A legtöbben azt hisszük, hogy ha elérünk egy áhított célt – tágasabb otthonba költözünk apró lakásunkból, megkapjuk azt a pozíciót, amit megérdemlünk, végre megvalósítjuk a bakancslistánk első helyén álló tervet –, elérünk a boldogság kapujába, és nyugodtan kinyújtóztathatjuk a lábunk. Ám a boldogság, a „jól vagyok” érzése nem akkor következik be, ha… hanem mellénk telepedhet bármelyik pillanatban – ha teszünk érte.

Rick Hanson neurológus és pszichoterapeuta módszere, melynek lényege, hogy a mindennapjaink részévé tehetjük azokat a pozitív érzelmeket, amelyek megemelik a jóllétünket és az élettel való elégedettségünket, egyre szélesebb tömegek számára jelent útmutatást a személyes boldogságindexük javításához világszerte. A módszer végre Magyarországra is megérkezett – akár már ma elkezdhetjük elsajátítani a Sírjak vagy nevessek? című kötetből.

Érzelmek, tanulás, emberi agy

Az elmúlt évtizedek kutatásai feltárták, hogy agyunk sokkal többre képes, mint amit korábban feltételeztünk róla: az őt érő tapasztalatok nyomán folyamatosan átalakítja, újraszervezi önmagát – vagyis az agyunk folyamatosan tanul a környezetünkkel kölcsönhatásba lépve. Ez a neuroplaszticitásnak nevezett jelenség nem csak a gyerekkor sajátossága, amikor rugalmasan és könnyedén formálódunk még a környezetünkből, a körülöttünk élőktől és különösen a családtagjainktól érkező jelzések, ingerek hatására, idegrendszeri szinten is. Agyunk folyamatos átalakulásának képessége felnőttkorban is velünk marad.

Az agy olyanná alakul, amilyen élményekben része van. Aki többször élt át kudarcot, többször tapasztalta, hogy dugába dőlnek a tervei, hogy nem képes megvalósítani az elképzeléseit – annak az agyában megerősödnek azok az ingerkörök, amelyek a csüggedtség, negatív látásmód élményét hozzák létre. S sajnos innentől kezdve könnyű belecsúszni a negatív körbe: amint az illető fejében megfogalmazódik egy új ötlet, a korábbi rossz emlékei folytán aktiválódik a kudarc, a „nem lehetséges” élménye is – és hajlamos feladni anélkül, hogy megpróbálná, hogy adna neki egy esélyt.

Tehetünk az ellen, hogy maguk alá temessenek a körülményeink

A pszichológiában jártas olvasóban most minden bizonnyal felvillant, hogy itt van elásva a reményvesztés, a lemondás gyökere, s hasonló helyről ered az áldozatszerep és más destruktív élet-forgatókönyvek is. Ám ahogy negatív körök elindulhatnak az agyunkban, ugyanúgy beindulhatnak pozitív körök is, nem igaz? Mindannyiunk életében akadnak derűs percek, pozitív történések, melegséggel eltöltő érzések – a hosszú tél után az arcunkon megcsillanó nap keltette jókedv, a kapcsolódás élménye egy jóízű beszélgetés után, a büszkeség egy dicséret hallatán, hogy milyen fittek vagyunk. Valójában az élet minden pillanatban kínál örömteli élményeket – ha nyitottak vagyunk rá.

S ez a lényeg: bekövetkezhetnek megterhelő események az életünkben, és talán nincs is ráhatásunk, befolyásunk ezekre – kénytelenek vagyunk együtt élni a következményeikkel. De abba, hogy milyen élményeket csatornázunk az idegrendszerünkbe, hogy melyek azok a belső történések, amelyek felé a figyelmünket irányítjuk, nagyon nagy beleszólásunk van. Sőt, elsősorban nekünk van beleszólásunk abba, hogy mit engedünk közel magunkhoz. A minket érő hatások, a körülöttünk zajló problémák és nehézségek, illetve az életminőségünk között áll egy nagyon fontos szereppel bíró közvetítő: mi magunk.

A lényeg: az átélés

Feltűnt talán, hogy míg fentebb a negatív élmények kapcsán kudarcról és dugába dőlt tervekről, tehát nagy horderejű és az élettörténetünkben alighanem kimagasló esetekről beszéltem, addig a pozitív élmények kapcsán apróságokat említettem. Valóban: az öröm röpke pillanatokra lep meg minket általában, és hamar tovaillan – ilyen a természete.

Ráadásul az emberi agyra működéséből adódóan erősebben hatnak a negatív élmények, a stressz, mint a boldogság pillanatai. Ez emberi sajátosság, amely az evolúció során alakult ki; oka, hogy az emberi faj hajnalán a veszélyre programozott beállítódás a túlélés záloga volt; aki dalolászva belefeledkezett a természet gyönyörűségébe, könnyen úgy járhatott, hogy hátba támadta egy ragadozó. A negativitásra való hajlam tehát emberi örökségünk része, azonban az őskor folyamatos fenyegetettségének elmúltával kialakíthatjuk a pszichés jóllét pozitív köreit.

Nemhiába mondják, hogy egy negatív kritikára három dicséret jusson – az örömélmények gyűjtögetésére is áll a szabály, hogy egy rosszat sok jóval tudunk ellensúlyozni. Ennek érdekében a legtöbb, amit tehetünk, hogy azokat az apró, boldogságot rejtő momentumokat, amelyek mindennap átsuhannak az életünkön (az olvasóén is, egész biztos, csak jobban meg kell vizsgálnia), megpróbáljuk megragadni és magunknál tartani. Figyelmünket rájuk irányítjuk, és egy kicsit tovább maradunk az általuk felébresztett jó érzésben, ahelyett hogy a következő pillanatban máris továbbengednénk őket. Így gondoskodhatunk arról, hogy életünkben beinduljanak a boldogság pozitív körei: vagyis azáltal, hogy több figyelemmel fordulunk a pozitív élmények felé, arra hangoljuk az agyunkat, hogy egyre több pozitív lelkiállapotot, hangulatot éljen át – és ezekre az öröm- és boldogságélményekre bástyaként támaszkodhatunk életünk megpróbáltatásai közepette is.

Szabó Elvira

Erre a linkre kattintva egy boldogságfokozó gyakorlatot talál...

A cikkben bemutatott megközelítés forrása:
Rick Hanson: Sírjak vagy nevessek? Az emberi agy boldogságra hangolható. Ursus Libris, Budapest, 2016.