Egy, szülőknek tartott csoportfoglalkozáson a testvérkapcsolatról beszélgettünk. Mielőtt a gyerekekről esett volna szó, megkértem a résztvevőket, hogy meséljenek magukról: van-e testvérük, hogyan telt a közös gyerekkor, felnőttként milyen a viszonyuk, stb. 

Pont egy "egyke" anyuka kezdte a sort. Alíz elmesélte, hogy ő ugyan egyedül nőtt fel, de a szomszédban, rokonságban sok testvérpárt ismert. Rengeteg vitára, veszekedésre emlékszik, a tesók folyton bántották egymást és rivalizáltak. Ezt látva nem sajnálta, hogy neki nem született húga vagy öccse, mégis úgy érezte, kevesebbnek tekintik őt, mint testvérrel nevelkedő társait. Még felnőttként is számtalanszor hallotta, hogy "Jé, ahhoz képest, hogy egyke vagy, tök jófej vagy!" 

DE KIK IS PONTOSAN AZ EGYKÉK?

Alfred Adler, osztrák pszichoanalitikus volt a testvérsorrend első kutatója. Ő úgy tartotta, hogy a születési sorrendünkben benne rejlik a sorsunk, és természetesen az is befolyásol, hogy egyáltalán születik-e testvérünk. Adler szerint egykének az a gyerek tekinthető, akinek hétéves koráig nem születik testvére. Ekkora, vagy nagyobb korkülönbség után már nem kell úgy küzdeni a szülők figyelméért, mint kisebb korban. 

(Zárójel: hét év valóban nagyon hosszú idő, ha belegondolunk, pont az iskolás kor kezdete. Úgy tartom (és látom a környezetemben), hogy ha valakinek iskolásként születik testvére, ők is végigjárják ennek a különleges kapcsolatnak minden állomását... Máson vitáznak, mint a két-három év különbséggel született gyerekek, de vitáznak. A nagyobb tanulna, a kicsi folyton játszani akar. A nagyobb TV-t szeretne nézni, de a kicsire való tekintettel nem teheti. Más közös élményeik vannak, mást tudnak adni, tanítani egymásnak, de azért bőven tudnak. A nagy gyakorolhatja a felelősségvállalást és a türelmet, a kicsi pedig villámsebességgel fejlődik mozgásban, vagy tárgyi tudásban. Zárójel bezárva. Adler véleményét sajnos már nem tudjuk megkérdezni erről.)

NEHEZÍTETT PÁLYA

Számos oka lehet, ha valaki csak egy gyereket vállal. Éva például elmeséli, csoda, hogy az az egy szem fia megszületett, aki van. "A férjemmel mindkettőnknek komoly egészségügyi gondjai voltak, de elhatároztuk, hogy nem adjuk fel a családalapítást. Mikor több évnyi próbálkozás után megszületett Zalán, hálát adtunk a Jóistennek, és tudtuk, nem vállalunk másodikat. Nem kockáztatunk."

Az egészség mellett az anyagiak is befolyásolhatják a gyerekvállalást, jöhetnek családi okok, vagy egyszerűen csak az, hogy a pár nem szeretne több csemetét. Bármi is álljon a háttérben, az egykét nevelő családok sokszor arról számolnak be, hogy lenézik, szinte megvetik őket. Nem illeszkednek bele az átlagos, legjellemzőbb modellbe (anya+apa+két gyerek), nem felelnek meg a társadalmi elvárásoknak.
Kriszti nehezen tudja visszatartani a könnyeit, mikor felidéz néhány tipikus mondatot. "Sokszor megkaptam már, hogy én ezt vagy azt úgysem értem, mert csak egy gyerekem van. Meg nekem egyébként is olyan könnyű... Ez nagyon rosszul esik. Egyrészt azért, mert szerintem senkire sem fogtak fegyvert, hogy vállaljon két-három-négy gyereket. Másrészt olyan, mintha értéktelenebb lennék attól, hogy nem szülöm sorban a babákat, csak a tízéves lányom útját egyengetem. Közben dolgozom is, és mivel Luca komolyan sportol, az edzések, versenyek, utazások rengeteg időt és energiát követelnek. Nemcsak tőle, az egész családtól."

Az egykék és egykéket nevelő szülők helyzete tehát könnyű. Gyerekként nem kell versengeni, osztozkodni, várakozni, lehet "uralkodni". Szülőként nem kell békíteni a veszekedő porontyokat, nem kell többfelé osztani a figyelmet, törődést, energiát. Ezt tartja legalábbis a külvilág.
A beszámolókból viszont az derül ki, hogy a társadalmi elvárások és az egykéket övező sztereotípiák jócskán megnehezítik az életet. Testvér helyett azokkal az ismerősökkel (és ismeretlenekkel) kell "küzdeni", akik folyton felhívják a figyelmet a hiányra. 

EGYEDÜL = MAGÁNYOSAN? 

Az egykék és a testvérek életstílusában sok különbség lehet. Aki egyedül nevelkedik, többet játszik magában, jobban el kell, hogy foglalja magát. A testvérek mindig ott vannak egymásnak - ennek minden előnyét és hátrányát megtapasztalják. Barátságokat viszont mindannyian kötnek - osztálytársakkal, szomszéd gyerekekkel, különórán, táborokban, stb. Az egykék sokszor választanak egyke barátot, így szinte pót-testvérekké válnak. Az egyedüllét tehát nem feltétlenül jelent unalmas, magányos éveket. Sőt, mivel az egykék jobban "ki vannak éhezve" a társaságra, igazi motorjai lehetnek egy vidám csapatnak. 

Annak ellenére, hogy a szűk családban nem osztoznak más gyerekkel, az óvodai foglalkozásokon, a tanórákon, baráti programokon megtapasztalják, milyen késleltetni az igényeket, milyen érzés a féltékenység, vagy mivel jár a versengés. 
Otthon pedig a szülőknek érdemes odafigyelniük, hogy ne essenek túlzásba, ami a figyelmet, segítséget, kiszolgálást, törődést és féltést illeti. Ha az "egy szem gyermeket" hagyják önállósodni, nyitni mások felé, és megerősítik, mikor jószívűen, önzetlenül viselkedik, nem borul fel az egyensúly. A reális elvárások és ésszerű korlátok között nevelt, örömöket és kudarcokat egyaránt átélő egyke gyerekek nem fognak kilógni a sorból. 

Czecz Fruzsina
pszichológus

Ha szeretsz gyereknevelési témákban olvasni, kattints a gyerekkelvagyok.net-re, és csatlakozz 15000 másik szülőhöz a facebookon! 

/A képek csupán illusztrációk. Forrás: 1, 2, 3/