„Ami nem öl meg, az megerősít” – tudjuk a jól ismert szólásból. Ebben az írásban utánajárunk néhány faktoroknak, amelyek szerepet játszhatnak abban, hogy a traumák átélése a személyiség éréséhez, jobb megküzdéshez, s ezáltal teljesebb élethez vezessenek.

Mi történhet velünk a „földrengés” után?

1. összeomlás: a személyiség olyan mértékű megroppanása – súlyos fizikai és pszichés hanyatlás - ami lehetetlenné teszi a visszailleszkedést a normál életbe.
2. valamilyen mértékű károsodás, poszttraumás betegség kialakulása: a személy idővel felépül, de nem tudja elérni azt a működési szintet, ami a trauma előtt jellemző volt rá.
3. reziliencia: átmeneti, csekély mértékű változás, az esemény után röviddel visszatérnek a normál funkciók.
4. poszttraumás növekedés: egy viszonylag rövid ideig tartó mélypontot követően a személy „kivirul”, élete megváltozik, bizonyos területeken felülmúlja a trauma előtti szintet.

Mi magyarázhatja a poszttraumás növekedést?

A témát sokan kutatták, több magyarázó modell is született, a feltevések több ponton is hasonlóak:

• a szenvedésben megtapasztalt saját erő felfedezése: az ember rájön, hogy többet bír, mint amennyit hitt magáról. A fájdalom, szenvedés, küzdelem során nő az önbizalma, új megküzdési képességeket fedez fel, amik új utakat nyitnak meg számára
• egzisztenciális átdolgozás, átértékelés: a veszteség, életveszély, halál tükrében lehetővé válik az élet, létezés fontosságának felismerése és megbecsülése. Ez teljesen átalakíthatja az értékrendet: sokkal fontosabbá válnak a kapcsolatok (a szeretteinkhez, Istenhez, a természethez), mint a tárgyi világ rövid távon kielégülést nyújtó „kísértései”
• az egészség-magatartás növekedése: „az élet érték” szellemében könnyebben elhagyhatók az egészséget károsító viselkedések, s beiktathatók a jobb fizikai és mentális állapotot eredményező szokások
• reálisabb világkép: az emberek világról alkotott elképzelései általában pozitív irányban torzítottak, hiszen hinni szeretnénk, hogy a világ kiszámítható, jó és igazságos. Egy sorscsapás után ez már nem tartható többé. Összedőlnek a régi sémák, s helyettük reálisabb, ellenállóbb, hatékonyabb világkép épülhet fel. A személy pszichológiailag immunisabbá válik a nehézségekkel szemben.
• megváltozik mások észlelése: felismerjük támaszigényünket, azt, hogy a bajban szükségünk van egymás segítségére.

A szerencsétlenség idején tapasztalt segítség az egyik legfőbb tényezője a traumát követő fejlődésnek. Tulajdonképpen ezen a pontod dőlhet el, hogy milyen irányban változik a személyiség: az összeroppanás vagy a növekedés útján indul-e el.

Saját sérülékenységünk felismerése együttérzést kelt mások szenvedése iránt, s arra ösztönöz, hogy mi is tegyünk bajbajutott társainkért.

A traumák hatását kutató idegélettani vizsgálatok is rámutatnak a segítségnyújtás döntő szerepére: ha támogató környezetet tapasztalunk, egészen más agyi aktivációs, neurokémiai folyamatok indulnak be, mint akkor, ha magunkra maradunk. A társas támogatottság, a remény érzése nemcsak csökkenti a fájdalmat, de beindítja a pozitív jelentéstulajdonítást, s nyitottá tesz az elfogadásra, kiterjeszti az énhatárokat, „transzcendál”, hidat épít a láthatón túlra, s így valóban lehetővé válik az új, ismeretlen utak, viszonyulások megtapasztalása.

A traumafeldolgozás terápiás folyamata is erre a hatásra épül: a biztonságos környezetben megtapasztalt, értő, együttérző, figyelő másik támogató jelenlétében felidézett borzalmak károsító hatása csökkenthető, a szervezet természetes regenerációja megindítható.

Felhasznált irodalmak:

Kulcsár Zsuzsanna:Traumafeldolgozás és vallás, Trefort Kiadó, 2009

Kuritárné Szabó ildikó, Tisljár-Szabó eszter (szerk.): Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna, Oriold és társa Kiadó, 2015

Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

pszichológus

A Lelkizóna írásait kövesse a facebookon, hogy ne maradjon le a legújabb bejegyzésekről!

saját blog: Pszichológus a galériában

kapcsolódó írás:

Harctéri traumák kezelése művészetterápiával