Kapcsolati etika

Böszörményi-Nagy Ivánról a pszichológiai berkein kívül kevesen hallottak. Pedig a múlt század egyik meghatározó családterápiás iskoláját hozta létre. Magyarországon lett pszichiáter, munkássága az Amerikai Egyesült  Államokban teljesedett ki.  Az általa alkotott kontextuális elmélet alaptétele szerint az emberek egészségét, fejlődését, magát a túlélést, a közöttük fennálló kapcsolatok ereje és belső igazságossága biztosítja.

Mindannyian egymásra vagyunk utalva, ezért egymás iránt igazságossággal, megbízhatósággal, kölcsönös felelősséggel tartozunk. Ennek az egymásra utaltságnak az alapja az anya-gyerek kapcsolat. Ez kezdetben asszimmetrikus, hiszen a csecsemő anyja gondoskodása nélkül elpusztulna, s a viszonzására még képtelen. Az idő múlásával az idősödő szülők, illetve a következő generáció felé tud majd egyenlíteni. Így lesz a szüleinktől kapott jogosultság a gyermekeink felé kötelezettség. 

A kapcsolati igazság íve több generáción keresztül épül fel: az alap a megfelelő szülői gondoskodás, majd ennek visszafizetése a következő generáció felé. Ha ez az ív valahol megtörik, akkor kapcsolati igazságtalanság jön létre, ami tönkreteszi mind a kapcsolat, mind a benne élők egészségét.

Kapcsolati igazságtalanságok

Mindenkiben él egy „főkönyv”, amiben az szerepel, hogy mennyit fektetett be és mennyit kapott a családi kapcsolatokból, azaz igazságosan bántak-e vele. Ennek alapján alakítja ki kapcsolati stratégiáját.

Ha egy gyerek nem kap elég törődést, vagy azt bántó, sértő módon kapja, negatív jogosultsága keletkezik. Állandó hiányban szenved, s ezt meg is próbálja behajtani, legtöbbször egy másik partnertől. Az ilyen ember úgy érzi, mivel neki kevesebb jutott, „joga van” elvárásokat támasztania, kárpótlást várnia a többiektől.  S valahogy meg is találja azokat a partnereket, akik azt hiszik, az ő dolguk másokat kiszolgálni, boldoggá tenni. Az utóbbi módon működők úgy nőttek fel, hogy már gyerekként megtanulták szüleik hiányzó érzelmi szükségleteit, „negatív főkönyvét” kiegyenlíteni, feláldozva ezért saját autonómiájukat. S bár a kétféle hozzáállás – a negatív jogosultság és a kárpótlást nyújtani igyekvés - kezdetben talán jól működő kapcsolatot eredményez, de hosszabb távon igazságtalan és frusztráló, valójában az áldozat-üldöző játszma melegágya.

Generációkon átívelő „főkönyvek”

Nemcsak egyénileg vezetünk számvetést, hanem minden család rendelkezik egy generációkat átívelő „könyveléssel”. S ezt a folyamatot akár továbbgondolhatjuk nemzet szinten is. Ha egy népcsoport, nemzet, tartósan úgy érzi, hogy vele a sors igazságtalanul bánt, akkor azon túl, hogy ez hatással lesz világlátására (folyton támadásra számít), feljogosítva fogja érezni magát a kárpótlásra, igazságtételre. Együttműködés helyett paranoid ideológiák terjednek, s jogosulatlan elvárások keletkeznek a szűkebb-tágabb környezettel szemben. Aki negatív jogosultsággal él, nem bírja a felé irányuló elvárásokat, kritikát (még ha jóindulatú is), viszont rögtön felül az ígéretnek, dicséretnek (még ha alaptalan is). Egészen torz „szövetségi” rendszert alakít ki: azokkal barátkozik, akik valójában nem támogatják, s elzárkózik azoktól, akikre számíthatna, mert irigyli erejüket, nyugodt tartásukat.

Az igazságtalanságok először is önmagunkon belül egyenlíthetők ki. Fel kell ismernünk, ha valamit nem kaptunk meg, dolgoznunk kell a jogos haraggal, azért hogy ne zúdítsuk másokra, ártatlanokra.S dolgoznunk kell azért is, hogy megismerjük valódi szükségleteinket, s megtanuljuk azokat olyan módon kielégíteni, betölteni, hogy ne romboljuk kapcsolataink egészségét.

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

A Lelkizóna írásait kövesse a facebookon, hogy ne maradjon le a legújabb bejegyzésekről!

saját blog: Pszichológus a galériában