csapatában megismertem és elolvastam a cikkeit. Jelenleg a kisfiával van otthon és blogja beszédes címe arról árulkodik, hogy szereti a férjét. Jó arról tudni, hogy egy pszichológusnak rendezett a magánélete, hiszen ez fontos hátteret jelent a szakmánkban mind a munka, mind a szakmai fejlődés szempontjából. 

• Gyöngyvér, amikor elkezdtél pszichológiával foglalkozni, milyen területek felé fordult a figyelmed? Mi fogott meg a mi sokszínű szakmánkban?

Egy gyerekkórházban voltam szakmai gyakorlaton még az egyetem alatt. Soha nem akartam betegekkel foglalkozni, ahogy gyerekekkel sem, aztán a gyakorlat végére már azt gondoltam: pontosan ez az, ami engem érdekel! Nagyon megfogott az orvosok és pszichológusok összehangolt munkája, a komplex szemlélet és alaposság, ahogy a gyerekek problémáihoz viszonyultak. Talán ez a személyes találkozás a szakmának ezzel a szegmensével terelt a későbbiekben a klinikai pszichológusi képzés irányába is.

• Egyszer olvastam egy nagyon jó írásodat a poszttraumás növekedésről. Az általad említett komplexitást fedeztem fel az írásodban is: könnyen érthető, mégis megbízható, tudományos alapokra épül. Milyen szempontok szerint készítesz el egy írást vagy blogbejegyzést?

A kezdetektől fogva az volt a célom, hogy magas színvonalú szakmai tudást tegyek elérhetővé az olvasók számára. Szerintem a legbonyolultabb dolgokat is el lehet egyszerűen, sőt, röviden mondani, bár tény, hogy nem könnyű. Rengeteg olyan dolog történik körülöttünk, aminek pszichológiai vonatkozása is van. Izgalmas kihívás egy hétköznapi, vagy kevésbé hétköznapi, de valóban megtörtént eseményt kicsit mélyebben is elemezni, és ezáltal jobban megérteni. Írtam már pl. az X-Faktorról is, amikor éppen az érdekelt, hogy miért jelentkeznek nyilvánvalóan tehetségtelen emberek egy versenybe, és aztán miért sértődnek meg a reális visszajelzések után? Az említett poszttraumás növekedésről szóló cikkem pedig egy anya története kapcsán született, aki elvesztette a radikális iszlám oldalán harcoló fiát. Konkrét szempontjaim nincsenek. Sokat olvasok szakirodalmat, nyitva tartom a szemem a hétköznapok során, és írás közben igyekszem úgy fogalmazni, hogy abból egy érdekfeszítő, izgalmas cikk szülessen.

• Hogyan és mikor született meg benned a gondolat, hogy elindíts egy blogot olyan szokatlan, „bevállalós” címmel, mint a „Szeretem a férjem”?

A házasságunk első éveiben történt azt hiszem. Még egyetemista voltam, és kitaláltam, hogy blogolni fogok. Közérthető szakmai tartalmakat akartam elérhetővé tenni, ez volt a racionális cél, de nagyon szerelmes voltam, és beugrott ez a domain-név. Sokáig zakatolt a fejemben, és nem tudtam szabadulni tőle :-) Már akkor is tudtam, hogy megosztó lehet, ráadásul nem csak nőknek és nem csak feleségeknek akartam írni, nem csak házasságról, de valahogy mégis emellett döntöttem. A blogom nevének egy egyszerű és erős üzenete is van: az ember házasságban is lehet szerelmes. Lehet szeretni a férjünket. Nemcsak a pasinkat, nemcsak a szeretőnket, nemcsak az anyukánkat, gyerekünket, kutyusunkat, hanem a férjünket is.

• Szerinted mit lehet azért tenni, hogy a párkapcsolat, az érzelmek ne kopjanak meg a hétköznapok során? Különösen, ha már gyerekkel - akár többel is - is bővült a család?"

Nem tudok tuti receptet mondani. A működő párkapcsolat folyamatos kísérletezés, egyensúlykeresés eredménye szerintem. Ami nekem fontos, hogy mindig legyenek pozitív, közös élményeink a férjemmel. Ez lehet egy randi, amíg a fiunkra valaki más vigyáz, de egy esti beszélgetés is, vagy éppen egy közös családi program. Jó kiszakadni a hétköznapok körforgásából, és időt szánni olyan dolgokra, amik tényleg örömet okoznak. Később vissza lehet gondolni ezekre az élményekre és erőt lehet belőlük meríteni. Gyerekekkel együtt is sok klassz dolgot lehet csinálni, de időnként mindenképpen jó megoldani, akár babysitter segítségével, hogy csak párként, férfiként-nőként tudjanak a szülők együtt lenni. A pozitív élmények, érzések akkor is át tudnak lendíteni a nehézségeket, ha egyébként vannak konfliktusok. Nem érdemes kizárólag arra fókuszálni, hogy a problémákat megoldjuk, mert sokszor éppen az segít, ha ezeket kicsit háttérbe szorítjuk, és a negatív érzések mellé szerzünk pár pozitívat.

• Tapasztalatból tudom, hogy pszichológusként – annak ellenére vagy talán épp amiatt, hogy rengeteg ismerettel rendelkezünk - hajlamosak vagyunk a magánéleti, gyereknevelési feladatok miatt túlságosan is szorongani. Te hogy vagy ezzel?

Jó kérdés. Alapvetően nem tartom magam szorongó alkatnak, de lehet, hogy erről a környezetem mást mondana. Az viszont nagyon jellemző rám, hogy sokat elemzem a dolgokat, beleértve magamat is. Amióta gyerekem van, persze többet aggódom, mint korábban, mert érzem, hogy mennyire nagy dolog anyának lenni.

• Megosztanál velünk egy olyan történetet gyereknevelés területéről, ahol igazán hasznát vetted annak, hogy pszichológiát tanultál?

Az elmúlt időszakban sokat olvastam arról, hogyan fejlődnek a gyerekek érzelmei, és hogyan tanulják meg szabályozni azokat. Amit egyszerűen hisztinek mondunk, egybemosva egyébként sok-sok különböző állapotot, tulajdonképpen egy érzelemszabályozási kérdés: az adott helyzetben a gyereket elárasztják a negatív érzései, amit valamiért nem tud egyedül kezelni. Megtanultam, hogy a gyerekemnek az első időszakban én vagyok az érzelemszabályozója, ami nagy felelősség. Ez a tudás segít abban, hogy jobban értelmezzem a 1,5 éves fiam viselkedését. Amikor például legózás közben kudarc éri, és ettől totál kiborul (azt is mondhatnám, hisztizik), tudom, hogy nem engem akar direkt bosszantani, nem is rosszalkodik, hanem arról van szó, hogy a csalódás, harag érzéseit még nem tudja másképp kezelni. Ezért nem büntetni kell, hanem segíteni neki, és tanítani arra, hogyan lehet megoldani egy nehéz helyzetet. Ilyenkor próbálom előre megelőzni a bajt, elterelni a figyelmét, bíztatni, vagy ha már áll a bál, sok-sok öleléssel megnyugtatni. Aztán ha sikerült, kezdjük elölről a toronyépítést, és még eljátsszuk ezt vagy ezerszer egy nap. :-)

• Mi jelenti számodra a kikapcsolódást, relaxációt? Van-e valamilyen hobbid, kedvelt időtöltésed?

Hááát, sajnos elég kevés időm van mostanában a kikapcsolódásra. De ha mégis, akkor szeretek a férjemmel filmeket nézni, szépirodalmat olvasni, barátokkal találkozni. Alapvetően az aktív pihenést szeretem, ha hosszabb ideig úgy érzem, hogy nem vagyok produktív, az egyáltalán nem relaxál, sokkal inkább bosszant. Szeretek sütni, főzni, az eléggé kikapcsol egyébként, főleg, ha közben a fiam csak közepesen bontja le a lakást. :-)

• Említenél néhány olyan könyvet, filmet, amelyek mély benyomást vagy tartós hatást gyakoroltak rád?

Film most nem jut eszembe. Könyvek közül Szabó Magda Disznótor című könyve nagyon megfogott. Az írónő ugyanazt a történetet mutatja be a különböző szereplők szemszögéből. Nagyon érdekes, ahogy apránként egyre több információ kerül elő, és ami eleinte egyértelműnek tűnt (ez vagy az a hibás, a másik meg csak áldozat), később igazán összetetté válik. Számomra a könyv arra világít rá zseniálisan, mennyire meghatározó a belső világunk abban is, hogy hogyan ítéljük meg, hogyan látjuk a külvilágot. Az a szereplő, aki a másik szemével nézve utálatosan viselkedik, egy szorongó, kisebbrendűségi érzését kompenzálni igyekvő figurává válik, mikor belehallgathatunk az ő belső monológjába. Pszichológusként is valami ilyesmi a cél: megérteni a személy nézőpontját, azt, hogy hogyan látja ő a világot. Aztán persze sokszor éppen abban kell segítenünk, hogy képes legyen nézőpontot váltani, de az első mindig a megértés.

• Biztosan ismered a kérdést: „Hogyan látod magad 5 év múlva”? Mit tervezel szakmailag, esetleg van-e olyan magánéleti vágyad, terved, ami nem titok, amibe az olvasókat is beavathatjuk?

2021-re (huh, de messzinek tűnik) nagyon szeretném befejezni a doktori és klinikai szakpszichológusi képzéseimet. 7 éves korom óta folyamatosan iskolába járok, ami persze egyrészt nagyon jó dolog, másrészt megterhelő. Öt év múlva szeretnék egy kicsit nyugisabb időszakot: „csak” dolgozni a szakmámban, még több olvasónak írni, és persze sok-sok időt tölteni a családommal, ami remélhetőleg addigra még egy fővel bővül majd.

Köszönöm az interjút, a nyitottságodat Gyöngyvér! Kívánom, hogy 2021-ben, ha majd újraolvasod ezt a beszélgetést, jó érzéssel, mosolyogva és elégedetten nyugtázod, hogy "lám-lám, tényleg úgy történt, ahogy szerettem volna."

lejegyezte: Mogyorósy-Révész Zsuzsanna