2016. aug 01.

Ne csak a telefonjaink okosodjanak!

írta: Éva28
Ne csak a telefonjaink okosodjanak!

the-gang-1339243_180.jpg

Tényleg elbutulhatunk az okostelefonok következtében? Az (online) elmagányosodás pedig valóban növeli a megbetegedések kockázatát?

A magam példájából kiindulva az okostelefonok hatásáról írottakban tényleg van valami igazság. A minap itthon maradt a telefonom és a városban jöttem rá, hogy nem tudom a gyerekeim telefonszámát. Szerencsére az otthoni számot tudom (még) és még van vezetékes telefonunk (bár napjai meg vannak számlálva), úgyhogy el tudtam őket érni. Természetesen velük régen megtanítottuk a mi számainkat, de nekik később lett telefonjuk, melynek számát az első percben beírtam a magaméban és azzal elintézettnek tekintettem a dolgot. Most rájöttem, hiba volt.

Régen, a mobiltelefon előtti időkben rengeteg számot tudtam fejből és valahogy mindig meg tudtam birkózni olyan problémákkal, amelyeket ma ennek a kütyünek a segítségével oldok meg nap-mint-nap: térképen keresés, receptek közt keresgélés, egy-egy hír, információ felkutatása. Viszont ha beírom a keresőbe, annyi ajánlat jön, hogy legtöbbször végig sem nézem mindet, csak bele-belenézek többe. Sokkal felületesebben és nem olyan elmélyülten olvasom a híreket, mint régen, amikor egy napilapot, vagy egy gazdasági hetilapot vettem a kezembe.

A híres amerikai (olasz származású) pszichológus, Philip Zimbardo Nincs kapcsolat – Hova lettek a férfiak? című új könyvéből egy részlet (hozzá kapcsolódik a magyarországi Hősök tere projekt, aki még nem hallott róla, ajánlom figyelmébe):

„Az egész kultúra szintjén megfigyelhető jelenség, hogy elveszítjük a tartós figyelem képességét. Minél több információt ’szervezünk ki’, annál kevesebbet őrzünk meg az emlékezetünkben, így pedig annál csekélyebb lesz a tudásunk. Miközben az amerikaiak 76 %-a állítja, hogy napi rendszerességgel követi a híreket a televízióban, az írott sajtóban vagy a rádión keresztül, addig saját bevallásuk alapján kevesebb mint a felük jut tovább a főcímeknél. Létezik tehát ez a potenciális illúzió: a tudás illúziója. És ez annak a veszélyét hordozza magában, hogy miközben felületes ismeretekkel rendelkezünk a dolgokról, azt hisszük, minden tudás a birtokunkban van.”

computer-336628_180.jpg

Jó néhány évvel ezelőtt hallottam egy ismerőstől, hogy a magyar mérnökök azért jobbak a nyugatiaknál, mert még itt megtanítják az egyetemen azokat a régi módszereket, amelyeket a fejlett országok egyetemein már informatikai segédeszközök igénybevételével oldanak meg, eleve úgy tanulnak. Ismerősöm az USÁ-ban dolgozott és megélt egy nagy áramszünetet, melynek következtében lebénult minden. Ő elővette a régi, számítógép előtti logarléces és egyéb tudományát és tette, amit így is tudott tenni. Néztek rá, mintha valami csodát látnának. Nem tudom, hogy ez mennyire jellemző még most is, mindenesetre a napi praktikus életvitelnél is tetten érhető hasonló. (Gondoljunk csak arra például, hogy anyáink, nagyanyáink mennyi dolgot termeltek meg, tartósítottak házilag, amiket mi ma készen veszünk. Varrtak, kötöttek, a férfiak pedig mindent maguk csináltak meg a ház körül. Mielőtt újat vettek volna bármiből, megbizonyosodtak róla, esetleg javítható-e még a régi…). Mi beszélünk az ökológiai lábnyomról, ugyanakkor ez az alternatíva ritkán jut eszünkbe bármivel kapcsolatban.  

Szerencsére a gasztronómia manapság divatba jött, szinte ciki félkész ételeket és konzerveket enni, sokan szeretünk sütni-főzni, de ennek ellenére sokan vannak/vagyunk, akik bajban lennének, ha maguk számára kellene ennivalóról gondoskodni, netán tüzet gyújtani, a természetben található növények között keresni ehető fajtákat.

Az on-line világban élés egyben az elmagányosodást is magával hozza. Különösen, aki hajlamos is rá, megtalálhatja ebben a szórakozást és az unaloműzőt, de nem érzékeli, hogy még inkább beszippantja a rendszer (legyen az online játék, facebook-ozás, vagy csak olvasgatás, szörfölgetés a hírek között). Látszólag rengeteg információval leszünk gazdagabbak, okosodunk a könnyen elérhető tudásból, ilyen-olyan információkból, ugyanakkor óriási áldozatot hozunk érte, hiszen – ha túlzásba visszük – azt vehetjük észre, hogy egyre kevesebb emberi kapcsolatunk van, több időt töltünk a számítógép társaságában, mint élő emberek között.

Sokan foglalkoztak már azzal a hatásmechanizmussal, ahogy mindez rontja a kommunikációs képességeinket, kapcsolataink minőségét, elsorvasztja az igazi emberi kapcsolatainkat.

Daniel Goleman Társas intelligencia című könyve (talán ennél is ismertebb műve az Érzelmi intelligencia) sok aspektusát elemzi életünk különböző területeinek, annak, mitől lesz harmonikus érzelmi, lelki fejlődésünk.és mik okozhatják a kisiklást. A társas intelligencián egyébként azt kell érteni, azt a készséget, amely segít minket abban, hogy az élet útvesztőiben (gazdaság, társadalom, fizikai környezet stb.) el tudjunk igazodni, sikeresen tudjunk hozzá alkalmazkodni.

Sok kísérletet leír a témához kapcsolódóan. Egyik leglátványosabb az, amikor több száz embert (természetesen önként jelentkezőket) fertőztek meg influenza vírussal és azt vizsgálták, milyen hatással van rájuk társas környezetük. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy azok, akik folyamatos konfliktusban élnek, két és félszer nagyobb valószínűséggel fáznak meg, vagyis a problematikus kapcsolatok ugyanabban az ok-okozati láncolatban fűződnek össze, mint a C-vitamin hiánya vagy az elégtelen alvás. Az is kiderült, hogy ennél még rosszabb hatást gyakorol a megbetegedésekre a többi embertől való elszigetelődés. Azok, akik kevés közeli kapcsolattal éltek, a gazdag társas kapcsolatok birtokosaihoz képest 4,2-ször gyakrabban kapták el a fertőzést. Egyértelműen bebizonyosodott például, hogy a magány nagyobb kockázat, mint például a dohányzás (ami szintén erősen növeli a betegség kockázatát).

A végső megállapítás határozottan az a (lássuk be, kissé faramuci) eredmény lett, hogy maguk az emberi kapcsolatok védenek meg minket azoktól a vírusoktól, amelyeknek emberek társaságában tesszük ki magunkat.

Sheldon Cohen amerikai pszichológus, aki a fenti kísérletet végezte (és még több hasonlót), a következő megállapítást tette:

„A legmeghökkentőbb, amit az emberi kapcsolatokról és a testi egészségi állapot összefüggéseiről megállapítottunk, hogy a társadalmilag integrált emberek – akik házasságban élnek, sok családtagjuk és barátjuk van, számos társadalmi és vallási közösséghez tartoznak, és mindenféle emberi hálózat tagjai – gyorsabban felgyógyulnak egy betegségből, és tovább élnek.”

friends-775356_960_720.jpg

A nemek közti különbségről is érdekes következtetésekre jut a szerző. Azt írja, stresszhelyzetben a nők idegrendszere több oxitocint, női hormont választ ki. Ez csillapítóan hat a nőkre és arra sarkallja őket, hogy más társaságot keressenek: gyerekekről gondoskodjanak, barátnőkkel beszélgessenek, stb. Eközben az oxitocin termelés tovább fokozódik és ettől még jobban megnyugszanak. Ez a gondoskodó, barátkozó ösztön egyértelműen női hajlam. Sajnos a férfihormon, az androgén elnyomja az oxitocin csillapító hatását, miközben az oxitocin fokozza azt. Ezért tapasztalhatjuk azt, hogy a nők, akiknek van barátnőjük, kapcsolatrendszerük, a legnagyobb csapást követően is a férfiaknál sokkal nagyobb valószínűséggel elkerülik a súlyosabb testi betegségeket és életkedvük elvesztését.

Szóval, kedves nőtársak! Mi, az ’erősebb nem’, muszáj, hogy foglalkozzunk ezekkel a dolgokkal:

  • Ráncigáljuk ki a gyerekeinket a szabadba, küldjük őket sportolni, nyújtsunk nekik alternatív programokat, ösztönözzük őket, hogy töltsenek sok időt a barátaikkal, jöhessenek hozzánk a barátaik.
  • Becsüljük meg régebbi és újabb kapcsolatainkat, ne a hibát keressük a barátainkban, ismerőseinkben, hanem álljunk hozzájuk megértően, empatikusan, örüljünk nekik, hogy vannak.
  • A nyár mindehhez jó hátteret szolgáltat, még mindig lehet közös programokat szervezni, kirándulni, strandra menni, grillezni, vagy csak úgy összejönni valahol és meginni egy kávét. Lehet, hogy a szomszéd is örülne egy meghívásnak.

A fenti javaslatokat természetesen férfiak is kipróbálhatják, sőt!!

Akinek végképp nincs kivel, azoknak pedig nagyon ajánlom, gondolkozzanak el ezen és dolgozzanak rajta, akár kis lépésekben, akár szakember segítségével. A barátkozás bármikor elkezdhető és biztos vagyok benne, hogy rengeteg szabad vegyérték található a közvetlen környezetünkben is. Ráadásul a minta is nagyon fontos. Ha a gyerekünk azt látja, hogy ki sem mozdulunk, nincsenek barátaink, hiába fogjuk neki mondani, ne a számítógépe előtt üldögéljen naphosszat…

 

Koskovics Éva

coach

Szólj hozzá

gyereknevelés coaching coach co