Mihez van elég lelkierőd? Hogy bírod?
De kérdezhetném úgy is: erős-e a lelki ellenálló képességed, reziliens vagy-e?
Ha megismerünk élettörténeteket, sokszor elcsodálkozunk, hogy bírnak ki egyesek helyzeteket, hogy tudnak túlélni drámákat, hogy bírják ki ép ésszel a legszörnyűbb kríziseket, hosszan tartó stresszes, akár háborús, éhezéssel és egyéb embertelen körülményekkel járó viszonyokat?
Amikor csoportban dolgozom emberekkel, gyakori élmény, hogy valaki jön a saját problémájával, aztán megismerve mások helyzetét, szinte elszégyelli magát, miből volt képes ő 'várat építeni', milyen szóra sem érdemes az ő problémája másokéhoz képest. De ez azért nem ilyen egyszerű. Ha valakinek alacsonyabb a tűrőképessége, ilyen-olyan okok miatt nem örökölt olyan erős hátat, ami mindent kibír, akkor jogosan érezheti, hogy túl sok a teher, amit cipel. De mindig hangsúlyozom, hogy ezeket a lelki terheket, egyéni problémákat nem lehet egzaktan mérni, semmiképpen nem kell másokéhoz hasonlítgatni, és nem tehetünk magunknak szemrehányást azért, hogy aggódunk, félünk, miközben mások sokkal többet is kibírnak.
Inkább az a probléma, hogy nem vesszük komolyan a saját problémáinkat, hajlamosak vagyunk szőnyeg alá söpörni, kivárni, amikor már nagyon fáj, amikor már szinte lehetetlen a megoldás, vagy amikor már egy jó kis testi megbetegedés figyelmeztet rá, ennyi volt, ennyit bírtál. A mi kultúránkban sem mindennapos segítségért fordulni már akkor, amikor még csak kicsit fáj, amikor még nem tűnik megoldhatatlannak, elviselhetetlennek a dolog.
A témával sok szakirodalom foglalkozik, rengeteg módszer, szakember található, ha keresünk, ha nyitott szemmel és tudatosan járunk a világban. De erről már mi is sokszor írtunk. Mondhatnám azt is, aki olvassa a Lelkizónát, az jó úton halad, valószínűleg sokkal tudatosabb a többségnél (és ez nem a reklám helye, hisz ezt most úgyis azok olvassák, akik olvassák...). Azért egy piros pontot beírhattok magatoknak, ha van hová!
Most például lesz a Feminának is egy programja, ahol érdekes emberekkel beszélget majd Szily Nóra erről a témáról, ajánlom figyelmetekbe!
Nekem két könyvélményem is volt a közelmúltban, amelyek - még ha egészen más céllal és más helyzetekről íródtak is - sok közös magyarázattal, ha úgy tetszik, pszichológiai, szociálpszichológiai háttérrel szolgáltak.
Mindkettőt ajánlom azoknak, akik:
- néha maguk sem értik, miért szoronganak annyit;
- akik nem értik, miért működnek úgy az emberek, ahogy (empátia, megértés nélkül, netán önző módon);
- akik kíváncsiak, szeretnek belelátni történelmi helyzetekbe, netán olyan emberek sorsáról olvasni, akik, vagy akiknek a leszármazottaik ma is itt élnek köztünk;
- akiket érdekel, hogyan örökítjük tovább gyerekeinknek a félelmeinket, milyen terheket cipelhetünk mi magunk is a hátunkon az őseink bűnei, élethelyzetei, drámai döntései következtében;
- akik nem értik, miért nincs olyan, hogy igazság, hogy miért nem lehet egyszerűen elítélni a bűnösöket, egyáltalán, kik a bűnösök bizonyos helyzetekben;
- akiknek fontos a megértés úgy általában és szeretnek belelátni a dolgok mélyébe, eleve: gondolkodni!;
- akik szeretnének valami kis kapaszkodót ahhoz, hogyan lehet ezekkel a dolgokkal megküzdeni, hogyan lehet ezekkel együtt élni, mégis optimistán tekinteni a jövőbe.
A két könyv:
Úgy gondolom, az olvasás mindig az egyik leghasznosabb tevékenység, ha még tanulhatunk is belőle, az külön ajándék. Ráadásul nincs is jobb ideje az olvasásnak, mint a hosszú téli esték. Azt is garantálom, hogy nem kardba-dőlős, száraz, unalmas könyvek, én alig tudtam letenni őket!
És hogy melyek a lelki ellenállóképesség összetevői?
Sokféle felsorolás, sokféle megfogalmazás létezik, mi ezeket szoktuk használni:
- múltunk elfogadása, hiedelmeink átírása
- egyfajta hit, reális optimizmus
- problémamegoldó képesség
- belső erőforrások
- fegyelem
- önbizalom, szenvedély
- emberi kapcsolatok
Hogy ezek pontosan mit jelentenek? Egy példán keresztül jól, könnyen megérthetitek. István élete derekán, cégvezetőként, a szokásos jó kis stresszes életet élve, három gyerek mellett, már egy válás után, egy rossz párkapcsolatban addig küzdött a napi gondokkal (az elemekkel), amíg nem 'sikerült' egy jókora agydaganatot növesztenie magának. Aztán szerencséje volt, a daganat nem bizonyult végzetesnek, viszont az operáció következtében végleg elvesztette látását. Én később, öt évvel ezelőtt ismertem meg őt. Sokat tanultam tőle. Az pedig, hogy manapság az üzleti coaching mellett a lelki ellenállóképesség témájával foglalkozik, talán ezek után érthető. Autentikus forrás, hiteles közvetítője, tanítója a témának. Olvassátok!
És dolgozzatok magatokon, olvassatok, keressétek az örömöket, a pozitív dolgokat, embereket, a flow-t az életetekben!
Koskovics Éva
közgazdász, coach
www.kokart.hu
www.coachco.blog.hu