A gyerekek, ugyanúgy, mint a felnőttek szeretik kontroll alatt tartani az életüket. Bármilyen furán is hangzik ez, bizony így van. Biztonságra törekszenek, de ők maguk még nem képesek megteremteni saját biztonságukat. A szülők, a környezet tudja ezt megadni nekik. Ha úgy érzik, hogy valami miatt kezd kicsúszni a talaj a lábuk alól, ha nem érzik az eddig kívülről érkező megtartó, biztonságot adó rendszert, akkor bizony ők veszik kézbe az irányítást. Mindezt a tudatosság teljes hiányában, gyakran a testi funkciókon keresztül teszik.

Mit értünk biztonságérzet alatt?

Egy kisbaba teljesen kiszolgáltatva érkezik a világba, mi szülők építjük köré a megtartó, biztonságot adó világot. Ennek feltételei többek között a testi kontaktus, a baba igényeire való adekvát reagálás, az anyai gondoskodás kiszámíthatósága. Ezek a legtöbb esetben ösztönösen jönnek egy édesanyából, az evolúció kitaposta nekünk az utat. A biztonságkeresés azonban nem ér véget a csecsemőkorral, folyton újabb és újabb kihívások elé kerül a cseperedő kisgyerek, ahogy egyre jobban kezdi felfedezni a világot. Az óvodába lépés idején még bőven megrendíthető, és általában meg is rendül ez a bizonyos biztonságérzet. 4-5 éves korra szokták általában azt érezni a szülők, hogy a gyerek már bízik a saját belső kapaszkodóiban, mintha kezdené kialakítani a saját kis énje határait.

Fő az állandóság

A gyerekek nem szeretik a változásokat. Mind külső (napi, heti rutin), mind pedig belső (kötődési személyek) állandóság szükséges ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat. Bármi, ami ebből kizökkenti őket, fenyegeti azt a bizonyos komfortérzetet. Milyen változások szokták egy kisgyerek életét felbolygatni? Sokszor nem csak a komolyabb változások (pl: bölcsöde/óvoda kezdés,  kistestvér születése, költözés, szülők válása), hanem a felnőtteknek jelentéktelennek tűnő apróbb változások (pl: anya elutazott pár napra, leszokás a cumiról, titok/tabu a családban) is képesek arra, hogy az addigi biztonságérzetet megrendítsék, legalábbis átmenetileg.

Hogyan reagálnak a gyerekek?

A tudatosság és a verbális csatornák helyett sokkal inkább a test és a viselkedés beszélnek kisgyerekkorban. Általánosságban a zaklatottság, érzelmi labilitás, a viselkedés szabályozásának nehézsége szokott jelentkezni. De gyakran előfordul, hogy egy-egy testi funkció köré szerveződik a tünet. Ilyen lehet például a székletvisszatartás, vagy az addig jól evő gyerekek extrém válogatása, esetleg alvásproblémák. Ilyenkor a gyerekek a testi funkciók túlzott kontrollján keresztül igyekeznek kompenzálni az elveszített biztonságérzetet. Kézbe veszik valami olyan dolognak az irányítását, ami csak rajtuk múlik, nem pedig anyától, vagy a további biztonságot nyújtó határoktól függ. Mint ahogy a tünet kialakulása is a tudati szint alatt történik, nem érdemes, és nem is tesz jót, ha ezekről faggatjuk, vagy magyarázunk a gyereknek. Az ész érvek helyett hallgassunk és figyeljünk a gyerek lelkére, és próbáljuk meg visszaépíteni köré azt a bázist, ami megnyugtatja, ahol biztonságban érzi magát. Ez nem feltétlen jön gyorsan, hiszen a változások nagy részét nem tudjuk „visszacsinálni”… De igyekezzünk segíteni a gyereknek, hogy újra megtalálja az egyensúlyt. A kistesót nem tudjuk visszatenni a pocakba, de a sok-sok türelem, a feltétel nélküli elfogadás, és a gyerekünkkel töltött sok minőségi idő segíthet rátalálni egy új egyensúlyra. 

Hermán Noémi

Klinikai szakpszichológus, gyermekterapeuta

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven.