A pozitív gondolkodás csodaszer vagy önáltatás?
Egyáltalán mi az, hogy pozitív gondolkodás? Miért és hogyan érdemes átállítanunk magunkat egy derűsebb, pozitívabb szemléletre? Csodaszerként nem érdemes rá tekinteni, de az sem állja meg a helyét, hogy mindez csak a valóságot elkendőző önáltatás lenne. Öt gyakorlati tipp a cikkben ahhoz, hogy a mindennapokban is gyakorold a pozitív hozzáállást!
Nemrég hallottam nyilatkozni egy szakértőt, aki azt állította, hogy a pozitív gondolkodás egy lyukas garast sem ér, egyben lesajnálta és holmi passzív és a való életben sikertelen teszetosza álmodozónak minősítette azokat, akik figyelnek az élet pozitív oldalára és így próbálnak élni. Tulajdonképpen egyfajta életképtelen lúzerségnek állította be az egészet: „az élet kemény, tudni kell harcolni, nem pedig álmodozni.” Igen, harcolni valóban tudni kell, álmodozni pedig nem feltétlenül célravezető,
de megálmodni és megfogalmazni, amit szeretnénk, hinni a sikerében és tenni érte – ennek szerintem nagyon is van értelme.
Mi a pozitív gondolkodás és mi nem
Egzakt módon nem lehet pontosan meghatározni, mi is a pozitív gondolkodás, hiszen ez nem egy mozgalom, nem egy pszichológiai irányzat és nem egy vajákos ideológia. Ami biztosan nem: a rózsaszín felhőn csücsülős, indokolatlan hurráoptimizmus nem pozitív hozzáállás, hanem veszélyes önáltatás. Mint ahogy nem hiszek abban sem, hogy ha ülök a szobámban, erősen koncentrálok és hiszek benne, akkor egyszer csak beesik a szobába egy tűzpiros Porsche. Anélkül, hogy én egy szalmaszálat is keresztbe tennék a cél érdekében.
Akkor mi a pozitív gondolkodás? A pozitív gondolkodás egyszerűen az élet derűs(ebb) szemlélete, a dolgok naposabb oldalának észrevétele, bizalom a világban, magunkban és másokban. Vagyis nem légből kapott álmodozás, nem negédes kényszermosoly az arcunkon, hanem valami olyan szemlélet,
ami segít élni, jól élni, jól érezni magunkat a bőrünkben, másokhoz kapcsolódni, célokat kitűzni és elérni.
És nem, a pozitív gondolkodás egyáltalán nem zárja ki sem önmagunk és a helyzetünk reális megítélését, az önkritikát; sem pedig azt, hogy időnként szomorúak legyünk, ha esős reggelre ébredünk vagy bosszúsak, ha felszaladt egy szem a harisnyánkon. És azt sem zárja ki, hogy az életünk nagy tragédiáit, traumáit, csalódásait megéljük, helyet adjunk nekik a saját történetünkben és a maguk természetes tempójában dolgozzuk fel őket. Az érett személyiség megengedi magának, hogy megélje-átélje a saját élete nehézségeit és mélypontjait, de nem ragad bele ezekbe hosszútávon és nem von le a negatív élményeiből túlzó és általánosító következtetéseket. Ha egyszer megcsalt egy szőke férfi, attól még nem hülye és csaló az összes szőke férfi a világon…
Állítsd magad pozitívra!
Hogyan lehet átállítani magunkat a pozitív szemléletre és hozzáállásra? A gyerekkori szocializáció során tanult viselkedésminták döntően befolyásolják a felnőttkori működésünket, mint ahogy az adott társadalmi-kulturális közeg is, amelyben élünk. Nos, egyikben sem állunk túl jól; a szüleink generációja és egy egész ország közhangulata évtizedek óta rá van állva „a nekem ez nem sikerülhet” és az „úgyse lesz jobb” mantrázására. Pedig bármikor elkezdhetjük másképp élni a mindennapjainkat. És itt a kulcsszó: mindennap gyakorolni kell, mindennap tenni kell a saját pozitívabb hozzáállásunkért. A pozitív gondolkodás nekem ezt jelenti:
A legtöbben annyira boldogok, amennyire elhatározzák, hogy azok lesznek (A. Lincoln)
Szeretnéd derűsebben, optimistábban, pozitívabban élni az életedet? Öt egyszerű és könnyen megvalósítható gyakorlatot ajánlok kezdésként.
- ENNEK ÖRÜLTEM MA. Határozd el, hogy holnaptól minden este visszagondolsz egy aznapi jó/örömteli/kedves/sikeres dologra, ami történt veled - mondjuk alvás előtt, már az ágyban fekve (garantáltan pihentetőbb alvásod lesz, mintha a megoldatlan problémákra gondolnál…).
- ENNEK FOGOK ÖRÜLNI MA. Reggel pedig, ébredés után, a kávédat iszogatva gondolj arra, ma milyen jó dolog vár rád. Elég apróságokra gondolni és azokat kiemelni egy képzeletbeli szövegkiemelővel a fejünkben, a dolog működni fog és pár hét múlva már érezni fogod a hatását ennek a napi szinten gyakorolt reggeli+esti feladatnak. Annyi történik csupán, hogy fontosabbá, kiemeltté, jelentősebbé teszed a jó dolgokat és kevésbé jelentőssé a kudarcokat, sikertelenségeket és bosszantó momentumokat.
- HÁLÁS VAGYOK... Készíts hálanaplót! A szakemberek egy része a napi szintű hálanaplózást ajánlja, de ennél lehet, hogy életszerűbb, ha hetente vagy kéthetente egyszer írsz egy listát arról, hogy az elmúlt héten milyen veled történt dolgokért lehetsz hálás. A kis dolgok is érnek, sőt! 3-6 havonta olvasd vissza az előző időszakodat a hálanaplódban – a mosoly garantált lesz az arcodon!
- PANASZKODÁS-STOP. A folyamatos panaszkodás leszívja a saját energiáidat és azok energiáit is, akik a panaszkodásodat hallgatják. Tegyél egy karkötőt az egyik csuklódra és tűzz ki egy kihívó, de teljesíthető időtávot (pl. 1 hét), amit panaszkodás-mentesen szeretnél tölteni. Ha közben mégis megszegnéd a magadnak tett ígéretedet, cseréld meg a karkötőt a kezeden és kezdd újra. Nehéz feladat, de tudatosságra nevel!
- MÁSOKÉRT TESZEK. A pozitív szemlélet azon is alapul, hogy hiszek benne és ténylegesen is megtapasztalom, hogy én saját magam pozitív hatással vagyok a környezetemre, a körülöttem élőkre. Válassz ki néhány jó ügyet, amit szívesen támogatnál, és hetente egyszer tegyél valamit ezek érdekében! Az önkéntesség, az önzetlen jócselekedet rendkívül sokféle lehet! Az is elképzelhető, hogy a buszmegállóban, ahol mindig felszállsz a buszra, hetente egyszer összeszeded a földön heverő szemetet vagy hetente egyszer veszel egy kávét egy hajléktalannak, de az is jócselekedet, ha megosztasz olyan kezdeményezéseket a közösségi oldaladon, amelyek egy jó ügyet támogatnak.
Ezek a rendszeres, napi vagy heti szintű tevékenységek és szemléletváltó gyakorlatok akkor lesznek igazán hasznosak, ha szokássá teszed őket. A szokások nem azonnal eredményt hozó cselekvések, adj időt magadnak, hogy stabilizálódjanak az életedben, ez minimum 2-3 hónap, utána viszont érezni fogod a hatásukat!
Az életünk nagyrészt hétköznapokból áll, de a pozitív gondolkodás ezen a napi fókuszú szemléleten túl azt is jelenti, hogy globálisan pozitívan szemléljük a saját helyünket és szerepünket a világban, hogy tudjuk: vannak választási lehetőségeink és képesek vagyunk a vágyainkért tenni. Tehát a pozitív gondolkodás nem csodaszer, de egy rendkívül hatásos út a boldogabb élethez.
Ur Anita, coach
A szerző további írásait az Örömterv blogon olvashatod, még több információt a Coaching neked honlapon találsz.
Ha szeretnél rendszeresen Lelkizóna-cikkeket olvasni, kövesd a Lelkizóna oldalát a facebookon is!