2017. ápr 09.

Saját történetünket mi írjuk!

írta: Éva28
Saját történetünket mi írjuk!

narrative-794978_340_1.jpg

Tudom, sokak számára ez hihetetlennek hangzik, hiszen annyi rajtunk kívül álló tényező van hatással az életünkre, mégis állítom, sokat tehetünk annak érdekében, hogy a sztori a lehető legjobb legyen.

Milyen szerencsés az például, aki a munkájában saját szenvedélyének hódolhat, aki úgy éli meg a mindennapjait, hogy azt csinálja, azzal keresi a pénzét, amit legszívesebben, boldogan végez. Vagy aki megtalálja az igazit és békében, boldogságban leélheti vele az életét. Az aztán már a csúcsok csúcsa, ha valakinek mindkettő sikerül.

De egyáltalán, van ilyen, lehet ilyen? Képzeljünk el például egy színészt. Csodálatos szerepekben, esetleg még szerencséje van és filmekbe is bekerül, ismerik a nevét. De nincs szabad estéje, alig van saját ideje, amivel ő rendelkezhet, nagyon szigorú munkarendben kell dolgoznia, extrém módon rugalmasnak lennie, ha éjjel van a forgatás, reggel a szinkron, utána a színházi próba, akkor nem mehet a szakszervezethez panaszra, hanem örülnie kell, hogy keresik. A legtöbb nagy színész élete vége felé arról mesél, mennyire ment rá a magánélete a szakmai sikerekre.

Vagy ott van a középkorú tanárnő. Valaha imádta a szakmáját, a munkáját, de mára olyan fáradtnak érzi magát, annyira elege van a mindennapokból, az örökös cirkuszból, ami az oktatás körül zajlik és a hihetetlen öntudatos, ugyanakkor nevetségesen viselkedő szülőkből. Legszívesebben hagyná az egészet, vagy boldog lenne, ha kihagyhatna egy évet, pihenhetne, töltődhetne, de nem teheti meg, nem engedhet meg magának ilyen luxust. Helyette érzi, egyre rosszabbul végzi a munkáját, belefásult, számolja a napokat a nyugdíjig és a saját gyerekeire is mindig kihatott a szakmája, hol túlszabályozta őket, hol elhanyagolta. A férjéről nem is beszélve…

Fiatalon elképzelünk magunknak egy munkát, egy foglalkozást, vagy belekerülünk egy szakterületbe, rákerülünk egy vágányra és visz magával a sodrás. Sokszor fel sem tesszük magunknak a kérdést, jó-e ez így, nem vágyunk-e másra, nem lenne-e más lehetőségünk, valójában mit csinálnánk szívesen. Aztán vannak az életben fordulópontok, esetleg krízishelyzetek, amikor muszáj mégis elgondolkodni, vagy amikor nem a saját döntésünk, de váltani kell. Akár munkahely megszűnése, akár magánéleti válság, egészségügyi probléma jöhet, sőt, sokszor együtt érkeznek ezek a nem várt helyzetek, vagy egyik miatt magunk produkáljuk a másikat… Szóval, annyi élethelyzet és egyéni szituáció alakulhat, amelyet meg kell oldani, hogy felkészülni szinte lehetetlen rájuk. Legfeljebb mások példája szolgálhat alapul, ismerősök, barátok, rokonok mintája, általuk választott megoldások nyújthatnak jó példát, mit tehetünk, hogy oldhatunk meg válságos helyzeteket. Gyakran mások krízise térít észhez minket, segít abban, hogy helyre tegyük a saját problémánkat (rájövünk, az elenyésző az övékéhez képest), mások helyzete figyelmeztet arra, hogy tudjuk értékelni azt, amink van.

Bözsi néni

Manapság, amikor a párkapcsolatok egészen más alapokon nyugszanak, mint néhány évtizeddel ezelőtt, egészen hihetetlen hallani egy olyan történetet, mint például a borsod megyei kis faluban élő 85 éves Bözsi nénié. A férjét akkor ismerte meg, amikor az visszajött a 11 éves hadifogságból a Szovjetunióból. Feri bácsi 1919-ben született, épp letöltötte a 3 éves katonaságot, amikor kitört a háború és a katonaságból való leszerelés után pár héttel behívták és elvitték a Don kanyarba. Aztán hadifogság, éhezés, stb., horror. A család már régen azt gondolta, halott. De ő 1954-ben hazatért, meghúzta magát a testvére özvegyénél (mert a testvére még annyira sem volt szerencsés mint ő) és miután valamennyire helyrerázódott, körülnézett a faluban eladó lány után. Ki is nézett egyet magának, de az apa azt mondta, az nem eladó, amíg a nővére pártában van. Így maradt a nővér, Bözsi néni. Feri bácsi női-férfi szabó volt, varrta a ruhákat a falu lakosságának és munka közben, egy-egy ruhapróba közben néha mesélt a fogságról. Bözsi néninek ezekből a mesékből állt össze nagyjából Feri bácsi 11 éves fogságának története. Egy lányuk született, akit szépen felneveltek és aki egy lányunokával is megajándékozta őket. A kislány kétéves volt, amikor a fiatal anyuka megbetegedett és nagyon gyorsan elment. Maradt Bözsi néni, a férje és a kétéves kisunoka. Ezt követően nem sokkal Feri bácsi állapota hirtelen romlani kezdett és nagyon gyors leépülés következett. Bözsi néni három évig gondozta, pelenkázta, etette. Feri bácsi ez alatt a három év alatt már egyáltalán nem beszélt. Egy szót sem. Aztán meghalt. Bözsi néni felnevelte az unokáját, ma már van két dédunokája is, ők Miskolcon élnek. Bözsi néni kertje mintaszerű. Azt mondja, ő elégedett a jelenlegi életével: csináltatott 1 millió forintért egy kriptát (a spórolt pénze többi részét odaadta az unokájának), szépen megél a nyugdíjból, évente egyszer elmegy gyógyfürdőbe, ha jönnek a gyerekek, akkor süt-főz. Egyetlen baja, hogy valahol elvesztette a hallókészülékét és amit kapott helyette (egy használtat), az nem olyan jó.

Jó, belátom, Bözsi néni története annyira hihetetlennek és elképzelhetetlennek tűnik (pedig tényleg valóságos, higgyétek el, én is napokig a hatása alatt voltam), hogy hozok egy másikat, amit bárki ellenőrizhet. Sőt, innen konkrét túlélési módszereket is kaphatunk.

Sir Alex

Alex Ferguson, a Manchester United mestere 40 évig volt vezetőedző a Premier League-ben és hitelességét, szaktudását soha senki nem kérdőjelezte meg. Vezetés című könyvében, melyet Michael Moritz-al együtt írtak, sok érdekes történetet és tapasztalatot oszt meg, nem csak fociértők számára. Amit most idevágónak érzek és továbbadom a Lelkizóna olvasóinak:

„Ahogy öregedtem, két dolog történt. Elsőként azt fedeztem fel, hogy a testem kissé lelassult, és nehezebben tudom fenntartani magamban azt az energiaszintet, amelyet a fiatalabb éveimben megszoktam. Fiatal menedzserként napi négy óra alvással is beértem, de ahogy öregedtem, ez már nem volt elég” (itt mesél arról, hogyan győzte meg a felesége, illetve egyik kollégájának korai halála arról, hogy több pihenésre és kikapcsolódásra van szüksége):

„… kerestem magamnak hobbit a focin kívül is - a lovakat, a borozást és az olvasást. Egyetlen hobbim sem köti le túl sok időmet, de élvezem ezeket a kitérőket, mert némileg eltávolítanak a focitól. Az Old Traffordon játszott Bajnokok Ligája-mérkőzések után, reggelente kisurrantam Newmarketbe, hogy megnézzem a lovak edzését. Nyugodt és békés reggelek voltak ezek, és ráláttam ennek a sportnak néhány apró trükkjére is. A borokat nemcsak inni szeretem, de egyre nagyobb érdeklődéssel követem a borárak ingadozásait is. Teljesen magával ragad, és elvonja a figyelmem a napi gondoktól. Arra jöttem rá, hogy kártyázás, olvasás vagy a borkatalógusok lapozgatása közben gyakran pattannak ki hasznos ötletek a fejemből. Biztos vagyok benne, hogy ez más vezetőkkel is megtörténik, miközben bicikliznek, rózsát metszenek vagy hegyet másznak. Arra is rá kellett jönnöm, hogy ezek az időtöltések nem oldanak meg varázsütésre minden gondot. Gyakran még ma is képtelen vagyok elaludni, vagy az éjszaka közepén riadok fel, annyira foglalkoztatnak a United ügyei.”

 

Na és én... 

Nekem tegnap a csodás tavaszi zempléni túra (saját fotóval illusztrálva) közben pattant ki a fejemből az a gondolat, mi a közös Bözsi néni és Alex Ferguson elméletében, életvezetési módszerében: az, hogy mindketten tudnak örülni az életnek, előre néznek, terveznek, tudnak találni maguknak olyan energiaforrást, ami támaszt jelent számukra. De ami a legfontosabb: számunkra jó példát mutatnak. Én sokat tanultam mindkettőjüktől.

 dsc_1628.JPG

Koskovics Éva

 

Szólj hozzá

boldogság