Vannak, akiken átcsapnak az érzelmek, és tehetetlennek érzik magukat velük szemben. Mások a felszín alá szorítják és elfojtják őket. Szerencsére választhatunk egy harmadik utat is: azt, hogy az érzelmeink ne kellemetlen élményt jelentsenek, hanem békében éljünk velük. Mi több, ne csak békében, hanem gyümölcsöző kapcsolatban, amiben az érzelmeink üzenhetnek számunkra, és mi meghallgatjuk őket.

1. Sodró folyó

Érzelmi világunkat háromféleképpen élhetjük meg. Vannak, akiknek érzelemvilága olyan, mint egy sebes folyású, vad hegyi folyó, amelyen egy kis, irányíthatatlan ladikban sodródnak. A sodródók, a káosz királyai és királynői nagyon intenzíven reagálnak az őket ért élmények közepette. A belső világukon úgy csapnak át a hangulatok és az érzelmek, mint kis csónakon a tenger viharos hullámai. Nincs megállás, jöjjön bármi: izgalom, öröm, lelkesedés, hogy a következő pillanatban mindez haragba és sértődésbe csapjon át. Az illető talán csak félreértett valamit egy rövid SMS-ben, ám mielőtt visszakérdezne, mi az ábra, máris az érzelmek veszik át az irányítást, és kitör a vulkán. A zabolátlan érzelemvilágú emberek társaságában úgy érezhetjük, állandó kiszámíthatatlanságnak vagyunk kitéve. No meg azt, hogy nem érdemes előttük bizonyos témákat szóba hozni, ha nem akarunk égzengést és mennydörgést a derült égen.

2. Csak a jéghegy csúcsa látszik

Az emberek egy másik csoportjánál az érzések, hangulatok nagy része a víz alatt rejtőzik, s ahogy a jéghegyek esetében, csak a csúcsuk látszik a felszínen. Érzelmeik nagy részét eltemetik. A számukra kellemetlen érzéseket igyekeznek elfojtani, kiszorítani a tudatukból, mintha nem is léteznének. Ennek több oka lehet. Talán nehezen küzdenek meg a szomorúsággal, amikor el kellene engedniük valamit, vagy a stressz élménye olyan nagy szorongással jár számukra, mintha menten összedőlne a világ. Igyekeznek elnyomni a félelmeket, és mindenáron kontrollálni a körülményeket – nem szeretnék átélni a kellemetlen élményeket, amelyeket az érzelmek kiválthatnak. Mások a pozitív énképük megőrzése érdekében kerülnek el bizonyos érzéseket. Szeretnék kedves, jó szándékú, szeretetteljes embernek látni magukat, és úgy érzik, ebbe nem fér bele, hogy haragot, uram bocsá' irigységet érezzenek egy embertársuk iránt. Az érzelmek elfojtásának következményeként az illető merevvé válik. Mintha bizonyos témákat még véletlenül se lehetne szóba hozni előtte, mert nem akar hallani róla. Ugyanakkor azt is érezhetjük a társaságában, hogy olyan, mint a puskaporos hordó: mindjárt felrobban…

3. Víztározó

A „harmadik utas megoldás” az, amikor minden érzést, hangulatot beengedünk a tudatunkba, a jéghegy egészét befogadjuk függetlenül attól, hogy nehéz vagy kellemes ebben az állapotban lenni, és attól, hogy milyen fényt vet ránk, milyen fényben tüntet fel minket ez az érzés. Ám nem hagyjuk, hogy az érzelmek vegyék át az irányítást a tetteink felett. Ehelyett inkább szemlélőként, saját belső rezzenéseinket szinte kívülről figyelve éljük meg az élményt. Valahogy így: „Ezt érzem, de ez az érzelem nem én vagyok, csak egy múló részem.”

Ez a tudatos jelenlét, avagy mindfulness működésmódja. A mindfulness teszi lehetővé, hogy belső középpontunkból, mint egy biztonságos kikötőből éljük meg az élet sodrásait. Szabadon érezhetünk mindent, és hagyhatjuk, hogy kilengjen az amplitúdónk – hiszen emberi lények vagyunk –, de nem a múló lelkiállapotok határozzák meg, kik vagyunk és hogyan cselekszünk. Így képessé válunk arra is, hogy háromig számoljunk, mielőtt valami olyat tennénk, ami kárt okozna emberi kapcsolatainkban – és majd akkor hozzuk fel a másiknak, ha megbántva érezzük magunkat, amikor a csapkodó hullámok helyén már megérkezett a nyugodt apály.

A minfulness működésmódja segítségünkre lehet abban, hogy megtanuljuk tartalmazni az érzelmeinket. Az érzelmek tartalmazásának lényege, hogy képesek vagyunk elviselni, magunkban tartani őket. A belső világunk nem áraszt el, és nem is kerül tiltólistára – felismerjük és elismerjük, hogy milyen ez a belső világ, de az érzelmeink nem törik át a belső víztározónk gátját.

Érzelmeinknek üzenetük van

Ne feledjük azonban, hogy az érzelmeink nem véletlenül keletkeznek bennünk. Vajon miért érezzük magunkat megbántva? Talán egy régi sérülés emlékét idézte fel az iménti jelenet, és újraéltük a múltat? A szomorúság talán arról tanúskodik, hogy lezárult egy korszak az életünkben, vagy nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy vártuk, és el kellene gyászolnunk valamit, akár egy álmot, akár egy korábbi élethelyzetet – akárhogy is kapálózunk ellene –, hogy az elengedés után új lehetőségeknek nyílhassunk meg. Ha pedig irigységet észleltünk magunkban, akkor sincs szégyenkeznivalónk: ez az érzés talán egy bennünk élő, eltemetett vágyra akar emlékeztetni, amelyet ideje lenne végre megvalósítani. Az érzelmeink tehát nem ellenünk vannak, hogy üldöznünk és utálnunk kelljen őket – hanem értünk, hogy általuk növeljük önismeretünket.

Szabó Elvira

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

 A cikk eredeti változata a Gyökerek és Szárnyak blogon jelent meg, itt...