2017. ápr 10.

Nézni szabad?!

írta: kreatív pszichológia
Nézni szabad?!

girl-571808_640.jpgLehet, hogy drága az élet a Földön, de minden évben tartalmaz egy Nap körüli utazást is –tartja a mondás. Így igaz, megint közeledünk a pályánkon, ráfordultunk. Melegszik az idő, újra beköszöntött a póló szezon. Hirtelen lekerültek rólunk a kabátok, sálak és pulóverek. Nem tudom más, hogy van vele, nekem mintha újabban kicsit túl gyorsan is menne ez. Mintha már tavaly is morfondíroztam volna azon, hová lettek, az emlékeimben őrzöttekhez hasonlító, finom, enyhe tavaszok. Hogyan is kerülhettünk már megint a mínuszokból rögtön a déli 25 fok közelébe. Még elő sem kerültek a tavaszi kabátok és már le is tehetünk arról, hogy magunkra erőltessünk bármi melegebbet.

Ilyenkor legtöbben a szabadba vágyunk, ha tehetjük, szívesen sétálunk, nézelődünk és van, hogy bámulunk. Nem, nem úgy értem, hogy elpilledve a szokatlan melegtől meglassulunk és bambulunk, bár az is megesik. Nem feltétlenül (csak) az élénk zöld füvet bámuljuk, ami mintha tegnap még ott sem lett volna. Nem is barkák bolyhos, selymes vízesését vizslatjuk a fák ágain. Nem a gesztenyék hosszú, tojásdad rügyeit gusztáljuk, amikből hirtelen egész csokornyi levélnyél ugrik elő. És nem igazán a mogyoróbokrok új leveleit, amik szinte egyszerre, kicsit gyűrötten, kifejletten robbannak elő a rügyekből. Nem a vadszőlő pirosas erű, szinte még átlátszó, miniatűr, formás leveleit lessük. A növekedés most olyan erővel zajlik, hogy szinte látjuk, ahogy az enyhe, simogató levegőben kinyújtóznak, szétterülnek az új levelek, a belsejükben rejlő milliónyi apró gyárban viharos sebességgel folyik a munka. A takaros kiskertekben, apró, színes és illatos virágokat ringat a szél, városszerte virágba borulnak a méretükben is látványos magnóliákat követően egymás után a gyümölcsfák. Gyönyörködünk a zöld ezernyi új árnyalatában és bámuljuk egymást.

Egyesek biztosan azt mondanák, hogy nagy, általános ruhatár és trendiség vizit van, tuti azt figyeljük, hogy ki mit vesz fel, mi az új szín, milyen a divat. Lehet persze, hogy ez is benne van, de úgy hiszem, mégis többről lehet szó.

Finoman szólva üdvözöljük a télen gondosan elrejtett formák hirtelen előbukkanását, amivel nincs is semmi baj. Talán csak akkor, ha ez a bámulás túl nyilvánvaló és a másik érzékenységét sértő. Hogyan lehetne ez a fajta „ártatlan érdeklődés” sértő? Sokféleképpen.

Fiatal pár áll a metrón félig összeölelkezve, kevés kétséget hagyva afelől, hogy ők egy pár. Aztán a turbékolás szünetében a fazon minden további nélkül alaposan megbámul egy elhaladó feszes popsit. Elgondolkodtat, hogyan reagálná le, ha élete aktuális párja is ilyen szemeket meresztve derékból utána fordulna egy felbukkanó széles vállnak, kockás hasnak, keskeny csípőnek. Lehet persze, hogy náluk ez is benne van a párkapcsolati szerződés sokkal inkább íratlan, mint írott, szövegének apró betűs részében. Vajon tényleg csak a szépérzékének a jóllakatása céljából legelteti a szemét, vagy talán foglalkozására nézve pályakezdő szobrász, akinek még nem telik modellre és most részletekbe menő gondossággal méretet vesz a készülő aktjához. Vagy szimplán ez a módi náluk, ahogy a mindig másfelé leskelődők szokták önigazolásként mondogatni – „hűséget fogadtam, de vakságot nem”. Mi járhat ettől a párja fejében? Engem az ő helyében nagyon zavarna, hogy mit is akarok a másiktól, hiszen amit felém mutat, az sok minden, csak nem komoly elköteleződés, ha közben folyamatosan rajta kell, hogy tartsa a szemét a húspiac új felhozatalán. Neki ez csak felhívás keringőre? Ha ő is folyamatosan keresgél, hát nekem is szabad. Lássuk csak, zöldebb-e a más rétje, fövenye?

john-araujo-1829712_640.jpgTúlélheti ezt a társába vetett bizalom, és a kapcsolatuk? Mi történik, ha egyszer tényleg kívánatosabbat, szebbet lát? Vajon megállja, hogy ne dörgölje a társa orra alá: Látod, az ott soványabb, formásabb, dögösebb, nőcisebb! Talán le is lép, ha megtalálta a tökéletes formájú „igazit”? Milyen érzés lehet a nőnek, vagy akár a férfinak mindig, minden azonos neművel az összes pályán egyszerre versenyezni?

Nyílván más lapra tartozik a bámulásban, ha valaki olyan teszi, akinek neonként világít a homlokán a „facér” felirat. Ha ő feledkezik bele a számára kívánatos mások formáinak mustrálásába. Bár még ez sem ilyen egyszerű, ha a „tanulmányozás céljából” kiválasztott alanya történetesen foglalt.

Ráadásul vannak a párkapcsolati státusztól függetlenül nehezen tolerálható fajta pillantások, amitől egyszerre olcsónak és bemocskoltnak érzi magát az ember lánya. Amiktől kedvenc ponyva írónőm szavai tolulnának a szájára: „Ne nézzen rám… ilyen hangnemben!”[i] Amikor a másik úgy méreget tetőtől talpig, mintha egy katalógusban nézelődne és a látottak árát taksálgatná, pláne, ha fitymálva. Amikor a másik tekintete hosszan elidőzve pásztázza tabusított testtájainkat, mit sem törődve a helytelenítő és rendreutasító pillantásainkkal. Nem és nem jelenik meg az arcán az akár fals (még úgy is jelzésértékű) bűnbánó félmosoly, vagy a rajtakapottság mimikája, amitől esetleg sikerülne napirendre térni egyértelmű szemtelensége felett, később kissé megrázva magunkat, helyreigazítani a felborzolódott tollakat.

Külön érdekesnek tartom, amikor egy a mások testén nyílt terepszemlét tartó úr a neveletlen viselkedésének okát kívül, a nők öltözködésében találja meg. Hogy ugyanis a bámulás, nyálcsorgatással esetleg beszólogatással teljesen indokolt, ha a nő ilyen, olyan, vagy amolyan ruhát vett fel, vagy szimplán azért, mert melleket visel, ráadásul mindjárt párban. Nem állítom, hogy nincsenek közöttünk fényes nappal egészen sötét estéhez, kifejezetten alkalmilag öltözött hölgyek. Sőt akár olyanok is, akiknek láthatóan már meg is van bontva a ruházatuk, mintha egy heves randi itt a nyílt színen már el is kezdődött volna, de hát vannak köztünk férfiak is, akiknek a vetetlen ágyhoz hasonlatos a nyilvános megjelenése. Szóval, lehet, hogy kvittek vagyunk.

Azt viszont bizton állíthatom, hogy hétköznapi rafinéria és ügyes trükkök ide vagy oda, sem az alakot, sem a valódi méretet nem lehet igazán elkendőzni, tokától bokáig burkoló overállal, de tán még szkafanderrel sem.

triathlon-452572_640.jpgAzon tűnődtem, hol csúszhatott el ennyire mindez. Hiszen nekünk még azt tanították és vélhetően a saját nemzedékünk is azt adta tovább a következőknek, hogy nagyfokú illetlenség másokat nyíltan megbámulni.

A megbámulás ősi megregulázásáról elgondolkoztató dolgokat olvastam Jean M. Auel regény folyamában[ii], ami az európai és északnyugat-ázsiai sztyeppéken vándorló kőkori őseink után maradt régészeti leleteket foglalja családregényszerű történet keretei közé mély jellemrajzokkal, nagy beleérző képességgel és csipetnyi romantikával. A paleontológiának az ember fejlődésére adott új válaszait elegyíti a fantázia legjavával. Főhőse egy földrengést követő földcsuszamlásban családját vesztett, megsérült, szőke és nyúlánk cro-magnoni kislány, akit egy kis létszámú neandervölgyi törzs vajákos, gyógyfüves asszonya a gyermek nyilvánvaló mássága ellenére magához vesz, majd felnevel. Álljon itt egy részlet ízelítőként, hogy kezelhették letűnt korai rokonaink a nyílt megbámulást. A párhuzam persze nyílván sántít, hiszen jégkorszaki elődeink az általuk levadászott és kézzel megmunkált bőrökkel fedték testüket, ha fáztak, és valószínűleg az ágyékkötőn túl nem vesződtek az öltözködéssel, amikor nem, és mégis. A pár tagú családok a barlang területét maguk között felosztva, a kövekkel határolt saját tüzük köré lerakott alvóbőreiken élték magánéletüket, saját terük és családon belüli viselkedésük nyílt megfigyelése kifejezett neveletlenségnek számíthatott, amit akár a halálos ítélettel azonos, csapatból való kizárással is büntethetett a vezető.

„Arra már rájött, hogy a törzs tagjai hosszú beszélgetéseket folytatnak egymással, ám nem értette hogyan lehetséges, amikor alig néhány szót használnak. Az volt a baj, hogy nem fogta fel a mozdulatok jelentőségét. Noha látta, hogy a többieknek állandóan jár a keze beszéd közben, azt hitte, ezek csupán a mondatokat kísérő önkéntelen mozdulatok. Eszébe sem jutott, hogy a nyelv szerves alkotóelemei...Most, hogy végre megértette a kézjelek jelentőségét, Ayla előtt egy új világ tárta szélesre a kapuját. A kislány könnyen tanult...Feszülten figyelte a körülötte élők mozdulatait és megpróbálta kitalálni, hogy miről beszélnek. Azok először nem szóltak érte, hiszen gyermeknek tekintették, de ahogy múlt az idő egyre több helytelenítő pillantás jelezte, zavarja őket a lány tolakodó viselkedése. A bámészkodás ugyanolyan modortalanságnak számított, mint a későbbi kultúrákban a hallgatózás. Az illem azt diktálta, hogy fordítsák el a tekintetüket, amikor mások beszélgetnek...- Udvariatlanság figyelni mások tüzét és nézni, hogy miről beszélnek…Csak a kisgyerekeknek szabad bámészkodniuk. Ahhoz már nagy vagy. Megharagszanak rád, ha bámulod az embereket.”[iii]

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkekről! 

[i] Molnár Éva, alias Vavyan Fable

[ii] A Föld gyermekei sorozat első két kötete a Magyar Könyvklub gondozásában jelent meg: A Barlangi medve népe (1998.); A lovak völgye (1999.). A sorozat további részeit jóval később az Ulpius-ház gondozásában adták ki: A mamutvadászok I-II (2012.); Átkelés a rónaságon I-II (2013.); Sziklamenedék I-II (2014.); A festett barlangok földjén (2015.).

[iii] A barlangi medve népe 96.; 100.; 103. oldal

Szólj hozzá

életmód