2017. jún 18.

Kreatív világmegváltás - csak így szerényen...

írta: Éva28
Kreatív világmegváltás - csak így szerényen...

tree-2377575_340.jpg

Én hiszek abban, hogy a kreativitás elsősorban a lelkünkből, a szívünkből fakadóan működik. Aki valami technikai, tudományos újítást produkál, ott is mindig van valami plusz tényező, sugallat, intuíció, ami hozzátesz valami kis (valójában óriási, döntő) momentumot a meglévő tudáshoz, tapasztalathoz és épp ez fog eredményezni valami bombasztikusat, valami egészen újat.

Az egészen új pedig nem csak tárgyiasult, konkrét dolog, vagy új módszer, eljárás lehet, hanem éppenséggel egy más szemléletmód, értékrend, hozzáállás, sőt, merek nagyot mondani: egy új társadalom, egy új világrend is! Mielőtt elriasztanék bárkit is, hogy én magam új világrenddel szeretnék itt előhozakodni, leszögezem, szó nincs erről. Ellenben (megint) olvastam valami nagyon érdekeset, amiről úgy érzem, muszáj megosztanom veletek, már csak azért is, mert saját tapasztalataimmal, legmélyebb érzéseimmel, vágyaimmal nagyon is összhangban van.

Ez még mindig Jean Shinoda Bolen könyve, a Bennünk élő (idősödő) istennők, amelyre már korábban is utaltam. Ez adta most megint az ihletet és néhány dolgot majd idézek is belőle.

A kulturális kreatívok kifejezés a Stanford Kutatóintézet népességtanulmányaiból ered, melyeket a The Cultural Creatives: Hoy Fifty Million People are Changing the World (Hogyan változtatja meg ötvenmillió ember a világot) – című kiadványban adtak közre a szerzők, Paul H. Ray és Sherry Ruth Anderson. Ez a szám arra utal, hogy kb. az amerikai összlakosság felnőtt hányadának kb. negyedére jellemző ez a fajta értékrend. Továbbá az benne az érdekes, hogy ráébredtek, ez az értékrend sokkal erősebben van meg a nőkben, köztük is főleg az idősebb korosztályban. Az sem véletlen, hogy nagyon elterjedtek az un. női körök, legyen az egy laza vagy szoros baráti kör, egy lakóközösségből kialakult csoport (lásd Született feleségek c. nagysikerű sorozat), egy sportközösség, egy spirituális műhely, egy szellemi közösség.

Még mielőtt a férfi olvasók kiakadnának, hogy ez nem így van, hiszen a férfiak is… és különben is már megint ki akarjuk emelni a nőket, csak annyit mondanék, nézzenek be egy kulturális, pszichológiai, életvezetési, egészségvédelmi, gyereknevelési, oktatási, egyéb, az életünkhöz, lelki egészségünkhöz köthető témájú előadásra, programra, és meg fogják látni, óriási arányeltolódás van a nők javára.

Amikor én első ízben megálmodtam Mádra egy élménytábort (sok mozgás, nagy beszélgetések az élet dolgairól, körítésként pedig kulturális és gasztronómiai élmények), fel sem merült bennem, hogy csak nők számára rendezzem. Aztán, ahogy telt be a létszám és férfi még nem volt a jelentkezők között (holott általában inkább férfiakkal dolgozom többet, bár az inkább az üzleti szféra), azon kezdtem izgulni, hogy rakom össze a dolgokat, ha csak egy-két férfi lesz majd a csoportban. De aztán nem kellett ilyen problémákat megoldani, még csak érdeklődő sem volt. Azóta eleve női táborként megy a program és imádom. Ráéreztem az ízére. Vannak, akik mindig jönnek. Akik pedig újként jönnek, pillanatok alatt ráhangolódnak.

De mire is gondolok pontosan? Vissza a könyvhöz:

„A kulturális kreatívok idealistábbak, önzetlenebbek és kevésbé cinikusak, mint az átlag(amerikai). Fontosnak tartják a személyes hitelességet, a globális ökológiát és a Föld minden emberének jólétét. … érzékenyek a szociális igazságosságra, és igényes belső életet élnek. … világosan kitűnik, hogy minél nagyobb értéknek tartják az altruizmust, az önmegvalósítást és a spiritualitást, és minél inkább hisznek is ezekben, annál nagyobb eséllyel készek szociális tevékenységre, és sürgetik a szociális változásokat”.

Sok helyen olvastam már azokról az archeológiai, történelmi felismerésekről, megfigyelésekről, amelyek arról szólnak, hogy az emberiség egymástól távol élő részei nagyjából ugyanabban a korban ismertek fel dolgokat, jutottak ugyanarra a tudati szintre. Mintha valami természetes, organikus folyamata lett volna ennek. Ez azonban szinte felfoghatatlan, hiszen azokban az időkben nem tudhattak egymással kommunikálni.

Azok, akik sokat utaznak és vannak olyan bátrak, vállalkozó kedvűek, hogy távoli tájakat fedezzenek fel, maguk is arról szoktak beszámolni, hogy hihetetlen élményeket kapnak azzal, ahogy vadidegen emberekkel tudnak kommunikálni és egymásra hangolódni, kitalálni egymás gondolatát. Hogyan lehetségesek ezek a dolgok?

Rupert Sheldrake elméleti biológus alkotta meg a morfikus rezonanciaelméletet. Ezt arra alapozta, hogy amit mi, emberek sokszor megélünk (gondolatátvitel? ráérzés? egy hullámhossz?) az egyértelműen megfigyelhető az állatoknál, főleg a madaraknál és egyes jól ismert egyedeknél is (pl. a  majmoknál). Emberekre alkalmazva és továbbgondolva, ez azt jelenti, hogy ha egy kritikus számú ember elkezd másként gondolkodni és viselkedni, akkor a társadalom is meg fog változni (sajnos ez nem csak pozitív irányba történhet, én azonban erre gondolni sem szeretnék; sőt, most a történelmi példákat sem hoznám ide).

formation-508038_960_720.jpg

Milyen felfoghatatlan, hogy még nincs száz éve, hogy az Egyesült Államokban a nők szavazati joggal rendelkeznének! 1848-ban öt barátnő a Függetlenségi Nyilatkozat mintájára megalkotta az Érzelmek Kiáltványát, majd néhány nappal később, egy általuk összehívott gyűlésen a Nők Jogainak Nyilatkozatában már 18, nők által elszenvedett jogi sérelmet soroltak fel és felhívták a figyelmet a nők korlátozott tanulási lehetőségeire. Ez az Irokéz Konföderáció közepén történt, ahol a fehér nők azt is tisztán látták, hogy a környéken lakó bennszülött nők olyan jogokkal rendelkeznek, amikről ők maguk még álmodni se mernek (!!!). Aztán ez az öt bizonyos nő megírta az első nyilatkozatot és többek között így fogalmazott ebben:

„Ne hidd, hogy elhivatott emberek kis csoportja ne tudná megváltoztani a világot. Igazából ez az egyetlen mód, ahogy valaha is sikerült.”-  Ezzel indult a szüfrazsett mozgalom. Aztán 1920-ban - 70 év küzdelem után - módosították az alkotmányt és az amerikai nők szavazati jogot kaptak.

Aztán a második világháború pedig azt eredményezte, hogy a nőkre sokkal több feladat hárult, a háborút követően pedig, amikor próbálták visszaszorítani megint a nőket a régi szerepekbe (baby boom), az ellenállás eredménye lett a feminizmus. Persze ez most erősen leegyszerűsített leírás, csak a folyamatát szeretném vele érzékeltetni és azt, hogy ez messze nem csak az USÁ-ban zajlott le, hanem szép fokozatosan szinte mindenhol.

Így fogalmaz a könyv:

„Azok a nők, akik a kor előrehaladtával bölcsességben is gyarapodtak, szert tesznek bizonyos anyai józan észre, és látják, hogy a közösséget vagy akár egy nemzetet ért csapások is visszavezethetőek arra, hogy a gyermekeket mennyire akarták, szerették, mennyire óvták egészségüket, mennyire védik meg őket az erőszaktól, hogy vajon megtanultak-e uralkodni ösztöneiken és együtt érzőnek lenni, és megkapták-e a képességeiknek megfelelő lehetőségeket. Számunkra nyilvánvaló, hogy a gyermekek jóléte kapcsolatban van anyáik állapotával, ami pedig nagyban múlik azon, hogy ők milyen bánásmódban részesülnek. A XX. század végére, XXI. század elejére ez az összefüggés végül kimondásra került, de még mindig nem veszik komolyan.

Az idősebb nők már megtanulták, hogy a hatalmi pozícióban lévő férfiak nem törődnek a nők ügyeivel és igényeivel, de azt is megtapasztalták, hogy milyen jelentős változásokat tudott kiharcolni a nőmozgalom. Mi pedig látjuk, hogy mekkora erőt képviselnek a nők együtt, amikor a fejlődés érdekében küzdenek, és azt is, hogy a női körök egy jelentős mozgalom kiindulópontjai lehetnek.”

Én azért inkább úgy fogalmazok, hogy nőknek és férfiaknak együtt kellene arra törekednünk, hogy normálisabb legyen a világunk, ne bántsuk, fogadjuk el egymást. Számomra ebben a fogalomban van egy nagy adag társadalmi felelősségvállalás is, ami - ezt is megfigyeltem, általában - vagy jön belülről, van nem. Nem vagyunk és nem lehetünk egyformák ebben sem. Hála az égnek!

Szerintem mi is rengetegen vagyunk kulturális kreatívok és persze nem csak nők, hanem sok pasi is van körülöttünk, akikben megvan ez a faktor. Ha most mondjuk magyar nőket szeretnék példaként ide hozni, akkor elsőre ők jutnának eszembe: Veiszer Alinda, D. Tóth Kriszta, Al Ghaoui Hesna, Karafiáth Orsolya, Kun Zsuzsa, Frank Mariann, Rozgonyi Bea, Scheer Márta, Braun Kati, Kósa Emő, Bartók Juli /hogy csak néhány példát mondjak ismert emberek és saját ismerőseim közül (remélem, nem bánják)/. Persze sok férfit is tudnék mondani, de őket most nem említem névvel, nehogy megbántódjék, aki kimarad…

Hogy miért is jött most ez a téma? Biztos megvan ennek is az oka... no és persze a könyv.

Szép napokat, kreatív ötleteket és sikeres együttműködést nőknek, férfiaknak együtt!

 

Koskovics Éva

coach

 

Szólj hozzá

boldogság kreativitás