Nem egyszerű téma ez az anyaság. Ugyan ma napja van, ezért ilyenkor töményebben élhetjük meg, de valójában az egész életünket meghatározza, átszövi. Anyánk bennünk van és mi benne leszünk a saját gyerekeinkben.

Édesanyám ötévesen lett árva. A közvetlen környezetemben többen is vannak, akik nagyon korán veszítették el a szüleiket, az édesanyjukat. Olyanokat is ismerek, akiknek nagyon rossz a kapcsolatuk a szüleikkel és olyat is látok, amikor az anya másképp szereti a gyerekeit és a kevésbé szeretettek ezt életükön át megszenvedik.

Én három gyerekből egyedüliként bizonyultam életképesnek, egész életemben cipelve azt a súlyt, hogy én vagyok ’a gyerek’, nekem kell pótolnom másokat is, nem hibázhatok nagyot. Szerencsére mindig úgy éreztem az átlag feletti féltést, hogy közben kaptam szabadságot is, bizalmat és rengeteg szeretetet. A mai napig. Hála az égnek! Persze fel tudnék sorolni (ma már, komoly szakmai tudással is a hátam mögött) sok hibát, amit vétettek a szüleim, de minek? Bár bevallom, időnként az nagyon bosszantó tud lenni, amikor ugyanazt a dolgot magamban is felfedezem…

/Ez egy személyes emlék, nézzétek el most nekem: a képet Mádon készítettem tavaly nyáron, háttérben a temetővel, ahol minden felmenőm, apukám is és a testvéreim nyugszanak/

Isten mentsen attól, hogy tökéletes anyával áldjon meg a sors!

Ugye te sem vagy tökéletes anya, elfogadtad már, hogy vannak hibáid, megengeded magadnak, hogy ne csinálj mindig mindent hibátlanul?! Próbálj meg benne maradni a szerepben, anyaként anyának lenni, gyerekként gyereknek, adj sok szeretetet és fogadd is el amit te kapsz, legyél hálás érte, akkor nagy baj nem lehet.

Ha szerencsés vagy, megélted, megéled az anyai szeretetet, annak határtalanságát, kimeríthetetlenségét.

Ha nőnek születtél és már benne vagy a korban, kívánom, éld át az anyaság misztériumát, örömét, egy-egy megúszhatatlan bánatát, lehetőleg minél szélesebb skálában annak rengeteg pozitív oldalát, hozadékát. Gondolok itt a büszkeségtől a kapott szereteten át a közösen megélt élményekig, addig az elégedettség érzésig, hogy nem éltél hiába.

Ha nem lépsz erre az útra saját döntés, vagy a körülmények kedvezőtlen alakulása miatt, ha nem adatik meg, hogy eljátszhasd te is ezt az elsődleges női ’szerepet’, akkor keress magadnak más szeretni-valókat, mert érzelmek és adott-kapott szeretet nélkül, sőt, maga az ’adás’ nélkül nem élet az élet. Biztos vagyok benne, hogy teljes életet élni és nyomokat hagyni a világban akkor is lehetséges, ha az anyaság lehetősége kimarad az életünkből.

Sok olyan nőt (és persze férfit is) látunk, akik saját gyerek nélkül is gondoskodnak és adnak, illetve sok olyan anyát is, aki számára inkább nyűg ez a szerepkör, nem képes úgy szeretni a gyerekeit, ahogy ez a többség számára ösztönösen, a legmélyebb valónkból jön, ahogy az életünknél is sokkal jobban szeretjük az utódainkat, legyenek akárhányan. Mert a szeretet osztódik, nincsenek határai. Akinek pedig nem jut elég belőle, az élete végéig ennek éhségétől szenved, még ha nincs is sokszor tudatában, honnan erednek a gondjai.

Ahányan vagyunk, ’hálistennek’ annyifélék. Ahány anya, annyiféle működés, törődés, szeretet mennyiség, tudatosság, megélés. Ő is kapta valahonnan, valakitől a mintát, te is továbbadod (vagy megpróbálsz szakítani vele, új, éppen hogy más mintát átadni). De jó, ha ezt mindig figyelembe veszed, mielőtt kritikát fogalmazol meg róla, vagy mielőtt olyat lépsz, olyat cselekszel, amit esetleg később nem lehet visszacsinálni. De mindenki elsősorban a maga életéért felel, nem kell belepusztulni dolgokba még a gyerekünk (vagy az anyánk) érdekében sem.

Ahogy nő az éveink száma, úgy változnak a megéléseink, változik az anyánkhoz való viszonyunk, anyánk személye a saját szemünkben, illetve az öregedés jelei kiben-kiben másképp jelentkeznek. Ha szerencsés vagy, szép és értelmes öregkor adatik meg az anyádnak (aztán majd neked is) és sokáig számíthatsz rá. Ha a manapság népbetegségnek számító demencia, vagy más olyan betegség jut nektek, ami mellett fokozatosan veszítitek el az egyéniségét, őt magát, akkor örüljetek a még adódó jó perceknek és emlékezzetek sokat a régi szépekre.

Minden hibát meg lehet bocsátani, meg is kell, a szeretethiányt nehéz. De azt is meg lehet érteni és az sokat segít, ha utánajárunk az okainak. Abból sokat tanulhatunk.

Ha pedig már nincs köztünk, már csak az emléke és a hiánya kísér a mindennapokban, akkor is gondoljunk rá hálával, mert a legfontosabb mégiscsak az, hogy VOLT. Tőle kaptuk az életet.

Érdemes elolvasni Grecsó Krisztián legújabb könyvét, a Harminc év napsütést. Amikor egy férfi fogalmazza meg a nagymamáktól, az anyától és általában az ősöktől kapott örökség összetett, egyedi, csodálatos dolgait; ahogy segít megérteni ezt a misztikumot az emelkedettség helyett inkább a humor, az emberi esendőség és az elfogadás, a hála és az egyszeri és utánozhatatlanság megélésével, azzal a sírós-nevetős életörömmel, amit mindenkinek meg kellene élnie.

Egyik csodálatos mondatával zárom, ami nagyon szíven ütött és amit magam is megtapasztalok nap mint nap:

„Ahogy öregszik a szem, egyre több szépet lát: anyákat, nagymamákat, látja bennük a nőt. Mert a szem igenis tanul.”

Tanuljunk mi is!

/A virágokat én fotóztam: a gyöngyvirág és a százszorszép szintén Mádról, az ezerjófű és az árvalányhaj - micsoda nevek!! - Nagykovácsiból valók, szeretettel küldöm!/

Koskovics Éva

coach

www.kokart.hu