2018. sze 01.

Hogyan váljunk szuper nővé? És ne szupernővé!

írta: Éva28
Hogyan váljunk szuper nővé? És ne szupernővé!

pink-hair-1450045_1280.jpg

Mi nők, lássuk be, hajlamosak vagyunk nagy kritikával szemlélni egymást, bevallva-bevallatlanul.

Netán irigykedve nézve nőtársainkra, mikor mi okból. Persze tisztelet azoknak, akik olyan magas szintjén állnak az önismeretnek, az önbizalomnak és az önreflexiónak, hogy ez fel sem merül bennük, de a többség talán még küzd a problémával. Persze valójában mindig magunkat méricskéljük, mindig a saját vágyainkat éljük meg, vetítjük ki ilyenkor, sőt, az is lehet, hogy bizonyos esetekben nem is a saját, hanem mondjuk a párunk vágyait éljük meg úgy, hogy szívesen cserélnénk testet, vagy legalább annak egy részét annak más testére, alkatrészére...

Pedig tudjuk, hogy az önbizalom nem azon múlik, hány kilót nyomunk, hányas a ruhaméretünk, vagy teszem azt tudunk-e tökéletes vadast főzni, egyik kézzel rántást kavarni, a másikkal sminkelni.

catwalk-1840941_1280.jpg

Szupernő vagy szuper nő? 

Vigyázni kell a jelzők osztogatásával, sőt, jól meg kell fontolni, valamit egybe- vagy külön írunk, egészen mást jelenthet, másra helyeződhet a hangsúly. Ne riadjon meg senki, nem akarok nyelvtanról beszélni, elakadtam ott, ahol a gyerekemnek segíteni akartam a felső tagozat már nem is tudom, hányadik osztályában.

Csak mondom, pusztán a szóhasználattól könnyen visszájára fordulhat a szándékunk. Ha azt mondom szupernő, legtöbben talán valami barbis-robotos-hollywoodias kreálmányra gondolnánk. De ha úgy használom, hogy egy szuper nő, akkor már emberibb kép jelenik meg előttünk. Mert sokféle szuper nő létezhet, valójában rajtunk múlik, kit tisztelünk meg ezzel a jelzővel, milyen elvárásokat kell számunkra „teljesítenie” egy nőnek ahhoz, hogy mi szupernek gondoljuk, mondjuk. Persze olyan is lehet, aki ilyen jelzőt senki élő ismerősére nem használna, nincs az az isten! Hát igen, ő is egy érdekes személyiség.  

Te például mikor mondod valakiről, hogy az illető egy szuper nő? Mi kell a TE mércéd szerint ahhoz, hogy megkaphassa egy lány, asszony, bármilyen korú és állapotú nő a fenti jelzőt?

Netán:

  • tökéletes alakja van, a nagykönyvben megírt méretekkel rendelkezik?
  • sikeres a munkájában, boldog a házasságában és jól neveli a gyerekeit? (vagy legalább kettő a háromból? vagy minimum egyet fel tud mutatni és arra nagy hangsúlyt fektet?)
  • ismert, irigylésre méltó személyiség, aki valamiben kiemelkedőt produkált?
  • soha nem látjuk idegesnek, szétesettnek, erős, kiegyensúlyozott egyéniség?
  • hihetetlen teherbírása van, többet teljesít több téren is, mint amit megszoktunk, amit a legtöbben bírnak?
  • olyan szép, hogy a napba lehet nézni, de rá nem?
  • nem fog rajta az idő?
  • természetes? nem foglalkozik magával, elfogadja magát olyannak amilyen és ettől válik széppé?
  • szexi, nagyon nőies az egész kisugárzása?
  • tartanak tőle a pasik, kemény, határozott csaj?
  • olyan sokoldalú, hogy nem ismer lehetetlent semmilyen téren, legyen az főzés, sport, zsúrszervezés – hihetetlen ügyesen szervezi az életét?
  • látszik rajta, hogy élvezi az életet, megtalálja a kis dolgokban is a jót, jó nézni, ahogy eszik, ahogy öltözik, ahogy hordja a ruháit, valahogy mindent olyan stílusosan, élvezetesen tud megélni?
  • bátor? bele mert vágni új dolgokba, új életbe, új karrierbe?

 

Vagy netán számodra valami egyéb, más dolog jellemezné a legszuperebb nőket?

 woman-2773007_1280.jpg

 

Hogy vagy ezzel TE?

Akkor most álljunk meg egy pillanatra, légy szíves, olvasd el még egyszer és mielőtt tovább olvasnád, gondolkozz el a saját válaszodon! Ha ez így nehéz, nem tudod elképzelni, akkor gondolj arra, kik azok az ismerőseid, netán idegen emberek, mégnetánabb sztárok, ismert emberek, nők, akik eszedbe jutnak, akikre kétség nélkül azt mondanád: na igen, ők szuper nők?

És ha ez megvan, gondolkozz el rajta, mit mond ez rólad?

Megfogalmazódik-e benne esetleg egy jól kivehető értékrendszer?

Látszik belőle, számodra hol vannak a hangsúlyok az élet mely területein?

Például:

  • munka?
  • magánélet?
  • külsőségek?
  • egészség?
  • család?
  • biztonság?
  • pénz?
  • ?

 

Vagy felfedezhető-e esetleg a saját vágyad, saját pszichológiai szükségleted, ami esetleg nem teljesül maradéktalanul és óhatatlanul másokat azért bámulsz, mert neki ez megadatott?

  • elismerés?
  • élmények?
  • társ?
  • társaság?
  • teljesítmény?
  • értelmes élet?
  • érzelmek, szeretet?
  • valami más?

 

És ha mindezen túl vagy - remélem, találtál valami használható, megfontolandó információt, jött legalább egy kósza gondolat, ami esetleg használható valamire -, akkor gondold át, mennyire reálisan látod önmagadat?

Objektív körülmények és szubjektív vágyak

Azt szoktuk mondani, az objektív körülményeink és a szubjektív vágyaink közti különbség meghatározza a boldogságra, elégedettségre való hajlamunkat. Milyen szerencsés is az, akinél ezek jóformán egybeesnek!

Nem kell magyarázni, milyen boldog és milyen boldogtalan tud lenni két ember úgy is, hogy látszólag egyiknek semmi oka rá, másiknak pedig kívülről úgy tűnik, mindene meglenne hozzá. Mind láttunk már példákat.

Már akkor csak ez jöhet a végén, gondolkozz el rajta:

  1. Vannak-e olyan objektív körülmények az életedben, amiken sokat bosszankodsz, holott nincs ráhatásod? Ha vannak, talán érdemes lenne ezen kicsit elgondolkozni, mennyire érdemes agyalni, bosszankodni rajtuk. Persze én sem mondom, hogy törődjünk bele mindenbe, de …
  2. Vannak-e olyan vágyaid, amelyek túlzottak, nem reálisak, el kellene ereszteni őket? Amelyek miatt csak fölöslegesen szenvedsz, kár túráztatnod magad rajtuk?

legs-434918_1280.jpg 

Aztán persze az is lehet, hogy egész más következtetésre jutsz a végére. Remélem, annak is hasznát veszed! Magunkon gondolkozni, egyáltalán: gondolkozni, szerintem soha nem fölösleges.

Az már tényleg a legeslegutolsó ’feladat’, hogy fogalmazd meg nyugodtan, mitől is vagy TE szuper nő! Mert biztos vagyok benne, hogy sok dolgot fel tudnál sorolni magadról is, legfeljebb nem vetted még a bátorságot. Kezdd el nyugodtan!

 

Koskovics Éva

 

közgazdász, coach

www.kokart.hu

 

Szólj hozzá

újrakezdés coaching önfejlesztés coach co