Kétségtelen, hogy pszichológus vagyok, nem tegnaptól. Nem mondom, hogy a szakmám misztifikálása sosem volt még kedvemre, leginkább talán harmatos kezdő koromban élveztem, hogy a népeknek miként kerekedik el a szeme, amikor hivatalosan bemutatkozom. Ma már ezt is inkább látom a pálya gyermekbetegségének, amin hamar (vagy egyszer csak) átesik az ember.

A kigyógyulás egyik jele lehet, amikor már nem azon gondolkodsz, hogy milyen ügyesen átláttál a másikon, és milyen sebesen találtál neki egy pöpec címkét, jó kis skatulyát, hanem úgy érzed, hogy a másik ember egyértelmű mássága, különlegessége ellenére találhatsz olyan magyarázatot, feldolgozási módot a bejósolhatatlan kiterjedésű tapasztalattengeréből kiemelt élményére, ami a segítségére lehetne. „Ahhoz, hogy jól bánjunk a másikkal, mélyen realizálnunk kell, hogy a másik végtelenül más, mint én vagyok. Ezt csak úgy lehet előtérben tartani, ha megtanuljuk mélyen tisztelni a másik másságát és ellenállni annak a csábításnak, hogy ha a másik nem engedelmeskedik nekem, vagy nem úgy tesz, mint én tennék az ő helyében, ahogy szerintem tennie kellene, akkor ő az énem egy selejtes verziója, akit jogom van ezért a helytelen magaviseletért számon kérni, felelősségre vonni. Ha a másság ijesztő számomra, akkor vagy én érzem rossznak, inferiornak, kisebbnek, selejtesnek magamat, vagy a másikat kell annak éreznem. Aki nem tudja megengedni a másiknak, hogy másik legyen, nem tiszteli a másikat, véleményt alkot róla, megveti, semmibe veszi, az, persze, megengedi magának, hogy „eligazítsa” megmondja neki, hogy mi jó, mi nem, mit hogyan kell csinálnia. " - Feldmár András

Rég volt már az a szárnyat bontás és szeretném azt gondolni, hogy ez az utóbbi harminc év, a kismillió érintőleges témájú film és különösen a tömegkommunikáció mérhetetlen fejlődésével az internet világa, az átlagemberekhez is közelebb hozta a hivatásomat. Ha kevésbé néznek varázslónak talán csodákat is ritkábban várnak. Azoknak a kedvéért, akiket valahogy mégis elkerültek az évek óta közszájon forgó információk, leszögeznék pár dolgot általánosságban a pszichológus kompetencia határokról, különösen a még mindig népszerű közhiedelmekkel és téveszmékkel szemben.

A pszichológus diploma biztosan…

• nem garantálja, hogy lelkileg egészséges[i] voltál, az vagy, az leszel, miként az orvosi képesítés sem biztosíthat be senkit arról, hogy azzal nem volt, nem lehet beteg. [ii]
• nem tesz senkit önmagában, a papír megszerzése útján, alkalmassá ennek, az egyébként elég nehéz szellemi munkának az elvégzésére, aki nem volt már előtte is az.[iii]
• nem részecskegyorsító, a megszerzése nem tesz képessé arra, hogy másoknál sokkal gyorsabb ütemben dolgozz, egy munkaidőben két-három ember munkáját felvállald, maradéktalanul, büntetlenül elvégezd.
• nem garancia arra, hogy az életedben, különösen a magánjellegűben nem voltak, nincsenek, és nem lesznek problémáid.
• nem befolyásolja eredendően a szűkebb-tágabb családodban élők lelki egészségét.
• nem instant általános oldószer, amit akárki, akármilyen emberi problémájára rögvest hatékonyan alkalmazni lehetne.
• nem véd meg attól a tapasztalástól, hogy esetenként úgy érezd, mintha az egész életed csak csupa hegymenetből állna, pihentető platók és lejtők nélkül, sem azoktól a pillanatoktól, amikor bármerre nézel mindenfelé kopár és élettelennek tűnő tájat, csupasz sziklákat látsz magad körül.

"Olykor meg kell érinteni a mélység fenekét, nehogy elfelejtsük, merre van a fölfelé." Kathy Lette

• nem varázsital, többek között ezért sem garancia a hosszú és boldog életre, sőt, egészen gyatra kiégési és morbiditási statisztikákat láthatunk pont a segítő szakmáknak ezen a területén.
• nem vívja ki (automatikusan magától, helyetted) az emberek jóindulatát, sőt vannak olyan helyzetek és pillanatok, amikor direkt ellenségességet szül, ha valaki túl sokat lát, túl sokat tud, pláne, ha óvatlanul vagy tapintatlanul beszél róla.
• nem belépőjegy a Magasztos Bölcselők Pavilonjába, sem a Csalhatatlanok Csarnokába, függetlenül a diplomavédésre és az államvizsgára kapott osztályzattól.
• nem varrógép, amivel akárki repedező személyiségét összefércelhetnénk, és akármilyen alakúra varrhatnánk, legalábbis nem jobban, mint amennyire az emberi „persona”[iv] szövetféle.

• nem úthenger, nem lehet vele elsimítani sem az emberi életút zökkenőit és hepe - hupáit, sem az aszfalt egyenetlenségeit, sem a Sziklás-hegységet.
• nem jogosít fel senkit a vásári varázslatokra, nagyobbrészt alkalmatlan arra, hogy bárkin az akarata ellenére, szándékolt, belső változásokat valósítsunk meg vele.
• nem tolvajkulcs, vagy nem jobban az, mint amennyire bárki belső világa egy zárnak tekinthető (habár a végzettséggel implikált tudás egyértelműen segíthet abban, hogy olyan, az egyén számára elzárt területekhez közelebb férkőzzünk, amik az ő számára fontos információt rejtenek).
• nem katedra, nem emelvény, nem hegycsúcs, nem piramis, nem lift, a megszerzés ténye így, nem emel eleve a többiek fölé.
• nem jogosít fel arra senkit, hogy ezt az egyébként nem feltétlenül egységes és ellenőrzött méretű „tudáshalmazt” birtokolva lenézze a „szegény, gyarló, tudatlan emberiséget”, és nem ok a felsőbbrendű „pszichoblablára” a normál emberi kommunikáció helyett.
• nem mentség sem a rettenetes, sem a különc, sem az antiszociális viselkedésre, pont úgy, ahogy mások bármilyen végzettsége sem jelent mentességet az emberi közösségekhez való alkalmazkodás, az elvárt szabálykövetés és beilleszkedés alól.
• nem magyarázat és nem is ok az emberiségből való kiábrándultságra, az elfordulásra.
• nem varázspálca, nem juttat senkit önmagától semmilyen különleges képességhez, nem lesz tőle senki sem gondolatolvasó, sem vesékbe látó, nem tanul meg tőle az ember repülni, sem levitálni[v], sem teleportálni, sem alakot váltani, stb.

A pszichológus diploma egy az államilag elismert képesítések közül. A viszonylagos ritkasága miatt lehet talán kiváltság jellege, de a megszerzése éppen úgy öt év egyetemi képzéshez kötött, mint bármely más bölcsész tanár szakoké mellette (a felsőoktatás nemzetközi egységesítésének bolognai rendszere alapján bontott alap és mesterképzésben). Az így elsajátított javarészt elméleti tudással, ez a végzettség (jó esetben) hozzásegít ahhoz a megértéshez, ami elengedhetetlen mások segítésében, gyógyításában, de valódi bölcsességgé ez a tudás is csak töretlen szorgalommal, folyamatos önképzéssel, nagy gyakorlattal és a hibákból való tanulással érlelhető. A pszichológus diploma nem tartalmaz eredendően semmilyen terápiás képesítést, ez később megszerzendő, önfejlesztésre, saját élményre és gyakorlatra ráépíthető.

 Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkekről! Lelkizóna: hét szerző írásai a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i] „Ki nevezheti magát lelkileg egészségesnek? Az, akinek az értelmi színvonala eléri a populáció átlagának alsó szintjét; akinek érzelmi reakciói és viselkedése nem sérti meg durván a társadalmi konvenciókat; aki a képességeinek megfelelően tud teljesíteni; aki képes az életörömre; aki nem teszi tönkre mások életét.” Popper Péter: Lélek és gyógyítás, Az élet dolgai sorozat, Saxum Kiadó Bt. 2002. 9. oldal

[ii]Sőt többen, több szempontból igazolták az ellenkezőjét (ez magában megérne egy fejezetet) így, most csak a felszínen maradva, a minap látott FB hirdetés póló felirata szerint: „I am a psychologist of course i’m crazy do you think a sane person would do this job? - Ami magyarul valahogy így hangzana: Pszichológus vagyok, naná, hogy buggyant, gondolod, hogy épelméjű elvégezné ezt a munkát?

[iii]„Az optimális a személyiség gyógyító effektusának – a személyiség mélyéből akarva-akaratlan áradó, oldó, megnyugtató, biztonságot ígérő hatás, ami megtanulhatatlan, fejleszthetetlen és kiapaszthatatlan – és a pszichológiai képzettségnek az összetalálkozása.

Személyes követelmények a jó pszichoterapeutával szemben: rendezettség az alapvető érzelmi kapcsolatokban; rendezett szexuális élet; kézben tartott agresszivitás; fékezett voyeur hajlamok.

A rendezettség távolról sem jelent probléma- vagy konfliktusmentességet. Kizárólag arról van szó, hogy legyen reális képe a kialakult helyzetről – tehát ne csapja be magát – és tudjon modus vivendit (latin, békés egymás mellett élés – szerk.) találni a problémáival való együttélésre.” Popper Péter: Lélek és gyógyítás, Az élet dolgai sorozat, Saxum Kiadó Bt. 2002. 32-33. oldal

[iv] Van némi áthallás, mivel a személyiség (angolul personality) a görög persona szóból ered, az ókori görög drámajátékokban hordott, az igazi arcot eltakaró maszkra és az azon keresztül jövő hangra utalva. A maszk, álarc, jelmez gondolati vonalán tehát asszociálhatunk ruhára.

[v] Latin, lebegni, a gravitációra fittyet hányva.