Még néhány nap és vége van a nyárnak.

Az aktuális külföldi örökbefogadás éppen célegyenesbe fordul. Az engedélyezés következik, gyámhivatali határozattal, újraanyakönyveztetéssel, búcsúzkodással, pakolással, aztán az elindulás a gyerekek új otthona felé.

A középkorú leendő szülők felsőfokú végzettségűek, pedagógusok. Ragaszkodtak hozzá, hogy a kötelező gondozás időtartama a nyárra essen, ami az ő szempontjukból teljesen érthető. Nem volt se könnyű, se kellemes besuszterolni még egy örökbefogadást a táncrendünkbe, végtére, nekünk is jól esett volna némi lazaság, nyári szabadság, uborkaszezon, láblógatás, miegymás, de belementünk. Tudtuk, hogy az idősebbik testvérnek ez lehet az utolsó esélye, a kora miatt arra, hogy új családra találjon.

Most a testvérpár, az örökbefogadás előtti kötelező kihelyezett gondozás címszó alatt, a leendő szülőkkel élvezi az (első, számukra) igazi nyár örömeit, kirándulás, strand, játék, móka, kacagás, majd ha a sor végére értek, akkor ugyanez kezdődik újra, elölről.

A délelőtti gyakorlás, a közös nyelvtanulás, feladatmegoldás lassan nyúló, csendesen növekvő ideje viszont már az iskolát idézi. Legalábbis a fiúnak, nálunk a kicsi lány még csak középsős volt.

A leendő szülők eddig szépen veszik az akadályokat, nincsenek nagy jelenetek, se nagy hisztik. A gyerekek érzelmi hullámzását ugyanolyan megkapó természetességgel kezelik, mint az összes többi hétköznapi eseményt, nem rázza meg őket némi kilengés. Az élménybeszámolóik alapján, ők úgy látják, hogy a testvérek a strand gyermek közönségéhez képest kifejezetten jól neveltek és szófogadók.

Aztán szóba kerül az iskola. A véleményünket kérik, mi hogyan gondoljuk, a leányka, aki az ő törvényeik szerint már tanköteles (náluk alacsonyabb az iskolai felvétel korhatára), menjen-e most azonnal iskolába.

A kislányról készült szakvélemények nem győzik hangsúlyozni, hogy a kicsi szociális érettsége még sok kívánnivalót hagy maga után. Mozgékony, gyengébb figyelmű, elég nehezen irányítható, cserfes és erős akaratú gyermek, akinek a szabálykövetés és feladattartás még egyáltalán nem az erős oldala.

Na és a legényke, aki a bizonyítványa szerint több dicsérettel homorított át az első osztály tantárgyi követelményeit jelképező léc felett, ő akkor mehet rögtön a második osztályba?

A fiúcska nálunk most másodjára járta az első osztályt, mivel a tanítója és a gyermekvédelmi gyám megegyezése, egyetértése alapján az előző évét nulladiknak nyilvánították.

A házaspár számára, már a megérkezésükkor tartott tájékoztatón igyekeztünk hangsúlyozni, hogy a fiú itteni fényes eredményei erősen viszonylagosak. Dicséretes és szorgalomról, jó magaviseletről regélő bizonyítványa egy halmozottan hátrányos helyzetű környék, eldugott falucskájának egyetlen kis iskolájában született, ahol szinte csak alig kezelhető, magatartásukban és beilleszkedésükben egyaránt problémás kisebbségi gyermekek oktatása zajlik, velük összehasonlításban ő tényleg nagyon jól teljesített.

Célszerűbb lenne tehát azt megnézni, milyen megszerzett tudás, mennyi elsajátított ismeret áll az eredményei mögött. A kiajánláshoz készült szakértő vélemény is kiemeli, hogy a kognitív képességei egyenetlen fejlettségűek, és az eddig megszerzett tudása a szűrővizsgálatokból is könnyen kivilágló gyengeségeket, szerteágazó hiányosságokat mutat.

Innen, ezeknek a tényeknek az ismeretében, okoz nagyobb meglepetést a házaspár kérdése: mehet-e a két gyermek rögtön, az életkoruknak megfelelő osztályfokon iskolába.

A kicsi lány egészen sok szót, néhány rövid utasítást is jól megért az ő nyelvükön.

Bár a rácsodálkozásaiból azt gyanítom, hogy pár héttel ez előttig, sohasem találkozott még másik, idegen nyelvet beszélő emberrel.

A kicsi helyesen használ néhány szót. Az lehet azért, hogy a két kezemen meg tudnám számolni mennyit (papa, mama, enni, strand és némi számolás a tízen belül jut hirtelen eszembe).

Viszont ezt nagy jóindulattal sem mondanám valódi nyelvtudásnak, akkor sem, ha hallás után pompásan ismétli időnként a szavakat.

Bátyja egyértelműen többet fog fel az előtte elhangzó diskurzusokból, viszont lanyhább a beszédkésztetése, jobban izgul azon, hogy helyesen mondja-e, ezért aztán legtöbbször inkább hallgat.

A délelőtti gyakorlások viszont jól láttathatnák a felnőttekkel, hogy az írás, a betűforma kialakítás, a helyes betűkötés sem megy olyan jól. A hallás utáni írás, a beszédészlelés pedig már magyarul sem volt az igazi.

Elsőre nem is nagyon értem, akkor ezt most ők hogyan gondolják.

A nekik lefordított válaszomra az arcukon megjelenő csalódottság az, ami igazán áthozta az üzenetüket.

Na, innen már tényleg értetlenül és hitetlenkedve állok – ez a két magasan kvalifikált pedagógus azt kérdezi, láthatóan reménykedve, hogy az éppen örökbefogadott testvérek a külföldre érkezésüket követő napoktól ugyanúgy járhatnak-e iskolába, mintha mindig is ott éltek volna, semmi nyelvi előkészítő tanfolyam, semmi rapid nyelv-tuning tábor, nincs előzetes cécó hónapokig a magántanárral, csak úgy szimplán, mintha máris anyanyelvi szinten beszélnék a nyelvet, amit még alig kezdtek el kapisgálni.

Ha jobban meggondolom, ez lehet a szülői büszkeség (az én gyermekem van olyan jó, sőt jobb, mint a másé) első fölényes diadala az általuk megszerzett mesterségbeli tudás fölött.

Szabóné Erdős Gyöngyi pszichológus 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről! 

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven.