Vajon valóban elégedettebbek azok az emberek, akik úgy látják, hogy a pohár „félig tele” van? Tényleg hajlamosít a depresszióra a mindenben csak a hiányt, negatívumot észrevevő hozzáállás? Milyen típusú társas kapcsolatokkal jár együtt a két különböző szemlélet?

Nem mindegy, hogyan kezeljük a stresszt!

A stresszkezelés kognitív modellje szerint, a külvilágból bennünket érő hatások először egy automatikus értékelésen mennek keresztül: felbecsüljük, hogy vajon veszélyesek-e vagy sem. Természetesen az értékelést az éppen aktuális helyzet felmérésén túl korábbi tapasztalataink, hiedelmeink is befolyásolják. Ezért van az, hogy teljesen egyforma környezeti hatásokra két ember egészen másképp reagálhat. Egyszerű példával szemléltetve: aki jól tud úszni, annak ha vízbe dobják, nem jelent veszélyt, míg az, aki nem tanult meg úszni, halálos fenyegetettséget élhet át. 

Ha a villámgyors értékelés szerint a bennünket érő hatás veszélyes, azonnal működésbe lépnek a megküzdési stratégiák. Két fő típusuk van: érzelem- vagy problémafókuszúak. Mindkettő lehet célravezető. Ha mégsem sikerül a helyzettel megbirkózni, akkor az elhúzódó stresszhatás (a distressz) fázisába kerülünk, ami hosszú távon különböző pszichés és testi tünetekhez vezet. Ha ebben a fázisban újra- és újra a régi megoldásmódokkal próbálkozunk, nagy valószínűséggel azt éljük meg, mintha folyton falba ütköznénk, egészen a kimerülésig, összeomlásig.

Szerencsére van jónéhány olyan alternatív út, ami segíthet kilépni az ördögi körből – ezek az úgynevezett jelentés-módosítás alapú stratégiák. Például ilyen lehet a cél újrafogalmazása, vagy a helyzet pozitív átértelmezése. (Mit tanulhatok ebből? Biztos, hogy arról van szó, hogy ki akarnak tolni velem?, stb.) Segíthet, ha nem a megszokott perspektívából tekintünk rá a nehézségre, ha megkérdezzük mások, tőlünk különböző látásmódú emberek véleményét is. Van, akit a spirituális hozzáállás visz tovább: a helyzetet úgy megélni, mint a Teremtő kifürkészhetetlen, de hosszú távon jó szándékú akaratát, rengeteg energiát szabadíthat fel.

Kétféle érzelemszabályozási stratégia

Egy amerikai kutatás szerint azok, akik a stresszkezelés kezdeti fázisában – azaz már az ingerek felbecslésénél – képesek egy pozitívabb, rugalmasabb szemléletre, kevesebb rossz érzést élnek át. Ők azok, akik inkább a lehetőséget veszik észre minden helyzetben, a nehézségekre gyakran kihívásként tekintenek. Tehát nem arról van szó, hogy tagadnák a nehézségeket, vagy átszíneznék a realitást, sokkal inkább arról, hogy a problémákat úgy tekintik, mint az élet természetes velejáróit, amikkel meg lehet birkózni. Mivel hangulatuk általában jó, könnyen kommunikálnak, nem esik nehezükre barátságosnak lenni. Így a szociális hálójuk kiterjedt, kedvelik őket az emberek. Önbecsülésük rendben van, s mindez együtt azt eredményezi, hogy az életükkel elégedettebbek. Ők sem mentesek a rossz érzésektől, de egyrészt elfogadóbbak ezekkel, másrészt ha szükséges, akkor képesek konstruktívan kifejezni a többiek felé.

A másik típusba tartozókra (az ún. válasz-fókuszúakra) nem jellemző a kezdeti átértékelés ("pozitív szemléletű szűrés"), így több negatív érzés marad bennük. Gyakran elégedetlenek s emiatt sokszor érzik rosszkedvűnek magukat, hajlamosak a depresszív hangulatra. S ha a negatív érzéseiket igyekeznek is elnyomni - maszkolni - a külvilágban, ennek eredménye az lesz, hogy kevésbé tűnnek hitelesnek és közvetlennek. Ugyanis az érzéseket nem lehet szelektíven elnyomni, ugyanazon a „csapon” folynak a negatív és a pozitív érzelmek is. Azaz sokkal kevesebb őszinte barátságos gesztust tudnak mutatni, kevesebb embert engednek közel magukhoz. Szélsőséges esetben szó szerint elmagányosodhatnak, s nem csoda, hogy önbecsülésük, élettel való elégedettségük alatta marad az optimálisnak.

A teljesség kedvéért hozzátenném, hogy a rossz hangulatnak is vannak előnyei. A pozitív érzelmekkel teli ember könnyebben átsiklik a részletek fölött, hisz az élmény magával ragadja, a folyamat egészére fókuszál, míg az, aki mindenben hajlamos észrevenni a rosszat, nagyobb eséllyel fedezi fel a valódi hibákat, hiányosságokat. Erről egy korábbi írásomban tettem említést. 

Az optimizmus nem egyenlő a naivitással!

Természetesen nem arról van szó, hogy mindenhol rózsaszín lufikat kell látni virágillattal. Van, hogy ez képtelenség, van, hogy a helyzet annyira veszélyes, hogy nincs idő az átértékelésre. Vagy valaki annyira kiszolgáltatott, hogy átmenetileg az a legjobb stratégia, ha lenyomja az érzéseit. Ezek a módszerek rövid távol teljes mértékben adaptívak lehetnek. De a nem túl veszélyes (vagy egyáltalán nem fenyegető) helyzetekben érdemes egy olyan látásmóddal részt venni, ami mentes a negativizmusból, „paranoiditástól”, a mindenben, mindenhol rosszat feltételező, rugalmatlan szűklátókörűségtől. Ez még akkor is elsajátítható, ha korábban mást tapasztaltunk, mást tanultunk például a családunkban. Odafigyelés, tudatos gyakorlás mindenképp szükséges hozzá!

Tehát nem azok az elégedettebbek, akiknek kevesebb a gondjuk, vagy a valóságot elfedő rózsaszín szemüveget hordanak, hanem azok, akik a nehéz helyzetekkel is elfogadóbbak és igyekeznek pozitív (de nem hamis!) szemlélettel, konstruktív hozzáállással kezelni azokat.

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

pszichológus

A Lelkizóna írásait kövesse a facebookon, hogy ne maradjon le a legújabb bejegyzésekről!

kapcsolódó írások:

Tárd szélesebbre a tolerancia-ablakod!

Te tudsz bánni az érzelmeiddel?

Van abban valami jó is, ha rosszkedvűek vagyunk?

 saját blog: Pszichológus a galériában

kapcsolódó írás:

Stresszkezelés és művészet