Van az úgy, hogy a gerinc specialista és a művész (író, rendező, színés) ugyanazt mondja!

Szinte ugyanaz a probléma (legalábbis hasonlóan fájdalmas) és bármilyen hihetetlen, de hasonló lehet a gyógymód is!

Nyitott házasság

Nem szeretnék házassági tanácsadást tartani (bár 27 év gyakorlati tapasztalat alapján tudnék mesélni), de érdekes dolgokra jöttem rá, muszáj elmesélnem! Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy sok jó és rossz példát ismerjek, a munkám során (coaching folyamatokban) is gyakran felmerül, előjön a téma, hisz mindenkinek áthatja, meghatározza az életét, van-e, volt-e házastársa, hogy áll a párkapcsolat terén.

Azért jövök most mégis ezzel a párkapcsolati kérdéssel, mert láttam a napokban egy színdarabot a Spirit Szinházban, Nyitott házasság címmel. Voltak vidám és kevésbé vidám percek benne, nézőként többnyire jól szórakoztunk. A darab elsősorban arra fókuszált, mi van akkor, ha a házastársak nagyon máshogy képzelik el együtt az életet, milyen csatákat vívnak meg, ha nem adják fel egykönnyen. Márpedig ez a különböző hozzáállás  sokszor kiderül menet közben. Minél több idő telik el, valahogy annál inkább. Vagy mi változunk meg? Igen, mi is változunk, az érzelmek is alábbhagynak, átalakulnak, a környezetünk is sokat változik, nem beszélve a hormonális szintünkről.

A nyitott házasság, ha arra van igény, jól tud működni. Ha csak az egyik oldalról nyitott. Ha mindkét oldalról, akkor huzatos. És az nagyon rosszat jelent. Valami ilyesmi hangzik el a darabban, félig viccesen, a feleség szájából.

Gerinc?

Ekkor, pontosabban inkább kevéssel a színházi élmény után erősen megjelent bennem egy kép, egy párhuzam arról, hogy a házasság olyan, mint az emberi gerinc. Akkor egészséges, akkor működik jól, ha egyenes, ha párhuzamos a két oldal. Ha erős, ha rugalmas. Ha valahol egy kicsi eltérés is van, akkor előbb-utóbb nő a széthúzás, a féloldalasság, aztán elér egy olyan szintet, ahol már külső segítségre, gyógyításra, beavatkozásra van szükség. Ha pedig ez nem történik meg időben, akkor jönnek a gondok, a fájdalom, a mozgásban való korlátozottság, majd a lebénulás, a megtörés, a megsemmisülés. A fájdalomcsillapításnak is sok hasonló gyógymódja lehet (pl.a gyógyszeres kezelések), de ha csak a tüneteket kezeljük, az nem elég!

Azt mesélte egy gerinc specialista (akinek kulcsszava a spirálstabilizáció!), hogy a gerinc és nyakproblémák kezelése azért sokszor nem végleges megoldás, mert a kiinduló problémát, az aszimmetriát nem kezeli. A torna erősíti ugyan a tartó izmokat, de sokszor épp az ellenkező hatást éri el, a kitüremkedés még jobban fog nyomódni, fájni. Ha kiderül, hogy van egy aszimmetria, akkor jó, ha olyan gyógymódhoz folyamodunk, amely elsődlegesen ennek az aszimmetriának a megszüntetését célozza meg. Persze ez nem egyszerű, hisz lehet, hogy évtizedek óta fennáll, folyamatosan alakult ki. Nehéz visszahúzni azt, ami egyre inkább épp az ellenkező irányba húzódik. De nem lehetetlen! Sőt, vannak ott a mélyben olyan (keresztirányú) kis izomzatok, amelyeket nem nagyon használunk, hiába vannak ott. De ha azokat sikerül aktiválni, munkára fogni, akkor azok megerősítésével és a hosszanti izomzat nyújtásával rásegíthetünk arra, hogy a gerincünk visszaálljon az egészséges egyenesbe.

Házasság, párkapcsolat

Rájöttem, ez van a házasságokkal, a párkapcsolatokkal is. Szerintem.

Az elején nem tulajdonítunk jelentőséget a kisebb aszimmetriáknak, különbségeknek, sőt, sokan azt gondolják, az ellentétek vonzzák egymást; azt hisszük, majd megszüntetjük azokat (átgyúrjuk a szerelmünket olyanná, amilyenre vágyunk, amilyet képzelünk magunknak, leszoktatjuk őt a számunkra nem tetsző szokásokról). Aztán nemhogy ez nem történik meg, de szerelmünk számunkra nem oly kedves tulajdonságai még inkább elharapóznak (vagy mi leszünk egyre inkább érzékenyek erre). Ahogy ’öregszik’ (persze mi is, de az valahogy mégsem olyan…), egyre idegesítőbb. Egyre jobban hajtja a nőket (egyre fiatalabbakat), egyre kevésbé szeret tisztálkodni, egyre többször nyúl a pohár után, egyre kevésbé törődik a külsejével, egyre gyakrabban…, egyre ritkábban…  és folytathatnánk.

Aztán csodálkozik, ha mi egy idő után nem törjük össze magunkat azért, hogy a kedvében járjunk, vagy azon, hogy egyre jobban belevetjük magunkat azokba a dolgokba, amelyek neki nem, viszont nekünk kedvesek: egyre gyakrabban választjuk a barátnőinket/barátainkat társaságnak (ahelyett hogy neki hordanánk a kanapéra a sört, a szendvicset/vagy vele néznénk az esti sorozatokat), hogy ’bánatunkban’ még több pénzt költünk (pótcselekvés?), vagy, hogy akkor is a gyerekkel foglalkozunk, amikor szerinte arra már a csemetének semmi szüksége nincs.

No, ha ez a növekvő aszimmetria itt sem kap időben figyelmet, felismerést és gyógymódot (hasonlóan az elhanyagolt gerinchez), akkor itt is eljöhet a baj: egyre terhesebbé válhat egymás társasága, szaporodhatnak a viták, beléphet a harmadik a kapcsolatba, elmérgesedhet a viszony, akár még agresszióvá, bántalmazássá is fajulhat a konfliktus.

Színház az egész világ?

Szóval, visszatérve a Spirit Színház kétszemélyes előadására, Hegyi Barbara és Schlanger András szereplésével (rendező Szitás Barbara), ott is hasonló folyamatok zajlanak. Olasz szerzőpáros írta, erősen életszagú. Nekem eszembe jutott róla a Teljesen idegenek című olasz film is (magyar adaptációja a BÚÉK, talán van, aki ezt ismeri inkább). Nem tudom, van-e annak bármi jelentése, hogy mindkettő olasz, jelentheti-e azt, hogy az olaszoknál ez gyakoribb probléma, vagy inkább azt, hogy ők jobban kibeszélik? Barátnőmmel a darab után felidéztük, hány és hány ilyen történetet ismerünk, sajnos nálunk sem kell messzire menni, ha hasonló életeket, családokat keresnénk.

Gyógymód?

Azt mondja a 'gerinces' szakember, hogy meg kell keresni azokat a mélyen rejlő pici keresztizmokat/emlékeket, érzelmeket, még mozgósítható közös pontokat, amelyek segíthetik visszahúzni az eltartó, egyre merevebb nagyizmokat, a gerincet! A nagyokat pedig nyújtogatni kell! Tudatosan, lassan, fokozatosan, rendszeres munkával!

Ki kell beszélni, odafigyelve egymásra, meghallgatva a másikat! Persze, ez csak akkor megy, ha mindkét fél akarja. Ha mindkettőnek fontos. Sokszor csak később jönnek rá, hogy kellett volna rajta még dolgozni, nem kellett volna olyan gyorsan feladni. Mert a műtét (válás) gyors, hatékony megoldásnak tűnik sokszor, de nem gondolunk rá, mennyire fájdalmas lehet, és milyen hosszúra nyúlhat a rehabilitáció. Ha egyáltalán végleges megoldást ad. Mert könnyen lehet, hogy nem.

Na, ezért kell színházba járni, segít elgondolkodni az élet (és a lélek) dolgain. Pláne, ha még ’Spirit’ is.

Koskovics Éva