Az egyetemi évek alatt kialakult egy hétfős baráti társaságunk. Hét csaj. Egymást választottuk, ha csapatban kellett dolgozni, együtt készültünk a prezentációkra. Megünnepeltük a szülinapokat, a karácsonyt, felmentünk egymáshoz filmezni, teázni, beszélgetni. Könnyes nevetések és nehéz pillanatok, pasiügyek, közös jelbeszéd a vizsgákon - szóval sok élmény összeköt minket. Hétből négyen házasok vagyunk, hárman pedig már anyák is. Ott voltunk egymás esküvőjén és szeretettel drukkoltunk a babák érkezésekor is.
A közös budapesti évek után többen külföldre vagy vidékre költöztünk, aztán vissza a fővárosba. De hiába szűnt meg a földrajzi távolság, a sok különböző életforma mintha csak párhuzamos sínekként futna egymás mellett. Nagyon várjuk, hogy ez a sok sín végre összefusson, és találkozzon - ha csak pár órára is... Lehetetlen küldetésnek tűnik összeegyeztetni azt a menetrendet, ami mindannyiunknak jó, de úgy döntöttünk, megpróbáljuk. Kihívjuk a naptárjainkat egy kemény csatára, és beleszuszakolunk egy közös időpontot. Nagy levegőőő, és segítségül hívjuk régi barátunkat, a Doodle tervezőt. 

Igenám, de aki munkába jár, annak főleg a hétköznap esték jönnek szóba. 6 óra után. Pont akkor, amikor a gyerekes családok már megkezdik az esti készülődést. Vacsora, fürdés, mese, játék, altatás... Nekik inkább a hétvége esélyes, mondjuk délelőtt 10-től. Olyankor általában úgyis útra kelnek valahova. Vásárolni, játszótérre, állatkertbe, stb. 
A csapat gyerektelen része nagyon kedvesen felajánlotta, hogy legyen hétvégén a randi.
Hurrá, végre egy közös pont, köszönjük!
Aztán jött egy újabb e-mail sorozat arról, hogy kinek melyik szombaton van képzése, munkája. Netán családi programja. Mert itt már közel sem arról van szó, hogy hét szabad egyetemistának kell megegyeznie, hanem hét családnak. Egy júniusi vasárnap talán mindenkinek jó lesz, még várunk néhány Doodle szavazatot... 

Nem egyszerű megtartani, illetve visszahozni a régi fontos kapcsolatokat egy új életbe. De munka, párkapcsolat, gyerek mellett (és még a szaladó háztartásról nem is beszéltünk) is el lehet (el KELL) csípni néhány olyan órát, amikor jut idő rájuk is. Azokra a barátokra, akikkel korábban a fél életünket megosztottuk, annyi időt töltöttünk együtt. Akik tudtak örömeinkről, félelmeinkről, biztattak, dicsértek, de őszintén elmondták azt is, ha valami nem tetszett. Akikkel jókat lehetett röhögni és sírni is. Akik felírtak minket az órán a jelenléti ívre, pedig a közelben sem voltunk. Akik megfelezték velünk az utolsó kocka csokijukat. Akikkel ismerjük egymás szüleit, testvéreit, sőt, szinte egymással is testvéri kapcsolatban voltunk. És akikkel az e-mail váltás meg a telefon kevés. Személyesen az igazi találkozni. 

Mi kell hozzá, hogy ne vesszenek el ezek a fontos személyek az életünkből? 

- Az első, ami annyira triviális, hogy néha meg is feledkezünk róla: egymás elérhetősége. A legutóbbi találkozás óta bárki változtathatott telefonszámot, e-mail címet, a munkahelyi névjegykártya is elavulhat. Vagy egyszerűen csak a technika ördöge közbeszólt, és elkeveredett a sok értékes adat. Jó szolgálatot tesz ilyenkor a facebook, aminek a chat vagy privát csoport funkciójára talán még azok is kaphatók, akik egyébként ellenzik a közösségi oldalakat. 
- Kezdeményezés: "Mostmár tényleg jó lenne találkozni, hozzunk össze valamit" - és általában itt meg is torpan az ötletelés. Ha pedig mindenki a másikra vár, hónapokig nem történik semmi. Több tudatosság szükséges ahhoz, hogy végül összejöjjön a várva várt program. Ha van a társaságban olyan "motor", aki szívesen magára vállalja a szervezői feladatokat, érdemes őt megkeresni. De ez a feladat körbe is járhat, és előre megállapodhatunk, hogy a következő találkozóért ki lesz a felelős. Ezzel a konkretizálással elkerülhetjük a "majd valamikor, valahol" típusú egyeztetéseket. Ráadásul színesebbek is lesznek a programok, ha mindig más találja ki őket. 
- Kompromisszum és rugalmasság: a mi esetünkben látszik, hogy a gyerekesekhez igazodik a társaság. Egy kisgyerek napirendje és kényelme (szerintem és a barátnőim szerint) fontosabb, mint a felnőtteké. De lehet úgy ötvözni a kettőt, hogy mindenkinek jó legyen. Például egy játszótér, állatkert vagy rossz időben egy játszóház érdekes és gyerekbarát program. Közben mégis lehet egy kicsit beszélgetni, és ha elég gyorsak vagyunk, még egy kávé is belefér a közelben. Ha hasonló korúak a gyerekek, egymásban is új barátokra találhatnak. 
- Kreativitás: erre az időzsonglőrködéshez, a programok kitalálásához és helyszínválasztáshoz egyaránt szükség van... 

Mit tennétek hozzá? Nálatok hogy működik a gyerekes életforma és a régi barátságok összehangolása? 


Czecz Fruzsina

További "Gyerekkel vagyok" témájú bejegyzésekért kattintsatok a blog facebook oldalára!