Megint túl vagyunk egy felvételis hétvégén. Most voltak a gimnáziumi írásbeli felvételi vizsgák matekból és magyarból. Ahhoz képest, hogy élethosszig tanulásra kell készülnünk és készítenünk gyermekeinket, időnként nehéz eligazodni abban, hogy mit és hogyan érdemes. Lássuk be, sokszor nehéz motiváltnak lenni.

Minket három éve érintett a dolog (mármint a felvételi) és majd jövőre lesz megint aktuális (de már most stresszel rajta a hetedikes gyerekem). A három évvel ezelőttihez hasonlóan sikerült most is olyan nehéz matek feladatsort összeállítani (lehet, hogy a többi is ilyen volt, de azokat nem követtem figyelemmel), hogy a gyerekek a földbe döngölve érezhessék magukat, gondolhassák lehetőleg minél többen azt, hogy milyen buták, esélytelenek stb.

Értem én, hogy valahogy kell differenciálni, de szerintem ahhoz elég lenne 1-2 nehezebb példa, amivel ki lehetne szűrni a versenyistállókba pályázó zsenipalántákat.

Vagy nem nehéz a felvételi sor, csak sehol sem tudják megtanítani a tananyagot a gyerekeknek? Ezt – gondolom – senki nem hiszi és nem is akarja bebizonygatni. Ha valaki érti a mögöttes szándékot, az tegye már meg, hogy elmagyarázza!!

Egy vidéki ismerősünknél saját magam tapasztaltam meg azt, hogy rendőrtagozatos középiskolába járt a gyerekük és szenvedett a matekkal. A férjem, aki mérnök ember és mindig nagyon erős volt matekból, kérte, mutassa már meg, mit tanulnak és mi a lecke. A srác elővette a cuccait és – ő ugyan nem tudta, de mi láttuk, hogy - épp a trigonometriát tanulták (tudjátok, a sinus, cosinus, stb.). Ha jól emlékszem, épp harmadikos volt akkor. Próbáltunk beszédbe elegyedni a sráccal arról, hogy mégis mit és hogy tanulnak, milyen egy óra, mennyit ért egyáltalán a tananyagból. Elmesélte, hogy a tanár semmit nem magyaráz, az osztály kezelhetetlen matek órán, kétharmaduk bukásra áll, ő azért esélyes a kettesre, mert mindig megcsinálja a házi feladatot, ami hétvégére konkrétan a könyv füzetbe történő bemásolását jelentette (annyit, hogy több órája ráment minden hétvégén, de olyan is volt, hogy az anyja segített neki másolni…). Elképedve hallgattuk. A srác azt is elmondta, hogy szorozni, osztani sem tud a többség. Ehhez képest a trigonometrián és más hasonló – rendkívül gyakorlatias témákon - gyúrnak. Aztán csoda, ha jönnek a rendőrviccek…

Sajnos nekem is volt módomban megtapasztalni, hogy érettségizett húszéves fiatalok jelentős része komoly bajba kerül, ha egy százalékszámítást kell elvégeznie.

Pedig milyen jó is lehetne a matek! Én emlékeszem, amikor készültem a felvételire (Közgázra) és intenzív matekozásra álltam rá, tényleg egy idő után megéltem benne a flow-t, olyan klassz volt, egy idő után úgy belejöttem. Élveztem, hogy ráállt az agyam, kihívásnak tekintettem a nehezebb példákat és – annak ellenére, hogy később az egyetemen rájöttem, kifejezetten rossz vagyok matekból – úgy sikerült belejönni, hogy ötösre írtam meg a központi felvételit. Ehhez kellett egy olyan tanár, mint Molnár Istvánné, Erika néni (Isten áldja meg, szuper tanár és pedagógus volt; remélem, még most is élvezik sokan érthető magyarázatait, de már biztos, hogy max. nyugdíjasként)!!

Olyan sok komoly szakemberünk van, akik hangoztatják oktatási rendszerünk hibáit és azt a fajta hozzáállást, ami korszerűtlen és ami nem, hogy pozitív irányba változna, de még romlik is. Most csak a számomra legutolsóként olvasott Vekerdy Tamás interjút idézném itt (minden fontosat elmond benne).

Ő a kreativitásra és az érzelmi intelligenciára hívja fel a figyelmet. Az a véleménye (mint általában a legtöbb korszerű, haladó szellemű és a tényekre építkező szakembernek), hogy nem a tényszerű tudást kell ma már beletömni a gyerekek fejébe, hanem élni kell őket megtanítani, segíteni megismerniük az örömmel végzett munka élményét, megtalálni a nekik való utakat, feladatokat és abban segíteni nekik, hogy el tudjanak igazodni a világban.

Az, hogy  a művészeti oktatás milyen fontos (lenne), már szintén régi nóta (tudjuk, már a régi görögök is…), és jó ha azt is tudjuk, nem csak a gyerekek számára ajánlott módszer. A – utálom ezt mondani, de sokszor kijön belőlem – világ fejlettebb részein a vezetőknek, menedzsereknek kifejezetten ajánlják az ilyen irányú tanulmányokat és tehetségük kibontakoztatását, mert rájöttek, hogy sokkal kreatívabbak és hatékonyabbak lesznek a munkájukban is, nem beszélve arról, hogy boldogabbá, elégedettebbé válnak az élmények által, amelyeket kapnak a különböző művészeti ágaktól és attól a nyitottságtól, amit ezek által nyernek. A mai csúcsmenedzserek már nem az MBA diplomájukat mutogatják, hanem arra büszkék (azt várják el tőlük), hogy valamelyik művészeti akadémiát, kurzust elvégezték (de össze nem tévesztendő magyar névrokonával!), illetve van olyan tudásuk, hobbijuk, specialitásuk, ami valamilyen művészethez kötődik és – látszólag – teljesen távol áll a napi munkájuktól.  

Úgyhogy azt ajánlom mindenkinek, hagyja a gyerekeit Vekerdy ’szellemében’ cseperedni (persze tudom, hogy a határok nem mindenkinél ugyanott húzhatók meg) és – ha még nem talált - keressen magának is valami olyan kreatív, alkotó tevékenységet, ami a szemét, a lelkét gyönyörködteti és amiben örömét leli. Garantálom, nem fogja megbánni ha időt szentel neki, belefeledkezik. Hagyjuk a gyermeki énünket kibontakozni!

Ha pedig olyan nagyon elástuk már a gyermeki énünket és magunk sem tudjuk, mi lenne a nekünk való kreatív foglalatosság, akkor keressünk valakit, aki segít ezt megkeresni. Vagy kísérletezzünk. Menjünk kiállítást nézni, színházba, moziba, koncertre, rajzoljunk, alkossunk valamit és figyeljük magunkat, mikor érezzük a legjobban magunkat, melyiket élvezzük a legjobban. Aztán...

Koskovics Éva

coach

Egyéb (nem annyira coach-os) írásaim itt olvashatók! Ezekből talán még az is kiderül, az én számomra melyik művészeti ágak, tevékenységek (témák) a legizgalmasabbak.