Az első, meglehetősen gyerekes érv teljesen lecsupaszítva így hangzik: Nézd csak meg! Nekem ilyenem van, neked meg nincs, be-be! Arról szól, hogy most végre meg akarod mutatni nekik (vagy csak tipikusan a mindig irigyelt XY-nak) mindazt, ami a kebledet vitorlaként dagasztja. Arra vágysz, hogy végre elismerjenek és csodáljanak, hogy bezzeg te megszerezted, tehát győztes vagy, aki pedig nem, az ugye a vesztes. Ezért aztán muszáj megjelenned, mert ráadásul, ha nem mennél, senki sem állna ki helyetted, hogy fényezze fantasztikus eredményeidet és győzelmeidet. E nélkül pedig még majd azt gondolhatnák, hogy nem te vagy a legmenőbb, a leggazdagabb, a legbefutottabb, stb. Esetleg elhihetnék, hogy te aztán csúnyán megöregedtél, leégtél, lecsúsztál. Csak azért mennél, mert így megmutatnád végre, hogy mi mindent elértél és megszereztél:

• jobb, márkásabb, drágább kocsid van természetesen tele extrákkal
• nagyobb, több házad, nyaralód, telelőd, kacsalábon forgó palotád van, úszómedencével, helikopter leszállópályával, téli kerttel, korcsolyapályával,  olimpiai stadionnal és jégrevüvel
• menőbb, jobban fizető a pozíciód, mint itt bárkinek, fővállalkozó lett belőled, sőt aligazgató, főigazgató, vezérigazgató lettél,
• több alkalmazott lesi hajbókolva minden parancsod, néger rabnők legyezgetnek import pálmalevéllel, teljesítik minden kívánságod, sóhajtásodból is kitalálják, mire vágysz, a kiskirályság koronáját is saját méreteidhez igazíttattad már

• te tartod a legjobban magad, hiszen egész vagyont költöttél szépészeti beavatkozásokra, láthatóan redőtlen bőr, feszesen lapos has, gömbölyű popsi, ruganyosan kerek cici, fogpaszta reklámosan mindig fehér mosoly, karibi barnaság, belőtt műhaj, amit csak lehetett, mindent kicseréltettél már a generál tatarozással, isteni szerencse, hogy az idegen alkatrészek dacára a tükörben még felismered magad
• neked van a legvastagabb az aranyláncod, gyémántokat rakatsz a fogtömésedbe, a köldöködbe, a párnád csücskébe, túlcsordul már a bankszámlád a Kajmán–szigeteken, jobb, ha senki egy szót se szól előtted, mert megveszed az egész osztályt kilóra
• lehet ájuldozni, milyen dögös, mennyivel szebb és kétszer fiatalabb a legújabb feleséged, mit az a csaj, aki annak idején az osztályban kikosarazott
• már a pólyában megvetted a gyerekednek, a villát, a kocsit, a doktori diplomát, a legmenőbb vállalkozó eladó lányát és ráadásul a hetedhét országra szóló lakodalomhoz adod majd a fele királyságot, hogy ne sírjon örökösen a szája.

"Minden ember s minden teremtmény fél valamitől. A félelem körbevesz bennünket, akár a legyek a marha ganéját. Az állatokat menekülésre ösztönzi; kitörnek és eliramodnak, elrepülnek, elúsznak, míg biztonságban nem érzik magukat vagy végső kimerültségükben össze nem esnek holtan. Mi, emberek nem vagyunk bölcsebbek náluk. Lelkünk mélyén sejtjük, hogy nincs a földön zug, ahol meghúzhatnánk magunkat a félelem elől, s mégis egyre ezen fáradozunk. Gazdagságra és hatalomra áhítozunk.

Illúzióba ringatjuk magunkat, hogy erősebbek vagyunk a félelemnél. Megpróbáljuk uralmunk alá hajtani a világot, legyen az a feleségünk, a gyerekeink, a szomszédjaink vagy a barátaink. Az uralkodási vágynak és a félelemnek van egy közös vonásuk: egyik sem ismeri a határokat. A hatalom és a gazdagság olyan, mint az ópium, amivel fiatalkoromban nemegyszer éltem. Egyikük sem tartja meg az ígéretét. Az ópium nem hozta meg a várva várt örök boldogságot, épp ellenkezőleg, hitszegő módon mind többet és többet követelt. Pénzzel és hatalommal nem lehet legyőzni a félelmet. Egyetlen erő létezik, ami erősebb a félelemnél, s az a szeretet…

Csakis egyetlen erő létezik, mely erősebb a félelemnél, s az a szeretet, mondotta volt a mestere, s ő azt felelte rá, nem tudja, mi az a szeretet. Az öregember azonban megvigasztalta. Idővel rá fog találni. S még csak keresnie sem kell."[i]

 Akkor hát nem is lehetünk büszkék, nem is dicsekedhetünk el a sikereinkkel? Dehogy nem! Nyilván mind fogunk is. Sőt, ha normális (és útközben valahogy, esetleg veled ellentétben felnőtt) emberekkel jártál egy osztályba még örvendezni is fognak a sikereiden. Apró közbe szúrásokkal egyre biztatnak majd, hogy áradozz nyugodtan, és talán, ha különben kedveltek, akkor ők is ömlengeni fognak, amit aztán te is joviális fél mosollyal hallgathatsz. Miért is ne lennél büszke, ha bármit is elértél?

Ha pedig a világon semmit sem szereztél meg, akkor nyugodtan légy büszke arra, hogy különlegesen, egyedien, ritkaságszámba menően visszafogott vagy az anyagi javak hajhászásának nagy nemzeti sportjában.

Nekem nem érdekem, hogy adjam alád a lovat, ezért is nem rejtettem véka alá, hogy ez az első érv (csoport) meglehetősen gyerekes. Feltételezem, hogy szeretnél nyeregben maradni, felnőtt módra viselkedni, akkor pedig ebből itt ideje visszavenni.

Ha az előző szavaimat zokon vetted, mert valahogy túl érzékenyen érintettek, és most azt fontolgatod, hogy ebben egyébként nincs is igazam, akkor javasolnék pár nem éppen új gondolatsort, hogy segítsen a mérlegelésben.

Felidézhetnéd esetleg a tíz parancsolatot (kifejezetten érdekes lenne a nyolcas, ami a gyengébbek kedvéért így hangzik : Ne lopj!, és csak azért hozom szóba, mert a két éves nyeretlen kancákkal ellentétben én nem hiszem el, hogy a fenti listácska megvalósításához az anyagi keretet a közalkalmazotti fizetésed megspórolt maradékából hozhattad volna össze).

Ha továbbra is kerülne az igazammal kapcsolatos meggyőződés tanulmányozd talán a hét főbűn részletes leírását (igen, úgy kezdődik, hogy kevélység), megnyugtatlak, hogy a gondolatkör vallási, ideológiai hovatartozástól függetlenül, az elmúlt évszázadokban elég mélyen beépült a kultúránkba. Ha irtóznál a szentelt víztől, nem kell az egyházi forrásokhoz ragaszkodnod a tájékozódásban, éppen elég szerző fejtette már ki gondolatait az arany középútról és a mértékletességről.

Ha még most sem érzed meggyőzve magad arról, hogy nem jó ötlet a többiek mindenkin áttörő, lánctalpas lehengerlése, hajolj közelebb és megsúgom, hogy az emberi nagyság a véletlenszerűnél jóval nagyobb együtt járást mutat az egyszerűséggel és a szerénységgel. 

Második érvként csak azért lennél ott, mert tudod, úgyis beszélni fognak rólad. Úgy véled, jobban jársz, ha jelen vagy és hallod (tanúja lehetsz, beleszólhatsz, visszaszólhatsz) jobban felügyelheted, mint ha a hátad mögött beszélnék meg egymással nyíltan ugyanezt. Azt hiszed, hogy ha nem lennél ott, akkor biztos végképp mind elhinnék, amit a padtársad összehordott az érettségid érvényességéről? Biztos bedőlnének a volt feleséged szavainak, és most aztán tényleg apróra elhinnék, hogy te egy javíthatatlan és megátalkodott ilyen - olyan vagy. 

Ki kell, hogy ábrándítsalak, ha azt hitted, hogy a jelenléted, az arroganciád, vagy akár a hegyek koszorúján visszhangzó mellkas döngetésed megment attól, hogy a hátad mögött az osztálytársaid megvitassák mekkora kivagyi, gőgös és fennhéjázó majom lettél, ha ez lenne az igazság.

Barátilag emlékeztetnélek: egyébként mindenki azt gondol, amit akar, még te is. Ez ellen a mai tudásunk alapján még nem tehetsz semmit.

 Emellett elgondoztatónak tartom, hogy ha azt hiszed, hogy ott mindenki csupa rosszat, sőt még rosszabbat gondol közülük rólad, akkor hogyan merült fel egyáltalán, hogy odamenj, minek kéne törnöd magad a közelebbi kapcsolatba kerüléssel? (Orvos látott már? Elmentél a lélekgyógyászodhoz, de gyanúsnak láttad és nem akartál beszélni róla?)

Harmadik érvként csak azért mennél el, hogy bebizonyítsd, nincs hatalmuk feletted és neked már nem parancsol senki. Azt tervezed, hogy induláskor eleve bátorságot merítesz némi alkoholból és persze viszel is magaddal egy demizsonnyi utánpótlást? Most aztán megmutatod, hogy annyit iszol meg, amennyit csak bírsz, sőt a hajlandóságot mutató többieket is erre kapacitálod?

Tartok tőle, hogy ezzel az attrakcióval nem lesz osztatlan sikered.

Ha egyetlen józanul mérlegelő pillanatot szánsz neki, magad is rájöhetsz, hogy nem nagy élmény egy magából kivetkőzött részeggel találkozni.

Ki, hogy van vele, én az utcán is nagyobb ívben igyekszem kikerülni azt, aki láthatóan nincs már tisztában azzal, mit tesz, és mit beszél. Minek beszélnék el bármit olyannak, aki másnap vagy harmadnap virradóra, mikorra kiheveri a mámorát, úgy sem fog emlékezni semmire?

Ha pedig azzal a szándékkal ittasodnál le, hogy így nagy bátran, jól beolvasol majd mindenkinek és „őszintén” elmondod, ami eddig a begyedet nyomta, hát figyelmeztetlek, félő, hogy ebben az állapotodban kevéssé tudod jól megválogatni az odaillő szavakat, viszont a többiek garantáltan emlékezni fognak rád, évek múlva és helyetted is.

Mi a plusz egy? Mi lenne a jó ok arra, hogy elmenj egy osztálytalálkozódra?

A lehető legegyszerűbb: az, ha szimplán találkozni akarsz a régi társaiddal. Főleg azért, mert kíváncsi vagy rájuk és érdekel, mi minden történt velük. Látni szeretnéd őket és lazán, kötetlenül beszélgetni.

Esetleg csak locsogni és nevetni vagy csak megfiatalodni egy estére, egy napra, visszaváltozni azzá a (hol volt, hol nem volt, talán igaz se volt) gondtalan tizenévessé, akit ők (úgy hiszed) ismertek.

Nem hódításra indultunk mi el
A végtelenből, - csak találkozásra.
Testvér, a mi testvérségünk
Ezért oly ritka, szép és drága. 

…

S ha egymás lelke tájait bejárva,
Rábukkantunk egy nekünk idegen,
Ismeretlen istenség templomára:
Oltárát virággal szórtuk tele,
És szóltunk csendesen: bár nem enyém,
Szenteltessék meg mégis a neve.[i]

Ha közben nagyon belemelegedtél a témába és most már olvasnád tovább, miért is lenne jó, ha félreraknád a félszed és összefutnátok csikóéveid kedves pajtásaival és fiatal tetteid hajdani tanúival, itt még megteheted.

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i] Jan-Philipp Sendker: Hazatérés – avagy a szívdobbanás meghallásának művészete, fordította: Szám István, Tericum Kiadó, Budapest, 2012. 138.oldal 

[i] Reményik Sándor  - "Az ismeretlen Istennek"