Brutális
Napsütéses késő délután. barátnőmmel sétálunk a város egyik galéria-utcájában, épp egy érdekes előadás után, élet-halál-művészet témáján elmélkedve. Durva hang zavarja meg idillünket. Egy férfi – valószínűleg apa – többször is ráordít egy műanyag motoron „száguldó” kisfiúra: „Állj meg, te….! Ha én mondom, megállni!!! Állj!!”
Önkéntelenül is hátrafordulunk. Nagy darab, izmos, napbarnított férfi vonul az utcán, mellette motorozó kisfiú és egy nagyon fiatal, szinte árnyékként a járda szélére húzódó nő, feltehetően a kisfiú anyja.
A gyerek hang nélkül megáll az útpadkánál, az apa megy át először, s mit ad isten, épp egy fekete BMW előtt. A sofőr már rég lelassított, ezen a területen egyébként is tilos gyorsan hajtani. Nem tudni miért, de a nagy darab férfit felbőszíti az autó látványa: öklét fenyegetően rázva, az autó felé rúgva így üvöltözik: „BMW?! Mi?! Az, Bé-eM-Wé!!!! Aztán mégiscsak továbbmegy, talán mert a gyerek és az anyja már átjutottak az úton. A fiatal, törékeny kis nő hátát nézem. Meg a kisfiút.
Mihez kezdenek, ha ez a brutális agresszió ellenük fordul? Esélytelenek. Most épp védte őket – igaz, eléggé túlreagálva a helyzetet - , de mi lesz, ha majd őket tekinti ellenségnek, vagy éppen tárgynak, akin levezetheti bírhatatlan feszültségét? Vele, a „brutálissal”, vajon ki bánt így? S vajon a fia is ugyanilyen lesz? Ki tudja most még. De ezt látja, ez a példa épül be fejlődő személyiségébe.
S eszembe jut az „erő politikája”. Akinél az „erő”, az mindent megtehet. Bárkivel, aki gyengébb, aki kiszolgáltatott. S még csak el sem kell számolnia vele.
Barátnőmmel csendesen befordulunk az első sarkon. Magas röptű elmélkedésemből, íme, megérkeztem a földre. Itt élünk mind, erősek, gyengék, bátrak, gyávák, közönyösek, brutálisak és kedvesek. Mind mi vagyunk – emberek.
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna
A Lelkizóna írásait kövesd a facebookon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!