Örökbefogadás szakmai műhely munkára gyűltünk össze, az ad hoc jellegű szerveződés és a hidegfronttal ránk tört szakadó eső ellenére szép számmal ülünk egy nagy körben, tanácsadók és pszichológusok az ország minden részéből.

A tavaly akkreditált alkalmakból ugyan már kifutottunk, de a sürgető témákból úgy tűnik, sohasem tudunk kifogyni. A tanúsítványok átvétele mindenképpen személyes kell, hogy legyen és az alkalmak lezárásához évek óta hozzá tartozik még egy nem túl kellemes momentum: számadás a tönkrement örökbefogadásokról.

A tárgy éven belül jóváhagyott engedélyezésekből négy ment rövid úton, pár hónap alatt szét. A tavalyi évben az országban összesen 20 gyermek került be az örökbefogadásokból a szakellátás gondozási helyeire.

Mondhatnám, hogy visszakerültek, csakhogy ez azt a tévképzetet ébreszthetné, hogy az örökbe fogadni szándékozó házaspár által látogatott, a hozzájuk kiszoktatott és egy darabig velük élő gyermek visszakerülhet ahhoz a nevelőszülőhöz, akinél az örökbefogadás előtt gondozták, vagy a korábbi lakásotthoni helyére, csoportjába. Valójában ennek minimális az esélye.

A nagy nehezen előállt üres férőhelyet a gyermekvédelmi szakellátási rendszer (néha skrupulusok és megfontolás nélkül, máskor a jobb meggyőződés dacára, de) legtöbbször azonnal feltölti. Annak ellenére, hogy a visszakerülés csökkenthetné a gyermek sérülésének mértékét és szakmailag egyértelműen ez lenne indokolt.

Szóval, összejöttünk ide felmutatni a kudarcokat, mert bármennyit küzdünk is egy meglazult és szétfesleni látszó kötés egyben tartásáért, ha az örökbefogadás után a továbblépés a családban reménytelenné válik, ha nem megy tovább, azt óhatatlanul mi mind kudarcnak éljük meg.

Az ilyen ügyekben biztosan mindig maradnak kételyek.

Még sokáig ott zsongnak bennünk az utolsó utáni kérdések, hogy vajon mi lett volna. Akkor esetleg, talán jobban láttuk volna a jeleket, ha…

ha máskor, váratlanul toppanunk be az ideiglenes gondozásba helyezés során…

ha máshogy, okosabban tudunk kérdezni…

ha tudjuk más irányból nézni a dolgaikat…

ha egy elkeseredettebb, őszintébb, kevésbé fegyelmezett pillanatukban érjük őket…

ha pont abban a kritikus helyzetben jelen vagyunk…

ha nem maradt volna ott a gyermek magára azzal a…

ha éppen tanúk is lettek volna arra, hogy…

ha még több órát töltünk velük, vagy az ügyükről, a reakcióikról, az észrevételeikről való gondolkozással...

ha jobb, profibb, gyakorlottabb segítőt, pszichológust, gondozót tudtunk volna találni a család krízishelyzetének kezeléséhez...

 A kisebb, külön bejáratú szorongásaink elcsitítása után végül, mi mind tudjuk, hogy ugyanazon a területen munkálkodva jobban rálátunk egymás hibáira és a helyzetbe ágyazódott problémákra is. Megszólalni a nagy körben ilyenkor mégis olyan érzés, mintha ott állnánk a nagy szőnyeg szélén. Aztán pedig nyugtalanul várjuk, mit szólnak a többiek az eléjük teregetett szennyes láttán.

Elhangzott az első három eset, anonim módon, vázig lecsupaszítva, de minden fontos elemével, a történések sorrendjével és a gond észlelése, jelzése után megvalósult segítségnyújtás részleteivel együtt.

A teremben pedig, ahol máskor mindig van egy kis alapzaj, egyre nagyobb lett a csendesség.

Hihetetlen volt összerakni, pláne teljes mélységéig felfogni, amit hallottunk erről a három anyáról, akik (az ország három különböző pontján élve, semmilyen módon nem állnak kapcsolatban és mégis, így utólag elemezve) akár egymás ikertestvérei is lehettek volna.

Három kezdettől, titkolatlanul domináns, korábban is harsány, öntörvényű asszony, akik az engedélyezés előtt (az alkalmassági vizsgálat során természetesen) még képesek voltak fenntartani a rugalmas, helyzethez igazodó alkalmazkodásnak legalább a látszatát.

Három otthon hatalmat gyakorló asszony, akik mellől azonban az örökbefogadástól ívelő úton valahol elmaradt a család működésének egyensúlyához kellő, megfontolt, szilárd, és az érzelmek, indulatok szilaj áradásának gátat vető, a szélsőségeket megfékező férfi.

Három nő, aki néhány hónap leforgása alatt szinte teljesen átváltozott a gyermekre vágyó és ezért a célért mindenre kész, hegyeket megmozgató amazonból, kiszámíthatatlanul indulatos, őrmester modorú, erőszakos mostohává.

Olyan anyává, aki ebből a három fiúból egészen rövid úton kipiszkálta, vagy inkább úgy mondhatnánk kiengedte, - mint a varázslatos olajlámpásból a hatalmas dzsinnt-, a fékezhetetlen, a kérlelhetetlen lázadót, a kegyetlen harcost, felszínre hozta („kigombolta”) lényük és természetük legvadabb oldalát.

Majd mikor ezzel végzett, vehemens, irányíthatatlan és befolyásolhatatlan viselkedésre hivatkozva, a történtekben való saját részességére és felelősségére egészen vakon, elutasította, „visszaadta” a gyereket.

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven.