A várandósság 9 hosszú hónapja alatt testben és lélekben is készülünk az anyaságra. Olvasunk, tájékozódunk, beszerzünk, megszervezünk. Próbáljuk a lehető legtöbb dolgot kézben tartani, irányítani. A testünk ugyan próbál nekünk üzenni, hogy „lassíts”, „figyelj befelé”, de a sok információ, a sok „jó tanács” elsodor minket. Az anyaság egyre kevésbé tud a maga ösztönös mivoltában kibontakozni, mert a világ, amiben élünk is egyre kevésbé ösztönös. A hosszú várandósság után, a szülésből még egyáltalán nem felocsúdva, hirtelen ott tartunk a kezünkben egy 3 kilós csöppséget, és fenekestül felfordul az életünk. A legcsodálatosabb kaland és a legnagyobb kihívás veszi kezdetét.

Egyes számból többes szám

Még ha elsőre önző megfontolásnak is tűnik, a babánk megszületésével egy kicsit elveszítjük addigi énünket. Onnantól kezdve a csecsemős nővér is Anyukának szólít, az én saját nevem maximum a zárójelentésben szerepel. A rokonok, a család, mindenki a kisbabára kíváncsi, ami egyfelől természetes, másfelől viszont azt gondolom, kell egy kis idő mire a saját identitásunk is belenő az anyukaszerepbe.

Kontrollvesztés

A szülés jó kis lecke ugyan, de az azt követő időszak talán még inkább megtanít minket arra, hogy nem tudunk mindent az irányításunk alatt tartani. A kontrollvesztés az egyik legnagyobb kihívása a szülés utáni első heteknek. Sem a testünk változásait (szülés utáni fájdalmak, szoptatás körüli nehézségek), sem a lelki folyamatokat (aggódás, bűntudat, érzelmi hullámvasút) nem tudjuk kézben tartani. És hát lássuk be, az újszülött babák sem óramű pontossággal működnek. Az első hetekben még nincs napirend, és a kisbabánk igényeit, jelzéseit sem ismerjük meg azonnal. Bármennyire jól begyakoroltuk azt korábban, most nem mi irányítunk, és ez így van rendjén.

Fel lehet-e készülni az anyaságra?

Minden tekintetben biztos nem. Nincs az az önismeret, ami elegendő lenne ahhoz, hogy felülírja a hormonok és az érzelmek káoszát. Nem ismerjük sem a babánkat, sem magunkat anyaként. A szüléshez szükséges légző gyakorlatokat jól begyakoroltuk ugyan, de arra senki nem készít fel, hogy mit csináljunk egy üvöltő babával, otthon egyedül a négy fal között. Mert nem minden csecsemő eszik-alszik baba, és nem minden anyuka úszik a boldogság rózsaszín felhőjében pár héttel a szülés után.

Merjünk segítséget kérni

Nem tanácsokat, segítséget. Feltöltődést, én-időt, egy falatot a régi életünkből, hogy szeretni tudjuk az újat. És bátran keressük a szakember segítségét is, ha úgy érezzük, hogy erre van szükség. Bármennyire csodálatos is egy kisbaba érkezése, pszichológiai értelemben egy rendkívül érzékeny és sérülékeny időszak ez egy nő életében. És itt már nem csak magunkról van szó, hiszen a kisbabánk is akkor tud érzelmi téren a legtöbbet kapni anyából, ha mi magunk jól vagyunk.

Hermán Noémi

Klinikai szakpszichológus, gyermekterapeuta