2020. ápr 11.

Húsvéti levél a koronavírusnak

írta: Czecz Fruzsina
Húsvéti levél a koronavírusnak

Kedves Koronavírus! 

Ünnepelünk, ahogy látod. Nem tudom, nálatok léteznek-e hasonló fontos napok - bár gyanítom, ami nektek ünnep, az nekünk szomorúság. 

Ilyen húsvétunk még sosem volt, remélem, nem is lesz több. Persze megpróbáljuk belőle kihozni a legjobbat, főleg a gyerekes családokban, a kicsik kedvéért (és a saját, szülői boldogságunkért). Nálunk például idén volt először tojásvadászat a kertben. Szerintem jobban vártam, mint a fiaim, pedig nagyon korán kellett kelnem, hogy előkészítsem a terepet. De hálás vagyok, hogy van mit, van hol, és van kiknek adni egy kis ünnepi varázslatot. 

easterr.jpg

Képzeld, gyerekként nem szerettem a húsvétot. Rengeteg utazással telt, vasárnap egyik nagyszülő - hétfőn másik nagyszülő, közben meg egy csomó locsolkodós parfüm, aminek a keverékétől borzasztó büdös lett a hajam. 
Mert akkor még szabadott útra kelni, együtt ebédelni, puszit adni, családi képet fotózni a virágoskertben. 

A kevés jó tulajdonságod közül azt hiszem, ez az egyik legfontosabb: hogy megmutatod, mennyire tud hiányozni az, ami máskor olyan természetes volt. Sőt, már az után is kezdünk vágyakozni, ami inkább nyűg, vagy kellemetlen. De legalább volt. 

Minden nehézség ellenére azért idén is megünnepeljük a feltámadást, és remélem, sokan kapnak ettől új erőt és lendületet. 

Ha tudsz nagy-nagy távolságot tartani, kukkants be a házakba, kertekbe! Csodás kalácsokat, csillogó gyerekszemeket és díszes tojásokat fogsz látni. Ugye, milyen szép? Mert hiába vetted el tőlünk az ünnep egy részét, így is teremtünk szívmelengető pillanatokat. 

Üdvözlettel: 

Czecz Fruzsi

U.i.: Bárcsak idén is büdös lehetne a hajam! 

A Gyerekkel vagyok blogon #koronalevelek címszó alatt több levelet is találsz, olvasd el azokat is! 

Szólj hozzá

húsvét ünnep levél koronavírus