Kultúránkban általában a diploma vagy a szakképesítés megszerzését tekintjük a felnőttkor ajtajának, amelyen átlépve a bohém fiatalkori évek után következik az egzisztenciaépítés. Ám az oklevél mellé más is kell ahhoz, hogy valóban kialakuljon az érzelmi önállóság és a felnőtt lét érett gondolkodása.

A felnőtt lét fő kérdése: ki irányít?

Abban, hogy valaki felnőttnek tekinthető-e, vagy sem, nem a „papír” számít – hanem az, hogy felelősséget tud-e vállalni önmagáért. Ennek első lépése az, hogy képes-e felismerni saját igényeit és meghatározni saját céljait, vagy automatikusan külső (pl. családi, társadalmi) elvárásoknak igyekszik megfelelni. Sokan vannak, akik, úgymond, nem a saját csillagjukat követik, hanem olyan csillagot, amelyet valaki más, gyakran még a szüleik jelöltek ki számukra. Ők mások vágyait, illetve a másoknak való megfelelés vágyát saját valódi vágyaik elé helyezik, és gyakran nem is tudnak különbséget tenni aközött, hogy mi az bennük, ami önazonos, és mi az, ami másoktól érkező, vagyis nem érzik személyes határaikat. Ez esetben nem alakult ki a felnőtt léthez szükséges önálló identitás, autonómia, nem történt meg az érzelmi leválás.

A saját prioritások felismerése és meghatározása után ezeket döntésekre és tettekre kell váltani – vagyis olyan életpályán elindulni – előbb-utóbb –, amely összhangban van ezekkel. Ez esetenként konfrontációhoz vezethet a környezettel, de az önirányítás fontos része az elképzeléseinkért való harc felvállalása. Napjainkban pl. még mindig tipikus casus belli, hogy a fiatal a szülők „fix állással” kapcsolatos víziójának megvalósítása helyett inkább szabadúszóként/önfoglalkoztatóként szeretne megélni, vagy akár startup-indításra adná a fejét.

A felnőtt lét kritériuma az anyagi felelősségvállalás – vagyis a családtól kapott anyagi támogatás helyett az ifjú titán munkát keres, és a keresményéből él meg (ezt azzal együtt írom, hogy tisztában vagyok vele, sok esetben a kezdőfizetés milyen szívfacsaró arányban viszonyul a megélhetési költségekhez). Tény: aki a szülők pénzén él, annak nyilvánvalóan és objektíven fenekén még a tojáshéj, és nem fogják önálló, felelősségteljes egyénként kezelni, továbbra is gyerekpozícióban marad.

Még valami: az autonómia nem egyenlő a lázadással – a lázadás jó esetben ekkorra már meghaladott. Nem egyenlő azzal, hogy valaki automatikusan ellenszegül, hogy minden szabály „áthághatósági próbát” provokál. Ehelyett a tekintélyszemélyektől érkező tanácsokat és meglátásokat vizsgálatnak veti alá, és ez alapján fogadja el/meg vagy utasítja el.

Fontos elköltözni a szülői fészekből?

Erre nincs egyértelmű válasz. Pontosabban: az érzelmi önállóság elérésének nem kritériuma a szülőktől való elköltözés, és biztosan sok olvasó tud jó példákat hozni arra, hogy egy fiatal felnőtt a szülők mellett, akár külön lakrészben, de velük egy fedél alatt élve hogyan építette fel a saját életterét (én is láttam jó példákat). Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy tapasztalataim alapján a sokáig a szülői házban élők körében gyakoribb a nehezített leválás, az önálló célok felvállalásának gátlása (sajnos ez utóbbira több példát láttam, mint az előbbi pozitív esetre). A szülői fészekben ragadt fiatalnak végül így is, úgy is meg kell vívnia a leválás és elkülönülés csatáit, csak már a húszas évei második felében, vagy akár 30 éves kor körül. Ugyanakkor pusztán azért, mert valaki elköltözött a szüleitől, akár jó messzire, nem lesz érzelmileg önálló – előfordul, hogy egy fiatal kontinenseken átívelve is mindenben a szüleire hagyatkozik, az internet közvetítő hatásainak köszönhetően.

Út az önálló identitás felé

Említettem fentebb az önálló identitás, saját önazonosság fontosságát az autonóm felnőtt élet kialakításában. James Marcia szerint akkor beszélhetünk önálló identitásról, ha az illető a különböző alternatívák közül képes éretten dönteni arról, hogy milyen foglalkozást választ, milyen politikai, vallási és egyéb, a világgal kapcsolatos nézeteket követ, milyen a szexuális irányultsága és milyen párt választ magának, stb. Vagyis képes önálló és a saját preferenciáival összhangban lévő választásokra élete kulcskérdéseiben.

Az identitásképződés, vagyis a saját önazonosság és önálló személyiség kialakítása a kamaszkor feladata. Marcia kutatásai alapján serdülőkorban 4-féle identitásállapot különíthető el, amelyekből a kamasz évek végére jó esetben kialakul az érett identitás.

1. Diffúz identitás: az egyén még nem tette le voksát egyetlen alternatíva mellett sem, minden képlékeny.

2. Korai zárás: az egyén már elköteleződött, meghozta a döntését, ám ezt nem előzte meg mérlegelés és kipróbálás. Azokra jellemző, akik valamely tekintélyszemély nyomán választanak maguknak foglalkozást vagy politikai nézetet, anélkül, hogy megvizsgálták volna, illeszkedik-e hozzájuk ez a választás, illetve más alternatívák nem jöhetnek-e szóba.

3. Moratórium: türelmi idő, amelynek során az egyén próbálgatja a szárnyait és a különféle lehetőségeket (pl. egyszer ehhez, másszor ahhoz a kortárscsoporthoz csatlakozik, egyik hétről a másikra meredeken megváltoztatja a zenei ízlését vagy az öltözködési stílusát, netán egyik évben még gyülekezetbe jár, a következőben már goa partykra). Belső bizonytalanság és nagy hátraarcok jellemezhetik ezt az időszakot, krízisek tarkíthatják, ám kamaszkorban teljesen normálisnak számít, mert ezekből a próbálkozásokból csúcsosodik ki majd a valódi választás, vagyis:

4. Az identitás kialakítása: a saját belső válaszok megtalálása az élet nagy kérdéseire, az önazonosság felvállalása.

Habár kamaszkorban rakjuk le az alapokat, az identitásképződés fiatal felnőttkorban is folytatódik, sőt, tulajdonképpen egy életen át zajlik. A fiatal felnőtt évek feladata a szakmai identitás kialakítása. Fix állás vagy szabadúszás, multi-karrier vagy saját vállalkozás – csak néhány a gyakoribb dilemmák közül, amelyekre más és más választ adhatunk a húszas és a harmincas éveinkben.

A gondolkodásmód, amely előrevisz

Miért ennyire fontos, hogy egy fiatal felnőtt végigmenjen az érzelmi leválás folyamatán és képes legyen önálló vélemény- és identitásalkotásra? Jelenleg egy olyan korszakban élünk, amelyben a néhány évtizeddel ezelőtt bevett minták zátonyra futottak, akár egzisztenciálisan, akár ökológiai szempontból vizsgáljuk a helyzetet. Egész egyszerűen a 2010-es években más válaszokat kellett és kell adnunk életünk kihívásaira, mint amilyeneket az 1980-as években volt szokás adni. Ahhoz, hogy megtaláljuk ezeket a válaszokat, elengedhetetlen az önálló, sőt kreatív gondolkodás képessége.

Nézzünk egy egyszerű példát. A nyolcvanas évek mintaháziasszonya igyekezett takarékoskodni – magyarul megmondva spórolt, és azon a helyen szerezte be az árucikkeket a háztartásba, ahol a legjobb áron jutott hozzájuk; akkoriban megfelelő áron megfelelő minőség volt elérhető, amit helyben termeltek meg, ha nem is volt árudömping. Ha egy mai háziasszony, mondjuk az egykori mintaháziasszony lánya is elődei eme vezérelvét követi, akkor tudtán kívül belefuthat abba a frappánsan megfogalmazott alapigazságba (amit az interneten olvastam valahol, a forrásra sajna nem emlékszem), miszerint: „Az olcsó terméknek is van ára, csak nem mi fizetjük meg.” Hanem a világ túlsó felén egy kizsákmányolt gyári munkás és a környezetszennyező tömegtermelés nyomán megviselt természeti rendszerek – amelyek hatása előbb-utóbb visszajut hozzánk, a sarkaiból kifordult időjárás vagy migráció formájában; ráadásul az olcsó termékeket előállító és forgalmazó cégek sok esetben inkorrekt munkáltatók is egyben. Erre a dilemmára több válasz született, mint pl. azok a kezdeményezések, amelyek a távolról érkező, rossz minőségű olcsó áruk helyett a környékbeli kistermelők termékeit juttatják el a fogyasztókhoz, vagy egyre többen állítanak elő saját maguknak bizonyos dolgokat, esetleg energiát fektetnek jó minőségű, de elérhető árú kézműves termékek felkutatásába.

Ezzel a már-már banális példával csak azt akartam szemléltetni, hogy a körülmények változásával természetes, hogy az idősebb és a fiatalabb generációk eltérő döntéseket hoznak és eltérő a hozzáállásuk; és amikor a mostani fiatal generáció válik majd „az idősebb generációvá”, akkor az ő gyerekeik is törvényszerűen más döntéseket fognak hozni, alkalmazkodva a majdani realitásokhoz.

Az aktuális kihívásoknak megfelelő újszerű és előrevivő ötletek csak független elmékből születhetnek – olyan emberek fejéből, akik kialakítják maguknak a saját életszemléletüket és mércerendszerüket, illetve merik és tudják gyakorolni az autonómiájukat.

Szabó Elvira

Kapcsolódó cikkek az átmeneti életszakaszokról:

• Az élet nagy fordulópontjai I. A születés és a csecsemőkor:
  „Az emberiség sehol nem pakolt le és hagyott egyedül csecsemőt” – Interjú a csecsemőkorral kapcsolatos új ismeretekről Molnár Judit Eszter perinatális terapeutával
• 4 fontos próbatétel az élet középső szakaszában
• Az élet nagy fordulópontjai III. Az életközepi válság: – Az emberélet útjának felén...

Kövesd a szerző pszichológiai témájú Facebook-oldalát: Gyökerek és szárnyak

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_