2017. jan 30.

Tenyerén hordoz az élet!

írta: M. Révész Zsuzsa
Tenyerén hordoz az élet!

Vendégposzt

Pszichológus vendégszerzőnk mai írása egy csodálatos köszönetmondás mindazért, amit az élet nyújthat. Saját példájával támasztja alá, hogy a hála érzése megnyugtat, gyógyít és elvezet a teljesség, boldogság átéléséhez.

16395864_10207786391927086_469487805_n.jpg

Nem gondolnád? Mondhatnám azt is, hogy hatalmas malacod van, de ezt pont úgy kétkedve fogadnád. Nem azért, mert nem igaz, hanem mert a hétköznapi taposómalom békaperspektívájából elég nehéz így látni a dolgokat.

Felteszem, hogy te is egy átlagos magyar családból származol, ahol aligha volt több, mint két testvéred.

- Na és, ha úgy van? Mi ebben a szerencse?

- Maga az élet. Az a privilégium, amivel nemigen számolunk, pedig ez az alapja mindennek. Az átlagos nő egész életén át megérlelt nagyjából 400 petesejtjéből és az átlagos férfi élethosszig termelődő megszámlálhatatlanul sok ivarsejtjéből, az ők átlagosan tartós kapcsolatából lettetek ti, összesen jó, ha hárman.

- Nagy cucc! – mondhatnád, de a szokásos reagálásod pikírtsége mögött, már ott van az a kis megingás, az a kis szemléleti földcsuszamlás. Bevallom pont ez volt a cél, hogy legalább egy rövid időre nézd, lásd és érezd a saját világodat másként, egy másik keretben. Valahogy úgy, olyan őszinte csodálkozással, mint egy váratlan ajándékot szokás, mert az.

- Ezért kellene hálásnak lenni?

- Igen, alapvetően ezért és bármiért, amid csak van, aminek csak örülni tudsz. Ha már kezdenéd is sorolni milliónyi kielégítetlen vágyadat, üres órákban szövögetett ábrándjaidat és elképzeléseidet, az élettel és a világgal szemben támasztott megannyi elvárásodat, követeléseidet és elvetélt álmaidat, ne tedd. Tartogasd a magán kívánságműsorod a tündér keresztanyának, ha arra vetődne. Én a valódi életről beszélek, nem arról a furcsa, egyedi módon leképezett világról, ami a fejedben született és nagyrészt nem is jutott ki onnan sehova. Kérlek, vedd ezt helyesbítésnek. Lehet, hogy nem olvastad az apró betűs részt, ezért mondom, az élet nem tartozik neked semmivel.

- Nem tudsz és nem is szoktál örülni semminek? Akkor kevés lesz ide egy kis földcsuszamlás, jöjjön egy hegyomlás erejű gondolatkísérlet. Képzeld el jó részletesen, mit éreznél, ha mindaz, amid csak van, most azonnal elveszne a számodra. Kész vagy? Akkor most azt képzeld el, hogy hirtelen mindent visszakaphatsz, ami fontos számodra. Azt hiszem, ha sikerült őszintének lenni magaddal, akkor arra is rájöttél közben, hogy jóval több dologért lehetsz hálás, mint amire eredetileg gondoltál volna.

Évekkel ezelőtt a Life című csodálatos természetfilm kezdő képsorainál rázott meg így Sir David Attenborough narratívája. Arról beszélt, hogy a bolygónkon lévő valamennyi élőlény naponta megküzd az életéért. Tudom, nyilvánvaló, hogy ez így igaz, de valahogy önmagamra nézve cseppet sem tűnt valóságosnak. Persze, elmegyek dolgozni és elvégzem a napi feladataimat, amik hozzásegítenek a túléléshez, de hát, hol van ez a kardfogú tigris, vagy a barlangi medve jelenlétének fenyegetéséhez képest. Készséggel beismerem, én szerencsés vagyok, és ha neked sem jut konkrét nagy ragadozós tapasztalat eszedbe a napi életben maradásodért folytatott harcról, akkor valószínűleg te is az vagy.

Az egyik kedvenc felrázó szövegemből, a neten több változatban keringő világfaluból idézve „E szöveg olvasásával duplán is áldott vagy, mert nem tartozol a 2 milliárd emberhez, akik nem tudnak olvasni. És 1 vagy a 100 közül, akinek számítógépe van a Földön.”[1]

 

Amikor egy beszélgetésben először merül fel a helyzetünkkel (vagy legalább annak egyes részeivel való) megelégedettség és a hála kérdése, sokszor látom az elképedést, a kétkedést a kliens arcán. Ezt meg hogy képzelem? Hiszen csak az imént sorolta hosszasan, milyen nehéz lett (és/vagy volt) a sorsa, mennyi és mi mindenféle bajai támadtak legutóbb, én meg jövök itt, ezzel a hites maszlaggal? Utólag esetleg kiderülhet, hogy a hála érzését és kifejezését a képzeletében egészen szorosan hozzákötötte a mély és megingathatatlan vallásossághoz – netán már látta is magát újsütetű Jóbként, a rá záporozó sorscsapások között, átszellemült mosollyal leborulva hálát rebegni a Teremtőnek. Bár, ha valóban mind elfogadta volna mindazt, ami rá kiméretett, ugyan hogyan keveredett volna panaszainak válogatott csokrocskája énelébem. Nyugodt szívvel leszögezhetem, nem gondolom, hogy a hála kifejezése a hívők kiváltsága lenne.

Hagyjam már békén, ő nem is vallásos és egyáltalán kinek kéne címeznie a háláját? Azt hiszem ez is egy olyan pont, ami a hála hatásossága szempontjából vadul lényegtelen. Annak adhat hálát, akinek csak akar, Manitutól, a Sorson, a Párkákon, a véletlen szeszélyén át az összes szentekig. Ráadásul, ha nem tudja megnevezni a címzettet, úgy is teljesen jó.

A mélyen átélt és többször felidézett érzés az, ami belül gyógyító, áldásos munkába kezd, áthangolja az érzelmi világát és lassan helyrebillentheti a felborult egyensúlyt. (a hála hatásairól olvashatsz még ITT

Fontosnak tartom, hogy a helyzetünk megítélésében ragaszkodjunk a reális és igazságos mérlegeléshez, ez nem a hurrá optimizmus helye és ideje, ha lehetne, most tartózkodjunk az önámítástól. A hazugságok, még ha „csak” belül vannak is, nemigen segítenek rajtunk. Tényleg jó lenne, ha kevesebbet panaszkodnánk, és valóban törekednénk a helyzetünkkel és a viszonyainkkal való megelégedettség elérésére.

Pár éve a félévszázados jubileumom kapcsán, az ilyenkor szokásos ijesztően komoly és komor gondolatok helyett, és vélhetőleg éppen ezek ellen, csokorba szedtem, mi mindennek örülhetek, mi mindennel lehetek elégedett és boldog, ha éppen úgy döntök. Most közreadom az akkori listám kurtított változatát kedvcsináló gyakorlat gyanánt:

„Hálás vagyok ezért a lehetőségért az életre, ami élethosszig ellát tapasztalnivalóval.

Hálát adok, amiért békeidőben nőhettem fel, egy régi kultúra ölén, a föld eléggé civilizált vidékén, és viszonylagos jólétben élvezhettem a valódi gyermekkor felhőtlen szép örömeit. Hálás vagyok, amiért sosem kellett éheznem, sem a holnapi túlélésért rettegnem, sem alapvető szükségleteim területén nélkülöznöm. Hálás vagyok, hogy családban nőhettem fel, ahol közeli, folyamatosan elérhető példán tanulhattam meg, milyen az elkötelezett szeretet és az egymásért végzett munka, milyen az örömök és bánatok megosztása másokkal. Hálás vagyok, mert gyermekként nem hagytak el és nem taszítottak ki. Hálás vagyok azért, mert ha rövid időre is, de én ismerhettem olyan nagyszülőket, akiknek rám áradó szeretetében sütkérezni lehetett. Hálás vagyok, mert elég kiterjedt és elég összetartó a családom, és ezekben a kapcsolatokban, újra és újra megélhetem a vérségi kötelékek valódi megtartó erejét.

Hálás vagyok, mert olyan időben születtem, amikor már a nők is tanulhatnak, sőt komoly, tudományos munkákat és eredményeket is elérhetnek. Hálás és boldog vagyok, hogy tanulhattam, nyiladozó elmémet pallérozta, érdeklődésemet támogatta az a közösség, amiben felnőttem, és lehetőségem volt szívemnek kedves, egész életre szóló szakmát, hívatást találni. Hálás vagyok, hogy elég kitartást, elég erőt és elég éles elmét kaptam ahhoz, hogy választásomat valóra válthassam. Hálás vagyok a kielégíthetetlen kíváncsiságomért, ami mindig megújuló erővel sodor aktuális tudásom partjaira. Hálás vagyok, mert az utam során mindig találtam újabb lehetőségeket és új forrásokat tudásvágyam kielégítésére. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhetem nagy gondolkodók papírra vetett fantasztikus elképzeléseit, találhatok olyan gondolatokat tőlük, amelyek felragyogtatják a napomat.

Hálás vagyok, mert a természet nagy kegyéből elfogadható, kellemes külsőt kölcsönzött nekem, és emellett eléggé átlagos embernek születhettem ahhoz, hogy gond nélkül beállhassak a sorba. Hálás vagyok a sorsnak, mert fiatalságomban többször is rám talált a szerelem, így ráébredhettem változékony és változatos ösztönzéseinek erejére, és állhatatlanságára is. Hálás vagyok, mert megtehettem, hogy a szívemre hallgatva válasszak magamnak párt. Hálás vagyok, mert olyan társra leltem, aki hosszú évek óta mellettem van, s így tevékeny részese lehettem az élet egyik legnagyobb kihívásának, a tartós párkapcsolatnak, annak minden örömével, bánatával, előnyével, hátrányával, nyereségével és lemondásával együtt. Hálás vagyok a kényelmes és kedvemre való otthonért, ahová minden nap örömmel térhetek haza.

Hálás vagyok azért, mert időről időre találkozhattam az utamon olyan kedves és barátságos emberekkel, akik beengedtek a saját életükbe és részt kértek az enyémből, tőlük, az érzéseiktől, megosztott gondolataiktól a saját világom sokkal gazdagabbá vált.

Hálás vagyok, mert nagyobb lemondások nélkül megengedhettem magamnak, hogy gyéren fizetett közalkalmazotti állásokban keressem meg a mindennapi kenyerünket, és a sors nem kényszerített rá, hogy több pénz, vagy jobb lehetőségek reményében elhagyjam a szakmám, vagy kisvállalkozásban eladjam a lelkemet. Hálás vagyok a sorsnak azokért az emberekért, akik bizalommal fordultak hozzám és megengedték nekem, hogy belső szenvedéseikbe belelássak, az állhatatosságukért, amivel újra és újra eljöttek hozzám. Hálás vagyok a sorsnak a megértésért, a gyógyírként belőlem feltörő szavakért, amik enyhet jelentettek számukra és hihetetlenül boldogító sikerélményeket az én számomra.

Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy gyermekeim születtek. Hálás vagyok, amiért közös életünkben valódi, igaz örömökre leltem, szépségükben, fejlődésükben és növekedésükben vég nélkül gyönyörködhettem. Hálás vagyok, amiért megérhettem azt, hogy épségben, erőben és számottevő betegségek nélkül felnőtté váltak. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem őket, és büszkeséggel telten nézhetem egymást követő sikereiket, erőfeszítéseiket a saját boldogulásuk útján. Hálás vagyok, amiért erőmhöz mérten támogathattam őket abban, hogy tanulhassanak és szívüknek kedves szakmát választhattak. Hálás vagyok, mert láthatom, hogy ők képesek dolgozni azért, hogy elérjék kitűzött céljaikat, és megvalósítsák az álmaikat. Hálás vagyok, mert láthatom, hogy jó emberré váltak, olyanná, aki képes szeretni önmagát és másokat, olyanná, aki meg tudja becsülni a társat, akit magának választott. Hálás vagyok, mert a viszonylagos közelségükben élhetek, így része maradhatok a felnőtt, önálló életüknek, értesülhetek örömeikről és bánataikról, időről időre találkozhatunk, és újra láthatom őket. Hálás vagyok, mert megérhettem, amint családfánk új ágán kifeslett a legújabb bimbó, megláthattam első, gyönyörű leányunokánkat és az ő fejlődésének is tanúja, részese lehetek.

Hálás vagyok a sorsnak, mert mindezeket viszonylagos egészségben és erőben értem el.

Hálás vagyok azért a kegyelemért, hogy felbukkanó emlékeim közül rendre kihullik a rossz, elhomályosul a keserűség, és idővel kicsorbul, elvásik a bántások éle. Végezetül, nagyon hálás vagyok ezért a gyakorlatért, ami mindig újabb áldásokat sodor felszínre bennem, miközben lecsendesít és mélyen megnyugtat.”

 

Szabóné Erdős Gyöngyi

pszichológus

[1] David James Smith: Ha a világ egy falu lenne - Számok, tények, az életünk, Tessloff és Babilon Kiadó, 2013.

Szólj hozzá

érzelem boldogság hála