2019. júl 20.

Nyári meglepetések

írta: Éva28
Nyári meglepetések

fish-3131005_960_720.jpg

Szeretitek a meglepetéseket? Vagy inkább a kiszámíthatóság, a biztonság oldalán álltok?

Jó, tudom, hogy meglepetés és meglepetés között óriási különbségek vannak, hogy a biztonság és a kiszámíthatóság nagyon mást jelenthet egyik és másik embernek. De néha olyan dolgok történnek!

Egy kis matek

Nagyon régen tanultam valószínűségszámítást, és bevallom, utáltam. Nem állt rá az agyam. A napokban viszont jó kis példa fogalmazódott meg bennem, sőt, arról rögtön egy másik is.

Valahogy így hangoznának:

  1. Mekkora az esélye annak, hogy egy négytagú családból három ember (egymástól teljesen függetlenül) ugyanazon a napon menjen fodrászhoz (nem ugyanahhoz)? /Este hazaérve néznek nagyot: jé, te is ma voltál? te is?/ - Szóval, mekkora ennek az esélye?

 

  1. Mekkora annak a valószínűsége, hogy egy több mint egy éven át elveszett slusszkulcs (közben a pótkulcsot használva és végig rettegve, hogy az el ne vesszen véletlenül) épp aznap kerüljön elő, amikor végre sikerül csináltatni (jó sok pénzért) egy másolatot? /Feltúrtuk érte a házat, a garázst, többször felidéztük, mikor ki kezében lehetett a kulcs, kiforgattuk az autót, semmi. Aztán, jóval később, rákövetkező évben végre megcsináltattuk a kulcsot, közben – aznap – épp úgy alakult, szükség lett volna még egy asztalra és eszünkbe jutott, hogy a csomagtartó aljában gyárilag van egy kis kempingasztal. Azt elő is bányásztuk, és jé, ott találtuk meg mellette becsúszva a kulcsot, azt, ami helyett épp ma csináltattunk egy újat./ Miért épp aznap? Mekkora volt annak az esélye, hogy épp aznap kerül elő?

Jó, ismerjük mi is Mr. Murphy-t, volt, hogy nem hittünk benne, de időnként meg kell róla bizonyosodni, hogy létezik, ott ólálkodik. Különben hogy lehetne az, hogy ha elromlik valami a háztartásban, akkor várhatod, mikor és mi lesz a közeljövőben a következő? Mert tuti, hogy számíthatsz rá! Nálunk most volt egy ilyen széria, remélem, már túl vagyunk rajta!

p1030016.JPG

 

Antenna igazítás

Azért vannak jó meglepetések is, sőt, ha kicsit odafigyelünk, kinyitjuk rájuk az antennáinkat, jóval többel is találkozhatunk!

És az is igaz, hogy minden rosszban lehet találni valami jót, valami pozitív hordalékot.

  • Lecsúszik a gyereked egy ösztöndíjról. Adminisztrációs hibát ejtett. Azt sem tudod, kire haragudj: rá, a merev rendszerre, magadra, hogy nem fordítottál több figyelmet te is rá… aztán arra gondolsz, lehet, hogy ez jobb is most így. Lehet, hogy épp ebből tanulja meg, nem megy minden olyan egyszerűen, nem hullik minden olyan könnyen az ölünkbe.
  • Megbetegszik a kutyád, nagy az ijedség. Aztán szerencsésen végződik a dolog, és közben olyan fantasztikus emberekkel ismerkedsz meg a váróban, a rendelőben, hogy csak nézel, ilyen nincs is! Pedig van!
  • Bumlizol a városban, morogsz, hogy a férjed lenyúlta az autódat, mert az övé a szervizben van, aztán jön szembe egy régi ismerős, aki hasonlóképpen járt. Megörültök egymásnak, elkezdtek beszélgetni és nem is érted, miért nem találkoztatok olyan sokáig, amikor olyan élmény vele beszélni, olyan jókat tudtok nevetni, értitek egymást fél szavakból is.

 

fashion-985556_960_720.jpg

Itt van a nyár, remélem, sokan töltitek azzal, hogy rég látott ismerősökkel találkoztok (nem csak véletlenül!), hogy új álmokat szövögettek, klassz terveket fogalmaztok meg akár a tengerparti punnyadás, akár a hegyi túra, vagy éppen kertészkedés, fűnyírás közben! De az sem rossz módszer, ha ilyenkor épp ellenkezőleg, megpróbáljuk kiüríteni a fejünket, bambulni, épphogy nem gondolni a hétköznapokra, a jövőre, a gondokra, hanem hagyni a fejünket szellőzni, az idegrendszerünket pihenni.

Ki-ki másképp működik, kinek-kinek másra van szüksége! Na és kinek-kinek mire van lehetősége! Próbáljuk meg a saját lehetőségeinkből kihozni a legtöbbet, azt, ami nekünk jó!

Találjátok meg azt, ami számotokra a legkedvezőbb, a leghasznosabb! De számoljatok a meglepetésekkel is, bármilyen előjellel is jönnek. Fogadjátok azokat rugalmasan, ha az segít, akkor humorral!

Legyetek sokat a természetben (az UV sugárzással azért óvatosan!), olvassatok sokat, pihenjetek, töltődjetek, találkozzatok a rég látott barátokkal, élvezzétek, hogy nyár van, hogy kicsit lazább a tempó. Ugye lazább?!

 

Koskovics Éva

 

coach

www.kokart.hu

www.treevision.org

Szólj hozzá

boldogság életmód coaching önfejlesztés coach co