Nem hagy nyugodni mostanában ez a generációs téma. Bár most elsősorban az érettebb korosztályhoz tartozó nőkről fogok írni, kérem, olvassák el azok is, akiknek környezetében vannak ilyen korú nők, illetve akik úgy tervezik, maguk is megélik majd ezt a kort…

A férfiakról nem írnék külön, részben, mert az nem lenne annyira hiteles tőlem (ráadásul nagyon érzékeny téma a középkorú, jelentős arányban egzisztenciális félelemben, netán kapuzárási pánikban élő pasik problémái miatt), részben, mert az alábbi film meglehetősen alaposan foglalkozik velük is. De jó lenne, ha ők is elolvasnák a lentieket, mert sose lehet tudni, őket éppen miként érinti a dolog.

Miközben kijelentem, hogy márpedig generációs probléma nincs, azt mindig mi kreáljuk, azóta egyfolytában jönnek szembe a hasonló témájú cikkek, élmények, történetek. És egy film. Megint egy nagyon jó francia film. Ötven tavasz – ez a címe, sugallva a főszereplő korát. Nézzétek meg róla ezt a kis előzetest!

Valahogy ez a téma kicsit cikis, hiszen nem ’divat’ az öregedés, nem trendi, ha valaki elfogadja a korát, pláne, ha előre gondol rá, mire kell felkészülni. Ha pedig már túl vagyunk rajta, csak legyintünk rá, mi már letudtuk, szívjon más is… Akiket pedig aktuálisan érint, beszélni sem szeretnek róla, maximum a sorstársakkal, barátnőkkel. Pedig napi szinten találkozunk vele, az arcunkba tolják hol egy rossz megjegyzés kapcsán (ha mondjuk egy ingerült középkorú nővel találkozva valaki kijelenti róla, klimaxos ez meg az…), hol a tévéreklámokból hallott csodaszereken keresztül, melyek 'megoldanak' minden ilyen jellegű problémát… Mi most ne söpörjük a szőnyeg alá, hanem – aktuális korunktól és nemünktől függetlenül – próbáljunk meg szembenézni vele!

Saját és kortárs, sőt, még anyáink tapasztalataiból is kiindulva elsőként azt mondanám, hogy nem vagyunk rá felkészülve, az esetek többségében mindig nehezen esik le, csak már amikor egy ideje zajlik, hogy erről van szó alapvetően. Ez részben annak is köszönhető, hogy mindenkinél más időben, más tünetekkel indul, nagyon különböző a lefolyása. Ettől is olyan alattomos.

Sok tünete lehet: ingerültség, hőhullámok, rossz alvás, egészségügyi problémák jelentkezése stb., és csak amikor már jó ideje küzdünk vele, legtöbbször akkor esik le a tantusz, valójában mi van a háttérben. Aztán a nőgyógyász azonnal hormont javasol, ami valóban sok tünetet megszüntet, de hogy milyenek a mellékhatásai, arról még mindig nagyon megoszlanak a vélemények.

Már korábban is hivatkoztam egy nagyon érdekes könyvre, Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő (idősödő) Istennők c. könyvére. Az amerikai jungiánus pszichoanalitikus szerző az ókori görög istennők példájából, személyiségéből kiindulva elemzi a különböző személyiségtípusokat, segít megérteni, miért viselkedünk úgy ahogy, milyen mozgatóerők irányítják életünket és az hogyan alakul életkorunk előrehaladtával.

Ezt írja többek között:

„A klimax kezdete sok hasonlóságot mutat a kamasz- és pubertáskorral: ebben az időszakban is befolyásolják hangulatunkat a hormonális változások, testünk változásai feszélyezettebbé tesznek minket, és kezdenek felszínre törni aggodalmaink a külsőnkkel kapcsolatban, és amiatt, hogy miket tartogat az új korszak. Gyakori az álmatlanság és az élénk álomképek. Egyesek arról számolnak be, hogy a kamaszkor óta először éreznek vágyat arra, hogy a Holdat bámulják és verset írjanak, ráadásul idő is jut rá, mivel az álmatlanság, vagy a hajnali ébredések sok extra ébren töltött órát eredményeznek (megjegyzem, bennem ezekben az álmatlan órákban soha fel nem merült még, hogy megnézzem a Holdat, vagy verset írjak…még blogolni sem támadt kedvem, pedig azt különben gyakran teszem – K.É.; én olvasni szoktam ilyenkor). Kellemetlen tünetként jelentkezhetnek a nyugtalanság, az ingerlékenység és a hőhullámok is.”

vagy:

„Ha végignézek korosztályom egyre öregedő tagjain, egy sor csodálatos nőt látok közöttük. Úgy tűnik, attól különlegesek, hogy egyedülálló módon képesek önmagukat adni. Néhány vonás mégis közös bennük. Mindannyian eljutottak az önelfogadásnak az „íme ez vagyok én” szintjére. Erős érzelmeket táplálnak és szenvedélyesek a számukra fontos dolgokat illetően. Készen állnak saját érdeküket képviselni, de másokért is mindent megtesznek. Spontán cselekszenek: őszinte nevetésük, kacagásuk másokra is átragad. És kivétel nélkül együtt érzőek. Ezek a tulajdonságok nem egyenlőek a bölcsességgel, de mivel mindegyikük bölcs is, a jellemvonások elegye megerősíti őket.”

Ez a könyv egyébként – amellett, hogy szórakoztató olvasmány is – sok dologra rávilágít, adhat egy tartást, megértést mindazoknak, akik még előtte, benne, vagy már utána vannak a folyamatnak.

Hogy miért hoztam most elő ezt a kérdést? Mi a célom ezzel a kissé kényes, szomorkás témával?

Elsősorban, hogy segítsek, hogy rávilágítsak dolgokra:

• Azt szeretném, hogy a nők jobban fel tudjanak készülni életüknek erre a fontos, meghatározó szakaszára.
• Jó lenne, ha a nőgyógyászok, sőt, általában az orvosok is felkészültebben, empatikusabban kezelnék ezt a kérdést!
• Jó lenne, ha tisztelnénk, megértenénk a klimax kellemetlen velejáróival küzdő nőket, hiszen - amellett, hogy esetenként kellemetlenséget okozhatnak számunkra is, nem értjük a megnyilvánulásaikat - lehetnek ők az anyáink, párjaink, kedveseink, barátaink, főnökeink, szomszédaink, sőt, egyszer majd mi is lehetünk azok…
• És tudatosítani szeretném az ebben a cipőben járókkal, hogy nem kell kétségbeesni, sőt, új szakasza kezdődik az életnek, éljünk az új tudással, az új energiákkal, ezzel a bölcsességgel, őszinteséggel, amit a klimaxot megélve/letudva kapunk a természettől.

Ahogy a sportban szokták mondani: INNEN SZÉP A GYŐZELEM!

Klimax által érintett /gyötört/ lányok, asszonyok!

Örüljetek annak, hogy eljutottatok ide! Higgyétek el, szépek, kívánatosak, okosak vagytok most is (mondjuk ezért néha muszáj tenni kicsit, sőt, kicsivel többet mint korábban, de nem reménytelen!) és már egy csomó dolgot megcsináltatok, letudtatok az életben. Nem kell már gyerekért rohangálni, félve bejelenteni a munkahelyen, hogy beteg a gyerek (legfeljebb esetleg már az unoka, de az egészen más minőség, felelősség), nem kell tartani az idősebbektől, akik bennetek a kezdő, potenciális versenytársat látják (és ti se így viszonyuljatok a fiatalabbakhoz, inkább empátiával! – az kölcsönös bizalmat és megértést eredményez) és úgy általában: nem kell bizonyítani nap-mint-nap, már bizonyítottatok eleget!

Viszont! Ha úgy érzitek, hogy valami még nagyon feszít ott belül, akkor merjetek belevágni új dolgokba, merjetek meglépni régen tervezett/megálmodott lépéseket, és az fel se merüljön bennetek, hogy már öregek vagytok valamihez!

Ha valakinek tudok segíteni ebben a megnyugvásban, átkalibrálásban, sőt, inkább azt mondanám: kalandban, szívesen vállalkoznék rá (az első három jelentkezőnek felajánlok egy minden kötelezettség nélküli találkozót, sőt, segítek tervei megvalósításában is egy coaching folyamat keretei között! - ahogyan ezt tavaly a pedagógusoknak is felajánlottam és megtettem az oktatási témahetünk végén).

Merjünk ötvenesek lenni! Egyszer visszanézve ez is fiatal kornak tűnik majd...

Koskovics Éva

közgazdász, coach

www.kokart.hu