Az ember, társas lény. Az ösztönös nyitottság azonban nem mindig tud olyan magától értetődően kibontakozni. Nevelési hatások, szorongás, vagy rossz tapasztalatok mind-mind okozhatnak nehézséget a társas készségek fejlődésében.

Mint sok másik készség, a társas kapcsolatok alapja is az anya-gyerek kapcsolatban gyökerezik. Ha egy kisbaba megéli azt, hogy bízhat a gondozójában, továbbá hogy az ő viselkedése, megnyilvánulásai a gondozóból pozitív reakciókat váltanak ki, a kapcsolatokról egy alapvetően jutalmazó, pozitív minta alakul ki. Az a kisbaba, akire egész kicsi korától kezdve sokat mosolyogtak, barátkozóbb, a szociális ingereket aktívabban kereső kisgyerek lesz. Ez azonban csak egy alap, amire aztán lehet építkezni, vagy mondhatjuk úgy is, hogy egy kezdeti szociális nyitottságot alakít ki.

Korai kortárskapcsolatok

Szerencsés, ha egy kisgyereket egész kicsi kortól kezdve érnek kortársélmények, legyen az testvér, unokatestvér, vagy akár egy játszótéri pajtás. Még ha sokáig nem is együtt játszanak, hanem egymás mellett, az az érzés, hogy természetes számára, hogy gyerekek veszik körül, megkönnyíti a későbbi barátkozást. Ez azonban nem jelenti feltétlen azt, hogy egy gyereknek minél kisebb kortól érdemes közösségbe járnia. A szociális készségek akkor tudnak kibontakozni, fejlődni, ha a gyerek érzelmileg biztonságban érzi magát. Ameddig azon szorong, hogy hová lett anya, addig nem tud barátkozni egy kisgyerek. Érdemes tehát nem az anyáról való leválás (legyen ez 2, 3 vagy akár 4 éves korban) amúgy is nehéz időszakával kezdeni a kortárskapcsolatok kialakítását, hanem még a kezdeti, biztonságos anya-bázis erőiből táplálkozva.

Mit üzen az evolúció?

Ha megnézünk egy majomcsaládot, egyből szembetűnik, hogy az újszülött kismajom egy nagycsaládba érkezik, ahol sok gyerekmajom (testvérek és más rokonok) veszi őt körül. Az embereknél is hasonlóképp zajlott a korai szocializáció még a kezdetek kezdetén, manapság azonban egyre inkább nukleáris családokban nőnek fel a gyerekek. Sokkal kevesebb a szocializációs terep, ahol a gyerekek a társas készségeiket gyakorolhatnák.

Családi minta, társadalmi minta

A szociális készségek fejlődésében komoly szerepe van a családi mintának is. Ha egy gyerek abban nő fel, hogy a család határai merevek, ritkán jönnek át barátok, a szülők zárkózottak, neki is sokkal kevésbé lesz természetes a barátkozás. Nemcsak az elsődleges, de a tágabb szociális szféra mintája is meghatározó. Manapság üresek a játszóterek, a legtöbb gyerek iskola után hazamegy és kütyüzik, ahelyett, hogy életre szóló barátságokat kötnének. Nagyon sok a magányos gyerek, óvodában és iskolában is.

Rossz tapasztalatok

Sajnos gyakran az is előfordul, hogy korai rossz tapasztalatok tesznek egy gyereket szorongóvá a közösségben. Bölcsödében, óvodában főként a kortársaktól érkező fizikális agresszió gátolhatja a gyerekek szociális bátorságát. Iskolában egyre gyakoribb a kirekesztés, sőt a bántalmazás (bullying) legkülönfélébb formái. Ilyen esetekben szülői vagy akár pedagógusi, pszichológusi segítségre is szükség lehet.

A társas kapcsolatok egyre fontosabbak egy gyerek életében, ahogy cseperedik. Ha azt látjuk, hogy gyerekünk nem mer, nem akar barátkozni, igyekezzünk megérteni a hátterét, és segíteni neki.

Hermán Noémi

Klinikai szakpszichológus, gyermekterapeuta

További írásaimat az anyaságról, gyermeknevelésről az elegjoanya.hu weboldalon olvashatod. Csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!