Mit is jelent ma nekünk  a karácsony?

Már októbertől beinduló kereskedelmi őrületet, végre vasárnap is nyitva tartó és csúcsdöntögető plázákat?

• Mértéktelen evés-ivást? Az ajándékvásárlásba és készülődésbe belegárgyuló anyákat (apákat), futkosó, stresszelő néptömeget (legalábbis a világ gazdagabb felén)? Van róla fogalmunk, hogy készülődhetnek a szegényebb keresztény országok lakói? Vagy a mi országunk mélyszegénységben élő része? Érdekel minket egyáltalán? Vagy csak a magunkéval vagyunk elfoglalva?
• Vagy az otthoni punnyadást és a minden évben levetített karácsonyi családi filmeket? Nem tagadom, nekem is van köztük kedvencem (Igazából szerelem, vagy a Holiday), de a Reszkessetek betörőknek már a címétől is rosszul vagyok. Van még aki megnézi?
• Vagy az adakozást? Elintézzük jótékonyságra való hajlamunkat azzal, ha karácsony előtt mi is összerakunk egy dobozt és elküldjük a rászorulóknak?
• Megkönnyebbül a lelkünk, ha karácsonykor elmegyünk a misére és érezzük, hogy azért mi is keresztények vagyunk, csak év közben ez nem fér bele a rutinba?

Most egy nagyot ugrok, előre elnézést kérek a kellemetlenkedésért. Kilépve a karácsonyi témából, de folytatva a kérdések sorát: egyszerűbbnek, könnyebbnek látjuk a jövőt, ha felülünk a riogatásoknak és azt mondjuk, tényleg milyen kockázatos menekülteket befogadni, hisz köztük biztos vannak terroristák is, mint azon gondolkozni, hogyan segíthetnénk nekik?  Ez nem karácsonyi téma, belátom, vagy nagyon is az?

A minap hallottam egy riportot a rádióban (persze a Klubban…) a régi szíriai nagykövetünkkel, aki mesélt róla, micsoda hely volt a nyolcvanas években ez az ország és a lakói milyen segítőkész emberek: minden rászorulót megsegítettek a rokonok és a más országokból érkező menekülteket (mert akkor is volt ilyenre példa) szó nélkül befogadták. Nem táborokba, hanem a családok másik, menekült családokat. Persze akkor egyfajta puha diktatúra volt Szíriában, kb. hasonló életszínvonal, mint nálunk a kádárizmus idejében, de aki nem vétett nagyot, az fenn tudott tartani egy átlagos életszínvonalat. Mint nálunk. Akkor. Ott sokat változott a helyzet, de mennyit tudunk valójában arról a világról? A régiről és a mairól? A kiváltó okokról?

Bennem gyakran felmerülnek a fentiekhez hasonló kérdések és nagy örömmel olvastam Várszegi Asztrid pannonhalmi főapát szavait, aki, mint már oly sokszor, most is megerősített abban a véleményemben, hogy valami ilyesmi lehet az igazi kereszténység, ilyen módon kellene egy igaz, hiteles vallási vezetőnek megnyilvánulnia. Ajánlom mindenkinek, olvassa el:

http://hvg.hu/itthon/20155152_bajban_vannak_akik_eddig_pokollal_meg_ke

Az interjúban ezt mondja a menekültügy kapcsán: „tényleg a kereszténységünket védelmezzük? Nem inkább a jólétünket, a kényelmünket és a biztonságunkat féltjük?”

Amikor a riporter megkérdezi tőle, nem tart-e attól, hogy mint már korábban is többször, megvádolják majd a szavaiért, mint a liberálisok szócsövét? Azt válaszolja:

„Egyszerűbb megoldás valakire a liberális jelzőt szitokszóként ráragasztani, mint tájékozódni a világ dolgairól, nyitott lélekkel és szellemmel gondolkodva a realitásokból kiindulni. Mi, keresztények, nem mindig vagyunk köszönő viszonyban a valósággal: a múltban vagy a jövőben élünk, holott a Miatyánkban is azt imádkozzuk, hogy a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” 

Na jó, de akkor mit is szeretnék kezdeni mindezekkel tulajdonképpen? Ha lehetne egy kívánságom, vagy esetleg három (tessék, már megint ez az elégedetlenség…), akkor mit kívánnék?

Ha jönne egy jó tündér, vagy ha a Jóistentől kérhetnék valamit, akkor elsősorban személyes, az elmúlt évben megélt, megtapasztalt élményeimből kiindulva, ugyanakkor mégsem a személyes vágyaimat előtérbe helyezve ezekkel a kívánságokkal állnék elő (elé):

• legyünk egymáshoz elfogadóbbak, nyitottabbak, próbáljuk meg meghallgatni, megérteni a másikat is, ne ítéljünk elhamarkodottan (ugye ez számíthat egynek?!)
• a gyerekeink kapjanak tőlünk (is) több figyelmet és türelmet, illetve motivált, kiegyensúlyozott tanárokat, színvonalas oktatást – jelen helyzetben az oktatási rendszerben nehéz bízni, sokkal nagyobb súly és felelősség hárul az egyes tanárokra (érzem, hogy itt is kicsit telhetetlen vagyok, bocsánat!)
• olyan emberek vezessék az országokat és a világot, akik nem a saját, hanem a közösségük érdekeit tekintik mindenek felettinek és alázattal, legjobb tudásuk szerint végzik azt a feladatot, amit vállaltak.

Belátom, nem könnyen teljesíthető kérések, de remélem, nem akadályozza meg az égieket, hogy meghallgatásra találjanak.

Azt hiszem, Várszegi Asztrikra számíthatok, ő hasonlókért imádkozik nap-mint-nap és ő biztos jobban meg tudja fogalmazni, többet tud elérni nálam, nagyobb hatással bír minden irányban.

Ráadásul mindezekben én magam, mi magunk is benne vagyunk, tehetünk érte, hogy így legyen, rajtunk is múlik. Jó, ha tudjuk.

Békességes, szépséges, szeretettel teli karácsonyt kívánok mindenkinek!