A jó közérzet és a stresszkezelés alapfeltétele, hogy bánni tudjunk különböző, külső-, belső hatásokra keletkező érzelmeinkkel. Ha a sajátjainkkal elég jól boldogulunk, kevésbé borítanak ki a mások érzései is. Több empátiát, nagyobb nyugalmat és derűt tudunk megélni a kapcsolatainkban, ami mind rövid, mind hosszútávon az egészségünket szolgálja. S nemcsak a sajátunkat, de a velünk kapcsolatban élőkét is.

Az érzelmek kezelésének képességét érzelmi kompetenciának nevezzük. Ha ebben nem vagyunk elég jók, hamarabb stresszelünk, könnyebben felborul a homeosztázisunk. Ha gyakorivá, krónikussá válnak az egyensúlyvesztés állapotai, akkor nagyobb valószínűséggel betegszünk meg, hiszen ideg- és immunrendszerünk intenzívebb igénybevételnek van kitéve.

Ezért is lenne fontos elsajátítani az alább felsorolt képességeket. (Bővebben: Máté Gábor A test lázadása című könyvében)

Az érzelmi kompetencia feltételezi:

• Azt a képességet, hogy észlelni tudjuk a saját érzéseinket, s ezáltal meg tudjuk állapítani magunkról, hogy stresszesek vagyunk.

• Azt a képességet, hogy hatékonyan kifejezzük, kommunikáljuk az érzelmeinket – vagyis hogy valami jó vagy rossz nekünk – ezáltal érvényt szerezve szükségleteinknek, s jelezve saját határainkat, tűrőképességünket.

• Azt a képességet, hogy tudatában vagyunk valódi szükségleteinknek, amelyeket ki kell elégítenünk ahhoz, hogy szervezetünk, pszichénk egészségesen működhessen. Tehát nem nyomjuk el őket csak azért, hogy mások elfogadjanak vagy elismerjenek.

• Azt a képességet, hogy adott helyzetben különbséget tudunk tenni a helyénvaló reakciók, illetve a múltból eredő, inadekvát válaszok között. Amit jelenleg a világtól szeretnénk, annak aktuális szükségleteinken kell alapulnia, nem pedig a soha ki nem elégített, gyerekkorból fennmaradt igényeken. Ha a múlt uralja a jelent, akkor olyan elvárásokat támasztunk másokkal szemben, amelyeket azok nem képesek kielégíteni, illetve akkor is veszélyben érezhetjük magunkat, ha a jelenben ennek nincs valóságos alapja.

Nagyon sok családban az érzelmekről – különösen a negatívakról – tilos kommunikálni. Ez lehet az egyik oka annak, ha valaki nem tanulja meg észlelni a saját érzelmi állapotát, hiszen annak átéléséből semmiféle jó nem származik. Ha a rosszat nem lehet megosztani, sőt súlyosabb esetben le kell tagadni, esetleg jóként kell címkézni, teljes káosz és zavarodottság alakul ki a saját és a mások érzéseinek észlelésében. Ez pedig megalapoz egy jó masszív, tartós szorongásos állapotot, hiszen a belső iránytű kiiktatódott. Maradnak a „mit várnak el tőlem” külső „jelzőtáblái”, azaz egy másoktól függő, gyermeki létállapot, folyamatos készenléttel és esetleges gyanakvással a külvilág felé. Erős kontroll a spontán érzelmi megnyilvánulások felett, nehogy olyasmi jelenjen meg, aminek nem lenne szabad. Mintha maszkot kellene hordani. Ez a fokozott készenlét rengeteg energiába kerül, nem csoda, hogy a szervezet kimerül, gyakori a fáradtság, alvás- és hangulatzavar. S legbelül a magány, üresség.

A kiút: újra megtalálni, felismerni a belső jelzéseket, gyakran megkérdezni önmagunktól: „Milyen ez most nekem, jó vagy rossz?” – s az érzésre figyelni, nem pedig pusztán a ráció (szuperego) hangjára. Önmagunk újrafelfedezésének útján nélkülözhetetlen egy olyan kísérő (barát, társ, terapeuta), aki őszinte, valódi, azaz megfelelő érzelmi kompetenciával bír.

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

pszichológus

A Lelkizóna írásait kövesse a facebookon, hogy ne maradjon le a legújabb bejegyzésekről!

kapcsolódó cikkek:

Mást szeretnék, mint ami van

Így működik a nárcisztikus szülő

Átok ül rajtam?

saját blog: Pszichológus a galériában