2020. már 20.

5 torzítás, ami rontja a józan ítélőképességet

írta: SzabóElvira
5 torzítás, ami rontja a józan ítélőképességet

Szívesen gondoljuk azt, hogy az ember racionális lény, aki képes higgadtan mérlegelni pro és kontra érveket, és árnyalt képet összerakni a különböző jelenségekről. Ám ez csak illúzió – a gondolkodásunkra és az információfeldolgozásunkra számos torzító tényező hat még akkor is, ha egyébként nem árasztanak el az érzelmeink.

A koronavírus-járvány kapcsán létfontosságú, hogy megfelelően mérlegeljük a különböző forrásból származó információkat és felelősségteljes döntéseket hozzunk. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen hatások homályosíthatják el a józan ítélőképességünket, talán jobban ki tudjuk iktatni ezeket a befolyásoló tényezőket.

portrait-photo-of-woman-holding-up-a-magnifying-glass-over-3771107.jpg

A pszichológusok kognitív torzításoknak nevezik az információfeldolgozást befolyásoló hatásokat, amelyek gátlóan hatnak arra, hogy objektíven észleljük az egy-egy helyzetben szerepet játszó sokféle tényezőt és megfelelően súlyozzuk ezeket. A kognitív torzítások az információfeldolgozásra gyakorolt hatásuk révén befolyásolják a döntéshozatalt anélkül, hogy ennek tudatában lennénk. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – sorra veszünk néhány torzítást.

1. Irreális optimizmus

Habár az optimizmust általában jó dolognak tartják, mégis létezik egy típusa, ami inkább káros, mint hasznos. Ez az irreális optimizmus, melynek lényege, hogy hajlamosak vagyunk lebecsülni a negatív eshetőségek bekövetkezésének valószínűségét, illetve úgy vélekedni, hogy minket kevésbé fenyegetnek a rossz dolgok, mint a többi, hozzánk hasonló helyzetben lévő embert. Ide tartozik az a szintén irreális feltételezés is, hogy a jelen jobb, mint a múlt volt, de a jövő még a jelennél is jobb lesz. A jelenséget Neil Weinstein pszichológus írta le 1980-ban, az ő nevéhez fűződik a kifejezés megalkotása is.

A koronavírus-járvány kapcsán az irreális optimizmus hatására sajnos sokan olyan döntéseket hozhatnak, amelyek valójában növelik a megbetegedés kockázatát. Valljuk be, a legtöbben inkább arra számítanak, hogy nem kapják el a vírust; talán olyasmiket mondogatnak, hogy „nekem vasból van a szervezetem, nem fog azon semmilyen betegség”, és talán figyelmen kívül hagyják azt a figyelmeztetést is, hogy a legjobb megelőzés a társas távolságtartás (social distancing), s teljes nyugalommal szerveznek le találkozókat. Márpedig ha mindenki azt gondolja, hogy valószínűleg ő nem kapja el a vírust, akkor látható, hogy statisztikailag kizárt, hogy valamelyikük ne tévedjen… Ehhez hasonló az is, amikor egy cég bejelenti, hogy megválik alkalmazottai felétől. Na mármost, a többség ilyenkor abban reménykedik, hogy nem ő lesz az, aki lapátra kerül – de hiába az optimista szemlélet, ismét csak statisztikai képtelenség, hogy mindenkinek bejöjjenek a reményei.

2. Megerősítési torzítás

A megerősítési torzítás az irreális optimizmushoz hasonlóan rontja annak esélyét, hogy reális képet alkossunk egy helyzetről. Lényege, hogy hajlamosabbak vagyunk a már kialakult véleményünkhöz illeszkedő információdarabkákat keresni és elfogadni, míg az annak ellentmondókat kevésbé mérlegeljük, és hajlamosabbak vagyunk egyszerűen figyelmen kívül hagyni és elutasítani azokat. Vagyis hajlamosak vagyunk arra, hogy megerősítsük a meglévő nézeteinket. Az új ismereteket asszimiláljuk a világképünkhöz, és nem a világképünket igazítjuk az újonnan megismert részletekhez. Ezzel az egyszerű módszerrel csökkentjük az amiatt ébredező belső feszültséget, hogy esetleg tévedhetünk.

heads_books_silhouette.jpg

Ha például rajongunk egy közéleti személyiségért, az illető nagyságát alátámasztó értesüléseket fogadjuk el igaznak, és ami ennek ellentmond, azt hajlamosak vagyunk egyszerűen hazugságnak címkézni, meg sem nézve a forrást. Sokan ugyanígy körömszakadtáig védik a feltételezést, miszerint a koronavírus nem veszélyesebb egy átlagos influenzajárványnál, és alighanem ők is megtalálják a világhálón a maguk grafikonjait, amelyek alátámasztják ezt a vélekedést.

3. Ismerősségi hatás

Az ismerősségi hatás lényege – ahogy Robert Zajonc pszichológus leírta –, hogy amit többször látunk, azt jobban kedveljük, mint az újonnan látott, idegen dolgokat. A világmárkák azért is reklámozzák szívesen celebekkel termékeiket, mert azon túl, hogy az ismert emberek sokak számára példaképként működnek, egyszerűen abból kifolyólag, hogy a csapból is ők folynak, kiváltják az ismerősségi hatást, azaz pozitív érzéseket ébresztenek a közönségben, és ezek a pozitív érzések a reklámozott termékre is átragadnak. Nincs szükség arra, hogy rokonszenvesnek tartsunk valakit vagy valamit, és arra sem, hogy azonosuljunk az általa közvetített értékekkel, az ismerősségi hatás akkor is működik – ha valamivel többször találkozunk, azt tulajdonképpen megszokjuk, megszűnünk tőle idegenkedni, és végül megkedveljük.

4. Alapvető attribúciós hiba

Ez az egyik legalapvetőbb, önmagunkkal kapcsolatos pozitív illúzió, ami annyira nyilvánvaló, hogy nagyon nehéz észrevenni. A furcsa kifejezést Lee Ross alkotta meg 1977-ben, bár a jelenséget már korábban is kutatták. Az alapvető attribúciós hiba lényege, hogy a saját sikerünket hajlamosak vagyunk a képességeinknek (belső hatásnak) tulajdonítani, míg másokról azt gondoljuk, nem elsősorban az érdemeiknek, mint inkább a szerencséjüknek (külső hatásnak) köszönhetik a sikerüket. S ugyanígy, ha nem érjük el azt az eredményt, amire számítottunk, hajlamosak vagyunk a körülményeket (azaz külső hatásokat) okolni, míg ha embertársainkról van szó, a képességeik hiányának tudjuk be (azaz belső okoknak), ha kudarcot vallanak. Ez a torzítás sajnos meggátol abban, hogy józanul átgondoljuk, minek köszönhető, ha nem sikerül elérni egy célunkat, és fejlődjünk abban, amiben kellene. Az alapvető attribúciós hiba úgy működik, mint egy mindig kéznél lévő kifogás, ami mindazonáltal megóv attól, hogy tönkremenjen az önbecsülésünk.

beautiful-blonde-hair-brick-wall-975680_1.jpg

5. Igazságos világba vetett hit

Habár ezt a témát sokan kutatták, mégis elsősorban Melvin Lerner munkássága kapcsán került a kutatás és a pszichológusszakma fókuszába. Az igazságos világba vetett hit lényege, hogy hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy az élet mindenkinek érdemei szerint adagolja a jót és a rosszat – a (morális szempontból) jó emberek élete jól alakul, akikkel pedig valami rossz történik, azok minden bizonnyal rászolgáltak a balsorsukra. Ez a – hamis – feltételezés sajnos kéz a kézben jár az áldozat hibáztatásának tendenciájával – például a megerőszakolt áldozatok iránti elutasító attitűddel és annak feltételezésével, hogy bármilyen módon (pl. kihívó magatartásukkal) rászolgáltak a történtekre.

 

Miért van szükségünk ennyi torzításra és illúzióra? Mert egyrészt ezek segítenek abban, hogy a sok rendelkezésre álló információt valamilyen módon szelektáljuk, illetve ezek nélkül a torzítások nélkül alighanem szorongató érzés gyötörne minket életünk minden napján. Például amiatt a rengeteg negatív eshetőség miatt szoronganánk, ami bármelyik pillanatban bekövetkezhetne (legyünk őszinték: attól a pillanattól kezdve, hogy kilépünk az ajtón, bármikor elüthet egy autó, és az otthonunkban is történhet velünk ezerféle baleset). De az is ugyanilyen nyomasztó érzés, hogy hiába igyekszünk korrektül és etikusan viselkedni, bármikor érhet minket tragédia, ráadásul a legtisztességtelenebbek egy életen át minden nehézség nélkül ellavírozhatnak. Az alapvető attribúciós hiba abban segít, hogy kezeljük amiatti szorongásunkat, hogy lemaradunk az életnek nevezett evolúciós versenyben. A megerősítési és az ismerősségi hatás pedig abban igazítanak el – bár esetenként félrevezető módon –, hogy mi igaz és mi hamis, illetve mihez viszonyuljunk pozitívan.

Ám a torzítások, ahogy az elnevezés is mutatja, torz lencsén át láttatják a világot. Talán általuk képesek vagyunk kezelni a bizonytalanságot, ami egyébként az élet szerves része, azonban az árnyalt véleményalkotásban és felelősségteljes döntéshozatalban nem segítenek. Ez utóbbiban sokkal inkább az segít, ha ismerjük a torzítások természetét, és így megpróbálhatjuk kiküszöbölni hatásukat.

Szabó Elvira

patchwork_cover_v5.jpgA szerző első könyve Patchwork címmel 2019-ben jelent meg.

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

Felhasznált irodalom:

  • Lerner, M. J. (1980): The belief in a just world. A fundamental delusion. Plenum, New York.
  • Lerner, M. J. – Simmons, C. H. (1966): Observer’s reaction to the “innocent victim”. Compassion or rejection? Journal of Personality and Social Psychology, 4(2), 203–210.
  • Nickerson, R. S. (1998): Confirmation bias. A ubiquitous phenomenon in many guises. Review of General Psychology, 2(2), 175–220.
  • Ross, L. (1977): The intuitive psychologist and his shortcomings. Distortions in the attribution process. In Berkowitz, L. (szerk.): Advances in experimental social psychology. 10. Academic Press, New York, 73–220.
  • Weinstein, N. D. (1980): Unrealistic optimism about future life events. Journal of Personality and Social Psychology, 39(5), 806–820.
  • Zajonc, R. B. (1980): Feeling and thinking. Preferences need no inferences. American Psychologist, 35(2), 151–175.

 

Szólj hozzá

pszichológia önismeret önfejlesztés Szabó Elvira