2016. dec 03.

Mit tanulhatunk Rosa Luxemburgtól a boldogságról?

írta: ur.anita
Mit tanulhatunk Rosa Luxemburgtól a boldogságról?

rosa_luxemburg.jpg

Meglepően sok coaching-ügyfelem érkezik azzal a fő- vagy mellékkérdéssel az első coching-ülésre, hogy mi dolgom a világban, mit tettem eddig és ezután, ami említésre méltó, milyen nyomot hagyok és szeretnék majd hagyni a világban? Jelentős, mély, egzisztenciális kérdések ezek - amelyek azt hiszem, életünk bizonyos pontjain mindannyiunkban felmerülnek. Ami pedig emögött húzódik meg alapkérdésként: mitől leszek (lennék) igazán boldog? Válaszkísérletek egy boldog nő gondolatai alapján.

Hogy születik-e válasz ezekre az igazán fontos kérdésekre egy coaching-folyamat során? Igen, legtöbbször születik valamilyen egyéni és adekvát válasz, amit kielégítőnek és "megtaláltnak" éreznek az érintettek. Amikor pár évvel ezelőtt coachként kezdtem el dolgozni, nem voltam felkészülve ezekre a szinte filozofikus kérdésekre és eszmefuttatásokra. Meglepett, hogy egy "egyszerű" munkahelyi problémával, karrier-témával vagy döntés-előkészítéssel kapcsolatban is előbb-utóbb ide lyukadunk ki: de mi értelme van annak, amit csinálok? Sokan küzdenek, akár erőn felül is, éveket szánnak teljes erődobással egy kitűzött karrier-célra, amelyre pár év távlatából ránézve és a jövőt tervezve gyakran mégis elbizonytalanodnak: tényleg ezt akarom igazán? Egy nagy dohányipari multinál vezetői pozícióban, marketingesként dolgozó, harmincas évei végén járó nő fogalmazta ezt meg kifejezően:

Most jövök rá, hogy amire eddig büszke voltam és evidens volt az életemben, az inkább borzasztó és nem tartható tovább. Az elmúlt öt évben napi 12 órát dolgoztam, magánéletem nincs, párkapcsolat kialakítására egyáltalán nem volt időm, független vagyok és sok pénzt kerestem - ennyi az egyetlen eredmény, amit fel tudok mutatni. És közben mit csináltam? Egy dohánycégnek segítettem még több bevételt termelni még több dohánytermék eladásával - miközben én nem is dohányzom és tudom, hogy a dohányzás másoknak is káros.

Hogy hogyan folytatódott tovább a beszélgetés és mi lett az eredménye, az nagyon egybevág azzal, ami más esetekben is körvonalazódni szokott válaszként: szeretnék valami értelmes, hasznos munkát, feladatot végezni, célt találni... de mi legyen az? Mindenkinél más. Nem feltétlenül kell hozzá fenekestül felforgatni az életünket, éppen az a cél, hogy vállalható-teljesíthető, nagy eséllyel valódi elégedettséget hozó tevékenység irányába menjünk. Ez néhány esetben egy rendszeresen végzett önkéntes munka vagy egy jó ügy felvállalása lesz, amiért konkrétan is teszünk valamit. A coaching nagy ütőkártyája, hogy tényleges, megtett lépésekre, vagyis cselekvésekre törekszünk, nem csak fejben képzeljük el a dolgokat. Én mindig arra helyezem a hangsúlyt, hogy az egyes találkozások között legyen "feladata" mindenkinek, amit saját ötletre alapozva, szívesen és önként vállal, ami az első kicsi lépéseket jelenti a kívánt változás útján - ezt aztán meg tudjuk vitatni, hogy milyen érzés volt megcsinálni, lehet korrigálni, továbbfejleszteni, következtetéseket levonni belőle. Vagyis biztonságos, támogató közegben kísérletezni azzal, amit komfortosnak érzünk első lépésekként megtenni és kipróbálni, majd pedig lehet reflektálni a megélt tapasztalatokra, élményekre.

Értelmes élet + örömre való fogékonyság

Na, de hogy jön ide Rosa Luxemburg?

Egészen véletlenül, mást keresve, a kezembe akadt néhány levele, ami teljesen lenyűgözött: számomra elsöprően egyértelműen bizonyítja azt a kettős szemléletet, amit egyre inkább a boldogság, a hosszútávon megélt elégedettség zálogának érzek magam is. Méghozzá mindez nem csupán az én szubjektív álláspontom, hanem a modern kutatások a pozitív pszichológia területén is egyértelműen alátámasztják. De milyen szép ezt ebben a formában olvasni és nem egy tudományos értekezés számadatainak tükrében:

Tudja, hol vagyok most, honnan írom ezt a levelet? Kitettem egy kis asztalkát a kertbe és itt ülök elbújva a zöldellő bokrok között. Jobbra tőlem a szegfűszegillatú sárga díszribiszke, balra egy fagyalbokor (...), előttem pedig méltóságteljesen suhogtatja fehér leveleit a hatalmas, megfáradt ezüstnyárfa. Milyen csodálatos, milyen boldog vagyok, szinte érzem a szentivánéji hangulatot - a nyár kiteljesedett buja pompáját és az élet mámorát.

Idilli, szinte festményszerűen láttató és ujjongó örömmel teli leírás. Rosa Luxemburg 1917-ben ezt a levelet a börtönből írta Sophie Liebknechtnek. Megdöbbentő, nem? Akkor már harmadik éve tartották fogva, és tudta, hogy a pacifizmus egyik legismertebb szószólójaként a háború végéig börtönben kell maradnia. Az ingerszegény környezet, a bezártság és a megpróbáltatások azonban nem ártottak neki. Erőt és örömet érzett magában:

Itt fekszem csendben egyedül, a tél sötétjében, unalmában és rabságának fekete leplébe burkolózva - szívem mégis felfoghatatlan és ismeretlen belső örömtől kalapál, mintha virágos mezőn sétálnék a ragyogó napsütésben.

Írta egy másik levelében, szintén a börtönből. Rosa Luxemburg egy magasztosabb cél érdekében, egy eszme elvhű szolgálatáért ült börtönben, és mélyen hitt abban, hogy tevékenységével jobbá tudja tenni a világot. Abból a gondolatból és magabiztos hitből táplálkozott az öröm-érzete, hogy az életének és a többévnyi szenvedésének értelme van. Értelmes élet. Ez az egyik fő forrás, ami táplálhatja a magunkkal és a világgal való elégedettség-érzésünket. Az örömre való képességet Luxemburg emellett a szépre, az apró örömökre való fogékonyságának is köszönheti. Aki így képes egy börtönudvarról írni, ilyen elragadtatással, annak az öröm-detektorai meglehetősen fejlettek... Szépre és örömre való fogékonyság. Ez a másik fő forrása a boldogságának. Amit csak így összegez egyszerűen:

Azt hiszem, a titok nem más, mint az élet maga.

Mennyire igaza van. És mennyire nehéz erre "átállítanunk" magunkat! Mennyivel könnyebb (és társadalmilag elfogadott megoldás) kifogást, hibást keresni, halogatni, hárítani, bezárkózni, megkeseredni, panaszkodni. Rosa Luxemburg egy kivételes nő volt. Forradalmár. A jó hír és a leveleinek az üzenete számomra viszont az, hogy nem kell nekünk is forradalmároknak lennünk, mert nem ez a lényeg. Nem ezen múlik a boldogságunk. A magunk háza táján is söprögethetünk - kezdetnek ez is nagy hatású lehet. Ha tudatosan figyelünk és lépéseket teszünk azért, hogy örömtelibbnek lássuk és éljük meg a mindennapjainkat és mindemellett az értelmesnek érzett életért is konkrétan teszünk rendszeresen valamit, akkor máris nagyon sokat tettünk a saját (és mások) jóllétéért. Te hol kezdenéd?

Ur Anita, coach

A szerző további írásait az Örömterv blogon olvashatod. Még több információt a Coaching neked honlapon találsz!

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkekről! Lelkizóna: hét szerző írásai a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven.

 

 

 

 

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Szólj hozzá

boldogság