Esetleg autista/aspergeres a gyerek, csak anyuka szégyelli beismerni vagy nem is tudja?
Vagy csak szimplán rosszul nevelik?
Érdekes, hogy épp most botlottam ilyen témába. Évek óta nem láttam hisztiző gyereket. Tegnapig. Boltban állok a sorban, mögöttem egy anyuka egy nagyjából óvodás korú fiúval. A gyerek ott rohangál a sorban állók mellett, épp csak nem löki fel az embereket, anyucit egyáltalán nem zavarja. Kifelé nagyjából egyszerre érünk az ajtóhoz, már megy a hiszti. Mert ma nem kapott új játékot. Tisztára, mint a Dudley nevű gyerek a Harry Potter első részében. Na ott már anyuci feje is lilulni kezdett, de nem tudom, mi lett a vége. :)

Gyereket mihamarabb beíratni valami küzdősportra, önbizalmat is ad, és "remekül védve lesz a "hát gyerek" - féle szánalmas szülői próbálkozástól.

Igen, tök rendben van. Az nincs rendben, ahogy anya reagál. Hát gyerek, persze, de a határok szabása, az irányítás ettől még a felnőtt feladata. Viszont nem tudhatod miért így reagál.
Egyébként tapasztalataim szerint a közösségben sokat tartózkodó vagy kis korkülönbséges gyerekek el is intézik maguk között az ilyen viselkedésű kisgyerekeket, az enyémek pl simán rászólnak és nem tűrik, hogy piszkálják őket. Többnyire azoknak a gyerekeknek (és néha szülôknek) okoz ez problémát, akik hozzászoktak, hogy a szülő dolga a gyerek "védése" minden szinten (homokozói szinten is).
Ezért nem szeretek ilyenkor ítélkezni: mindenki a saját élethelyzete/anyasága/gyereksége/szokásai/tapasztalatai alapján működik. Egyáltalán nem biztos, hogy az említett anyuka tojik az egészre, simán lehet, hogy csak többgyerekes, és a cicaharcokat megszokta. Fontos volna, hogy legalább mi felnőttek értsük egymást, ha már a gyerekektől ez nem elvárható bizonyos korig.

"hát gyerek"
erre a helyes válasz az, hogy "hát te meg egy ostoba tulok vagy"

te jó ég, ha én pénzt kapnék amikor a játszótéren, uszodában, boltban, akárhol valaki azt gondolja, milyen szerencsés vagyok a jó gyerekeimmel ... és én egyszer sem küldöm el őket az édes anyjukba, hogy "persze B+!, a jó gyerek az tetszene, a neveléshez meg lusta disznó vagy" ... mert ugye mindennek megvan az ára ...

@fizetekmegegysort: én ezzel úgy vagyok, hogy kis kor-, méretbeli különbség esetén, ha bántják a gyerekemet, akkor - persze figyelek nagyon - visszaküldöm a ringbe. nem leszek mindig ott, hogy megvédjem, meg kell tanulnia.
amikor viszont azt látom, hogy az én gyerekem kezdene el köcsög lenni, azt másodpercek alatt elvágom. olyan nem lehet, hogy aki az én nevemet viseli, az én felügyeletem alatt áll, másokat baszkuráljon! háhogy?

A gyereket is meg a szulot is fell kell pofozni, oszt jonaoot!

@pushup: én meg ezzel úgy vagyok, hogy figyelem a gyerekeket. Például azt figyeltem meg, hogy a legkisebb (2-4-6 évesek) egy időben pontosan így "kommunikálta" ha be akart kapcsolódni a játékba. Odament a többiekhez, elvette amivel játszottak. Ha nem reagáltak, akkor odaszórta a homokot, fejbe verte őket. Egyik részről elkezdtem finoman rávezetve tanítani, hogy nem így vesszük fel a kapcsolatot a másikkal. Másik oldalról törtem a fejem, miért ilyen "agresszív" az én legkisebb gyerekem, mikor a másik kettő olyan kis "jólnevelt" volt. És rájöttem, hogy az én legkisebb gyerekem bizony ezt tanulta a tesóitól. Mert amikor már elég nagy volt ahhoz, hogy beletúrjon a másik kettő játékába, akkor bizony sokszor döntötte le a tornyot, húzta ki a legalsó építőkockát, vette el az oly kedves autót -pusztán mert ő is szeretett volna játszani. A "nagyok" meg ilyenkor mi mást tettek volna? Ordítva próbálták elzavarni, olykor fejbe csapták...stb. Teljesen normálisan reagált mindegyik gyerek, és az én kicsim bizony ezt tanulta mint kommunikációs forma. És az, hogy én magyarázok, tanítok (neki és a nagyoknak is) az nem egyik másodpercről a másikra megy át, és a kicsinél előbb le kell bontanom egy rossz kommunikációs formát és felépíteni egy újat. Mert több tesó esetén nem te leszel a minta bizonyos dolgokban, hanem a tesók, és ha elég kicsi a korkülönbség (mint nálunk), akkor simán a rossz mintát kezdi átvenni a kicsi (hisztikorszakos tanul a hisztikorszakostól - mondhatom, mókás...:)). Hosszú idő míg látszik, hogy én más adok át, és hosszú idő, míg felülíródik a rossz minta. Ezért aztán én sokkal megértőbb és sokkal kevésbé ítélkező vagyok az olyan "tulok szülőkkel", akiknek máshol vagy máshogy van a határ. Bevallom, három ilyen kicsivel én sem ugrok fel a homokozó mellett, ha valamelyik gyerekem hülyeséget csinál, hanem első körben várom, hogy a gyerekek egymás közt mit tesznek (ez alól természetesen a fizikai agresszió kivétel, bár én a homokszórást még nem sorolom oda) Persze, ilyenkor a vattában tartott, szakkönyv szerint imádott egykék szüleinek szikrázó szemeit kapom, de akkor is kivárom, mi lesz. Nyilván a fizikai agressziót nem, de azért nem is pattanok ha valakivel konfliktusa van a gyerekemnek. A sajátomnak azonnal szólok, ha "baszkurálja" a másikat, de ha nem erről van szó, hanem csak valamiféle félrecsúszott kommunikációról, akkor kicsit kivárok, hogy mi lesz belőle. És nagyon fontos, hogy én ilyenkor nem rászólok a másik gyerekre, hanem igyekszem kapcsolatot termeteni vele. Én pl az adott helyzetben biztos azt mondtam volna neki: Örülök, hogy játszani akarsz velünk, de légyszíves ne bántsd a kisfiamat, gyere, kérdezzük meg tőle együtt, hogy szeretne-e veled együtt építeni várat! És egyetértek azzal, hogy sokan sokszor butaságokat tanítanak a gyerekeiknek, és a nevelés sokszor nem elég határozott, de azt sem gondolom helyesnek, ha magas lóról osztjuk azt, akinek a gyereke nem úgy viselkedik ahogy elvárnánk. És azt meg végképp vallom, hogy játszótéren gyerek mellett szoros emberfogással ücsörgő vagy azt szoros emberfogással követő szülő (stabilan járó életkor felett) több mint gyanús, és tuti konfliktusforrás! :)

@fizetekmegegysort: Az a gond, hogy a "félrecsúszott kommunikáció" egy kicsit túl tág fogalom, ráadásul a kommunikáció tuti biztos nem a gyerekek közt csúszott félre, hanem a szülő és a gyerek közt. Egyetértek a posztolóval abban, hogy amikor a 2-3 éves kiskölök gereblyével fejbe vágja a másikat, ott nagyon ritkán van szó arról, hogy az illető hibás érvekkel próbál játékot kezdeményezni (: sokkal valószínűbb, hogy közben a szeme sarkából azt lesi, mit fog szólni anyuci.
Ebből a szempontból egyébként érdekes, hogy sokszor az a gyerek fogja lengetni a gereblyét, akit anyuci állandóan nyílt színi, nagyközönségnek szóló jelenetek keretében nevel (ha már színház, adjunk bele apait-anyait (: (: (: ). Legalább ilyen gyakori az is, hogy a gyereket szándékosan hagyják vadulni, hogy "ne legyen olyan lúzer, mint én voltam kiskoromban" (Személyesen ismerek ilyen apukát, és inkább sajnálom, mint mérges vagyok rá). És az is gyakori, hogy a szülő egyszerűen tesz arra, mit csinál a gyerek, az anyai ösztön csak akkor tör elő belőle, ha valaki más a hiperagresszív kisköcsögöt elhajtja a francba (ahol természetesen megint csak kérdéses, hogy mi az a szint, mikor valaki rászól a másik ember gyerekére, megfigyeléseim szerint az esetek többségében ehhez azért elég főbenjáró dolgokat kell elkövetni).
A stabilan járóképes gyerek egyébként megfigyeléseim szerint még messze nem igényli a többiek társaságát annyira, mint a szülőét, ha teheti, inkább anyát-apát hívja játszani, és mellőle merészkedik egyre messzebb és messzebb (akik 2-3 évesen a korcsoporttal "akarnak" játszani, azok vagy kivételesen bátrak és érettek, vagy a szülők nem akarnak velük foglalkozni, hanem egy kényelmes érvre hagyatkozva elhajtják őket a francba maguktól. Az embergyerek nem kiskutya vagy kismacska, ahol már csak az alomszám miatt is a kicsi egyfolytában az egyívású testvérekkel van együtt). A trükk nyilván az, hogy engedni kell elmenni, ha akar (mondjuk nem az autópálya túloldalára (: ) de ha (egy másik szakkönyv alapján (: ) ellökdösöm magamtól, abból bizony könnyen gereblyés gyerek lesz (:
Ott is csúszhat a dolog, ha a gyerek nem egyke, hanem életkorban közel álló testvérei vannak, akikkel - tetszik, nem tetszik - jó darabig állandó harc az élete (és itt ne az Anna, Peti, Gergőből induljunk ki, mert annak köze nincs a lélektanhoz (: (: (: ). Ha itt a szülő nem képes kezelni a helyzetet, megint csak gereblyés gyereket kapunk, aki a frusztrációit más gyerekeken fogja levezetni - éppen azért, mert a más gyerek szülője nem fog rászólni.
Szóval nagyon komplikált kérdés, hogy a gereblyésre rászólok, figyelmen kívül hagyom az egészet, vagy megpróbálok vele kommunikálni, az egész függ az agresszió súlyosságától, a saját gyerekem reakciójától, egy rakás egyéb dologtól is (mint ahogy a homokszórás sem agresszió önmagában, kivéve ha szántszándékkal, szembe történik, és a tettes pl. vidáman kacag a síró áldozaton - ilyet is láttam már). Igazán akkor lenne szép a világ persze, ha mindenki a SAJÁT gyerekének tanítaná meg, hogy az agresszió semmire nem megoldás, a figyelem felkeltésének ezer és egy módozata van a nyilvánvalón kívül, a gyengébb fél nem zsákmányállat, stb stb. stb. Bámulatos, mi mindent el lehet magyarázni akár egy háromévesnek is.

@fizetekmegegysort: hát, ebben nem egyezik a véleményünk. én úgy vagyok, hogy mással is csak úgy, ahogy szeretném, hogy velem ...
és ebben bizony benne van, hogy ponleszarom bárki otthoni szokásait, családi hátterét, munkahelyi stresszét, aki engem (gyerekemet) bánt.
egy családtagnál, egy barátnál, kollégánál majd leszek toleráns és megértő. egy idegen az csak idegen. azt kapja, amit ad. nincs múltunk és jövőnk sem biztos, hogy lesz.
éppen ezért nem fér bele, hogy a gyerekemet fejbekúrja lapáttal és ezért nem férne bele, ha a gyerekem tenné ugyanezt. Nem fér bele a homok szórás! te honnan a vérből tudod, hogy egy esetleges soronkívüli hajmosás mekkora trauma a másik gyereknek?
nem mondom, hogy örülök, ha neked "Hosszú idő míg látszik, hogy én más adok át, és hosszú idő, míg felülíródik a rossz minta."
az ilyen mintát azonnal és durván le kell törni.
nem akarlak én itt ismeretlenül fikázni, de amit mondasz, ott nem azzal kezdődik a probléma, hogy a kicsi szar mintáját vissza kell bontanod, hanem azzal, hogy hogyan sikerült ezt a szar mintát otthon megtanulnia? vagy az baj, ha a legkisebb agresszívan nyitja a kommunikációt, de az még nem, ha a nagyobbak válasza egy kommunikációs kísérletre agresszív?
szóval nem. nálam ez nem fér bele. Ha fordítva kanyarítja a hatost, ha rendszeresen kacsalábra veszi a cipőt, ha 6 évesen is kézzel tolja fel a túróstésztát villára, akkor belefér, hogy majd lassan lebontom a hülye berögzüléseket, de ha bánt valakit (testvért, szülőt, idegent, mindegy), akkor nem ér rá. akkor ott és azonnal éreztetni kell vele, hogy most messze-messze túltolta a hülyeséget. mert ha a te gyereked lassan jön le erről a mintáról és lejövetel közben inzultálja az enyémet, akkor olyan arccal és hangsúllyal fogom elküldeni a pokolba, hogy aznap éjjel még egyszer fel fog riadni sírva ... a második esetnél meg én magam fogom kitenni a játszótéren kívülre.

...sajnos az emberi geciség már kiskorban kiütközik, tapasztalat....

@Kovácsné: Elfogadom az érveidet, de számos dologban mást tapasztaltam mint amit írsz. A szülő beavatkozása sokszor nem megoldás. A gyerek a szülői beavatkozásra lehet, hogy szépen fog viselkedni a szülő előtt, de tapasztalataim szerint épp a szülők előtt tündéri kismanók, a "jólnevelt" gyerekek válnak azonnal vadállattá, amint a szülő látókörén kívül kerülnek. Szóval igen, nincs erre sem szabály, sem egy megoldás.

@pushup: Érdekes felfogás leszarni a másik körülményeit és szokásait, pont ugyanazt elvárni más gyerektől mint az enyémtől.. .de azért a másik legyen tekintettel arra, mekkora trauma egy hajmosás...:) Vicces.
"nem akarlak én itt ismeretlenül fikázni, de amit mondasz, ott nem azzal kezdődik a probléma, hogy a kicsi szar mintáját vissza kell bontanod, hanem azzal, hogy hogyan sikerült ezt a szar mintát otthon megtanulnia? vagy az baj, ha a legkisebb agresszívan nyitja a kommunikációt, de az még nem, ha a nagyobbak válasza egy kommunikációs kísérletre agresszív?" Hogy sikerült megtanulni? Láttál te már közelről gyereket, vagy az íróasztal mellől osztod az észt, míg otthon valaki fegyelmezi a kölköket? Most komolyan, annyira ritka szerinted a következő jelenet: Legozik a szőnyegen az öt évesed meg a három évesed, az egy éves pedig tesz-vesz mellettük a játék konyhában. Te a konyhában (kb 8 méterre tőlük épp vacsit készítesz). Egyszer csak arra leszel figyelmes, hogy ordítanak. Mire félrehúzod a lobogó tésztavizet (5 mp), és megteszed a nyolc métert (további 5 mp) már lezajlott a jelenet: a kicsi ledöntötte a tornyot, a nagyok ordítva fejbeverték. Leülsz, békét teremtesz, magyarázni kezdesz. Megbeszélitek, hogy ez miért nem, hogyan máshogy, nem ütünk, nem húzzuk meg a haját, kicsi még, nem érti, nem akar rosszat, persze, értem, az a aszép torony, tudom, sajnálom felépítjükújra, adunknekifeladatot, segíteknektek...stb. Aztán 20 perc múlva kb ugyanez történik pepitában. Persze, lehet, hogy TE ilyenkor büntibe raknád, kezére csapnál, stb... (nyilván az nem trauma, csak a hajmosás). Lehet, hogy szoknyájuk szélére ülnél, és fognád a kezüket. Lehet, hogy valami más módszert választanál. Messze - messze éreztetem velük, hogy túltolták a hülyeséget. De három fiú akkor is fog kakaskodni, ha búra alatt tartom őket, vagy reggeltől estig büntetek. Egyáltalán nem életszerű, hogy ez nem történik meg, mint ahogy az sem, hogy ezt nem teszik meg egymással a gyerekek - idegenekkel. Tök normálisak a kölkönceim, egyáltalán nem agresszívak másokkal, megértő és klassz gyerekek, de ettől még az agresszió - teljesen természetes módon jelen van bennük, és van, hogy a játszótéren előjön. Nyilván rájuk szólok, ha szükségét látom, de lehet, hogy máshol van számomra a határ, mint annak, aki kb úgy képzeli a gyereknevelést, hogy reggeltől -estig csak a gyereket babusgatja. És nyilván nem basztatom őket reggeltől estig a helyes viselkedéssel. Mellesleg: szerinted ha TE leüvöltöd egy kisgyerek haját úgy, hogy felsírjon éjjel, mert bántotta a te gyerekedet, akkor vajon a TE gyereked igazolva látja az agresszió létjogosultságát tőled? (mondhatom, jellemes dolog egy gyerekkel üvölteni, üvölts az anyjával, hogy fegyelmezze meg, az egy súlycsoport, de a gyerekkel????) Én azt gondolom, hogy fontos, hogy a gyerek megértő és toleráns felnőtté váljon,és azt is gondolom fontos, hogy felnőtt korára úgy gondolkozzon, ahogy írtad: ahogy velem, úgy mással. Én is erre tanítom őket. CSak abban nem egyezik a véleményünk, hogy ezt három éves korában a homokozóban már készség szinten kell alakalmaznia, vagy ez egy folyamat, kiskorában még tévedhet, és elég, ha felnőtt korára sajátítja el ez a hozzáállást. Ami azért - valljuk be- a felnőtteknek sem megy igazán. Mert gondolom ,azért ha odamennék, és leüvölteném a gyereked fejét, úgy, hogy éjjel még felriadjon sírva, és tenném ezt azért, mert az ÉN mércém szerint már tudnia kéne valamit, akkor azért nagyon fel lennél háborodva...:)

Azt hiszem, a gyereknevelés pont olyan sokszínű, mint az itteni kommentek...
Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, de kérlek benneteket, hogy a jövőben egymás minősítése és káromkodás nélkül folytassuk!

@fizetekmegegysort: "Érdekes felfogás leszarni a másik körülményeit és szokásait, pont ugyanazt elvárni más gyerektől mint az enyémtől.. "
mert? ki vagyok én? 4 milliárd példányban klónozott terézanya, hogy minden idióta elbaszott nevelési szokását nekem kell kiegyenesítenem? nem érdekel, ha mesekönyv olvasás helyett feszt tévét néz a gyereked (vagy a másé, mindegy). nem érdekel, ha korlátozás nélkül mindent megkap, amire rátátja a száját. nem érdekel, ha csokit eszik cukorral. ezek mind problémák, de nem az én problémáim. ha bántják a gyerekemet, az az én problémám, de a másik gyerek lelki világa már nem. ezért gyorsan és fogom lerendezni és nem leszek másra tekintettel, csak a saját gyerekemre. és nem, nem az anyjával fogok egyeztetni. így tennék, ha érdekelne a másik gyerek, de aki úgy nyit, hogy bántja az én gyerekemet, arra én miért legyek tekintettel? arra a szülőre, aki leszarja, hogy a kölyke bántja az enyémet, arra miért legyek tekintettel?
"Persze, lehet, hogy TE ilyenkor büntibe raknád, kezére csapnál, stb... (nyilván az nem trauma, csak a hajmosás)"
ha a gyerekem olyat tesz, hogy kiérdemli a büntit, akkor megkapja. persze, hogy trauma, hiszen az a bünti célja, hogy szar legyen neki és ne akarja ezt újra. hogy ehhez hogy jön a hajmosás??? hogy a te gyereked szerint vicces a körteformából az enyém hajába szórni a homokot és ezért majd az én gyerekem szenvedjen végig egy soronkívüli hajmosást, pedig utálja? ez szerinted logikus?
" TE leüvöltöd egy kisgyerek haját úgy, hogy felsírjon éjjel, mert bántotta a te gyerekedet, akkor vajon a TE gyereked igazolva látja az agresszió létjogosultságát tőled?"
az én gyerekem látni fogja, hogy én (és az anyja) megvédjük, ha olyannal találkozik szembe, ami több, nagyobb nála (amíg tudjuk). ami az ő súlycsoportja, azt persze rábízzuk. illetve azt is látja, hogy ha valaki felrugdalja a társadalmi konvenciókat és az együttélés írott és íratlan szabályait, akkor majd jön valakinek az apja, anyja, bátyja és a kis gecit beletapossa a földbe ... és ez így jó (lenne, ha az egész országban így működne)
"CSak abban nem egyezik a véleményünk, hogy ezt három éves korában a homokozóban már készség szinten kell alakalmaznia"
nem kell. amikor egy gyerek bármit csinál az enyémmel és látom, hallom, hogy anyuka, apuka azonnal mozdul és nevel, akkor én miért tennék bármit is? amikor a szülő beleszarik, akkor viszont jövök én. játszóteres tapasztalat szerint a szülők 80%-a beleszarik (persze lehet, hogy én proli környéken élek)
"Láttál te már közelről gyereket, vagy az íróasztal mellől osztod az észt, míg otthon valaki fegyelmezi a kölköket?"
aham. a három gyerekemet csak álmodtam. ez párhuzamos azzal a vérlázító otrombasággal, amikor a kedves alsó szomszédunk a két neveletlen majom fiával hangosan megjegyzi, hogy mekkora szerencséje van annak, akinek ilyen jók a gyerekei ... mintha a dolog nem a nevelésen (illetve a hiányán) múlna